13.fejezet: Szervezkedés

Már csak egy hetet tartózkodhattam Atlantában, és a pizzázós este óta nem találkoztam Joseph-fel, megállás nélkül dolgoztak. Így, hogy ne jelentkezhessenek az elvonási tünetek, az összes film és sorozatszereplését megnéztem, amit a Youtube-on találtam. Épp a Casualty-t néztem, mikor kopogtak.
-    Gyere be – állítottam le a videót, majd az ajtó felé fordultam.
-    Hoztam neked reggelit – manőverezett be Joseph egy pizzával és egy pohár teával egyensúlyozva.
Végül sikerült eljutnia a székig, és úgy letennie rá az elemózsiát, hogy az ne landoljon a földön. Szokás szerint eszméletlenül jó nézett ki, fekete dzseki, sötét farmer, szürke póló, a haja pedig tökéletesen be volt lőve.
-    Mit nézel? – támaszkodott rá a szék karfájára.
-    Téged.
-    Casualty? Hogy tetszik?
-    Alice helyében nem is tudom, hogy félnék-e, vagy inkább meg akarnálak-e csókolni.
-    És Mira helyében mit akarsz? – fordított székestül maga felé Joseph.
-    A másodikat.
Annyira rég csókoltam már meg, borzasztóan hiányzott az érintése, a közelsége, mindene. A kezemmel bele akartam túrni a hajába, de gyengéden megfogta a csuklómat, és a combomra tette.
-    A fodrász megöl, ha elrontom a hajam.
-    Sikít, hogy érintsem meg. Nem hallod?
-    Rajtad is sok minden sikít, hogy csókoljam meg.
Engem nem ölt meg senki azért, ha megcsókolt, így lehunyt szemmel tűrtem, hogy végigcsókolja az egész nyakam. Hülye fodrász, nem is tudja, hogy milyen kínszenvedésen megyek végig miatta.
-    Egyél.
Elgondolkodtam, hogy miket is ettem mostanában, és rá kellett jönnöm, hogy Amerikában nem étkeznek túlzottan egészségesen. Persze a lehetőségek sem adottak, de ha hazamegyek, kezdhetek újból diétázni.
Joseph letelepedett az ágyra, nem szólt egy szót se, csak nézte ahogy eszem. Megpróbáltam nem arra figyelni, hogy engem bámul, de elég nehezen mentek le a falatok a torkomon, zavarba jöttem attól, hogy engem nézett. Vajon mi járhat a fejében? Olyan jó lenne, ha gondolatolvasó lennék.
-    Hiányoztál – feküdtem oda Joseph mellé.
-    Van egy ötletem. 13.-án befejeződnek a forgatások, és csak Újév után kell visszamennünk dolgozni. Veled megyek Magyarországra december közepéig, a szünet másik felét pedig Angliában töltöm a családommal. Mit szólsz?
Leesett az állam több okból kifolyólag is. Sose gondoltam volna, hogy velem akar jönni Magyarországra, hogy arra akarja pazarolni a szabadidejét, hogy a világ másik végébe látogat miattam. El se hiszem, hogy egy hónapig velem lesz még. Legszívesebben az ágyon ugrálnék sikítozva, mint egy ötéves, de az nem vetne rám túl jó fényt. Ráadásul oké, hogy eljön velem, de hol fog aludni? Egy hónapig nem engedik meg a szüleim, hogy nálunk legyen, ráadásul nekem iskolába kell járnom. És akkor ez azt is jelenti, hogy be kell mutatnom a szüleimnek. Szinte látom magam előtt: „Szia apa, ő a barátom. Tudom, hogy egy évvel idősebb csak a bátyámnál, de kit érdekel?!” Szobafogságban leszek életem végéig, és még fejmosást is kapok. Egyáltalán hogyan álljak elő vele? „Összeismerkedtem egy sráccal, és velem akar jönni Magyarországra, szóval ne lepődjetek meg, ha nem egyedül szállok ki a gépből, jah, és egyébként ő Klaus a Vámpírnaplókból.” Te jó ég, mit vállaltam magamra.
-    Azt hittem jobban fogsz örülni.
-    Nagyon örülök, nagyon, nagyon, nagyon, de… Be kell mutatnom a szüleimnek.
-    És mi ezzel a baj?
-    Hogy idősebb vagy.
-    Majd megbékélnek vele – húzott közelebb magához, majd megcsókolt.
Joseph velem lesz még egy hónapig, nem kell búcsúzkodnom, annyiszor csókolhatom még meg, ahányszor akarom. Jaj istenem, ez jobb, mint az ötös lottó megnyerése! Remélem, hogy zökkenőmentesen fog menni a bemutatás.
-    Segíts megírnom a levelet a szüleimnek.
-    Nem tudom magyarul.
-    Te mondod angolul, én meg fordítok.
-    Legyen.
Ez így kimondva nagyon szépen hangzott, hogy majd én fordítok, de végül az lett belőle, elakadtam a mondat felénél, mert nem értettem egy szót, és segítségül kellett hívnom a google fordítót. Joseph végül rávett, hogy ha nem értek valamit, akkor kérdezzek vissza, és így legalább hozzászokom, hogy nem ciki visszakérdezni. Végül ez lett a levélből:

Kedves Otthoniak!

Egy hét és otthon vagyok, itt minden nagyon szuper, olyan, mintha egy mesevilágban lennék. Remélem ti jól vagytok. Megismerkedtem egy fiúval idekint, akinek pont akkor lesz szabadsága, mikor utazom, és szívesen velem jönne Magyarországra, hogy megismerkedjen veletek, meg persze az országgal is. Nem lehetne, hogy esetleg egy-két napig nálunk aludjon a vendégszobába, amíg ki nem találunk valamit?
Várom válaszotokat.

Puszi, Mira

A levél írása közben égett az arcomról a bőr, pedig nem is láttam a szüleimet. Te jó ég, mit fognak szólni, ha meglátják Joseph-fet?
-    Szerintem egész jó lett.
-    Apa meg fog ölni.
-    Szigorú?
-    Igen.
Enyhe kifejezés volt, hogy szigorú. Voltak különböző kikötései a jövendőbelimet illetően. Ne legyen szemébe hulló haja, ez kipipálva. Ne legyen piercing-je, és tetoválása, Joseph a másodikon megbukott. A vicc az egészben az, hogy rajtam kívül nem nagyon beszélnek angolul otthon, úgyhogy játszhatom a fordító szerepét.
A nap további részét azzal töltöttem, hogy idegeskedtem, és percenként nézegettem a e-mail fiókomat, hogy jött-e válasz, de Magyarországon épp éjszaka volt, úgyhogy kevés esély volt rá. Joseph-fet hamar munkába hívta a kötelesség, úgyhogy egyedül rághattam a körmeimet.

Helyi idő szerint este fél hétkor megjött a válasz, de nem mertem egyedül rákattantani. Mondjuk úgy is csak én fogom érteni a szövegét, de azért szeretném, ha Joseph ott lenne mellettem. Remegő ujjakkal, és zakatoló szívvel lecsuktam a laptopomat, és kimentem sétálni egyet. A csillagok alig látszódtak az erős lámpák miatt, vágytam rá, hogy otthon ülhessek az erkélyemen, és a csillagokat bámulhassam. Útközben belefutottam Ninába, aki először mindenféle apróságról csevegett, majd kibújt a szög a zsákból, és rákérdezett, hogy pontosan mi is van Joseph és köztem. Nem tagadtam, hogy együtt vagyunk, ő pedig gratulált, bár azt nem tudtam eldönteni, hogy ez mennyire őszinte. Ezek az amerikaiak nagyon jó kaméleonok. Persze Nina kedves lánynak tűnik, de nem tudom, hogy neheztel-e még azért, amiért beszóltam Ian-nek.

Végül sikerült elkapnom a hulla fáradt, de lelkes Joseph-fet, aki egy pohár kávétól, és egy szél cigitől azonnal életre kelt, és leplezett idegességgel leült az ágyba, magához ölelt, majd várta, hogy fordítsak.
-    Kedves Mira, örülünk, hogy jól vagy, nagyon hiányzol, várunk haza.
-    Ez eddig jól hangzik.
Joseph-nek igaza volt, addig jól is hangzott, de utána jött csak a fekete leves. Mindig így van, ha egy versenyből kiejtesz valakit, először az égig dicséred, aztán jön az a fránya de.
-    Örülnénk, ha mondanál valamit erről a bizonyos barátodról. Hány éves, mit dolgozik, hogyan ismerkedtetek meg? Természetesen maradhat pár napig, de a házunk nem motel.
-    Nem terveztem, hogy feleszem a hűtőszekrényeteket – csattant fel Joseph.
Ezek az érzékeny lelkű britek! Egyértelműen üzenet volt a motel, hogy ne nálunk dekkoljon a végtelenségekig, de nem gondoltam volna, hogy ezt levélben is leírják. Olyan fogok kapni otthon, hogy nyulat fogok.
A levél vége a szokásos nagyon hiányzol, és érezd jól magad zárás volt, de a középső etap épp elég durva volt ahhoz, hogy a szép befejezés ne nyugtasson meg. Joseph nem volt túlzottan elégedett, nagyon a szívére vette, hogy meggyanúsították azzal, hogy rajtunk akar élősködni.
-    Hihetik azt, hogy épp most érettségiztél, és egy lusta alak vagy.
-    Lusta… Legalább lesz mit bizonyítanom. Na, mit írjunk rólam? Linkeld be az IMDb oldalamat.
-    Nem terveztem, hogy elmondom, hogy ki vagy.
-    Fel fog nekik tűnni.
-    Igen, egy hét múlva, addig nem kell azon aggódnom, hogy kiszámítják hány éves is vagy.
Joseph kikapta a kezemből a laptopomat, és gépelni kezdett. Nem engedte, hogy elolvassam, mit írt, csak akkor adta oda, mikor már végzett. Meghűlt az ereimben vér, mikor megláttam, hogy az elküldött levelek között van az irománya. Most komolyan levelet küldött a szüleimnek angolul.

Kedves Mr. és Mrs. Kovács,

Ezúton szeretném megköszönni, hogy beengednek otthonukba, és biztosíthatom Önöket arról, hogy minél előbb találok egy mindkettőnk számára kényelmesebb lehetőséget. Válaszlevelükben olvastam, hogy szeretnének tudni pár információt rólam, ez természetes, én is így tennék a helyükben. A Vampire Diaries stábjában munkálkodom, a show téli szünete miatt van lehetőségem az utazásra. A lányukkal az egyik stábbal tartott ünnepségen ismerkedtem meg, nagyon zárkózott volt, így szóba elegyedtem vele, majd összebarátkoztunk.
Alig várom, hogy személyesen is megismerjem önöket.
Joseph

Szépen ködösített, de az aláírás félelmeket keltett bennem. Rendben, hogy több Joseph is dolgozhat egy helyen, de nekem erről rögtön ő jutna eszembe, és nem a varrófiú. A szüleim most fordítgathatnak szépen, hogy megértsék, mit is üzent nekik a pasim.
-    Taníthatnál egy-két szót magyarul. Jó estét, jó reggelt, köszönöm, nagyon finom.
-    Legyen.
Jókat kacarásztam Joseph kiejtésén, amit ő nem vett túl jó néven, de egyszerűen képtelen voltam visszatartani a nevetésem.
-    Én is sokszor nevethetnék a te kiejtéseden – vágott nekem egy párnát.
-    Nagyon nehéz a nyelvem. Annyira imádom, mikor egy külföldi magyarul beszél. Annyira aranyos.
-    Szóval azért nevetsz ki, mert aranyos vagyok?
Adtam neki egy engesztelő csókot, amit örömmel elfogadott, a nyelvoktatást szüneteltettük is pár percig, majd el is vetettük.
-    Hogy kell mondani, hogy szeretlek?
-    Van benne „r”, úgyhogy nehéz lesz neked.
-    Ne gúnyolódj, mert megjárod!
-    Szeretlek.
-    Ezt inkább nem próbálom meg.
Pedig ez lett volna a legjobb. Vajon hogy mondja? Szeetlek? Tutira halálra röhögném magam, ha hallanám. Joseph tényleg eszméletlenül édes, nem szeretném megbántani a mimóza lelkét.
-    Szeretlek – súgta angolul.
-    Én is.