14.fejezet: Megérkezés

----------------------------------------------------------------------
JoMo Magyarországra jön, a valóságban is! JEEEEE!
----------------------------------------------------------------------

Tiszta ideg voltam a repülőn, és egyáltalán nem amiatt, mert tériszonyom volt, a szüleimmel való találkozás zaklatott fel, nagyon. Joseph már nem győzte simogatni a kezem, úgyhogy befordult az ablak felé, és vagy kifelé kémlelt, vagy lehunyt szemmel lazított. Én képtelen voltam lenyugodni, a lábam folyamatosan dobolt, és a kezemmel a combomat ütögettem.
-    Ha nem fejezed be, akkor az első repülővel visszautazom az Államokba.
-    Bocsi – hajtottam a vállára a fejem bűnbánóan.
Csak nem akarom, hogy a szüleim csalódjanak bennem, vagy bármi rosszat gondoljanak Joseph-ről. Egyértelműen az lesz az első gondolatuk, hogy csak AZT akarja tőlem, pedig az eddigi példás viselkedése teljes mértékben megcáfolja ezt. Persze ki akar ilyen kényes témákról a szüleivel beszélni?
-    Legfeljebb elásnak a kert végében.
-    Ez nem vicces – ráncoltam össze a homlokomat.
-    Túldramatizálod – puszilta meg az arcom, és visszavonult a zugába.
Mikor földet értünk a szívem majd kiugrott a helyéről, a kezeim jéghidegek lettek, és remegett a lábam. Én nem akarok kiszállni. Nem lehetne odaragadni az üléshez?
-    Essünk túl rajta – próbált mozgásra ösztönözni Joseph.
Kikecmeregtem valahogy az ülésből, és el is jutottunk épségben a parkolóba, bár nekem az egész egy nagy katyvasznak tűnt, csak rakosgattam egymás elé a lábam, és azt se tudtam, hogy mit csinálok. Majdnem elütött egy beparkolni vágyó autós, Joseph rántott el az útból.
-    Látod valahol a szüleidet?
-    Nem.
Joseph magához rántott, majd alaposan lecsókolt. Az gyomorgörcsöm azonnal elmúlt, hálásan simultam bele a karjaiba, az se zavart, hogy a tüdőm levegőért sikoltozott. Ha kell megfulladok, de nem akarok kikerülni ebből a csodás közegből.
-    Nyugi, minden rendben lesz.
-    Remélem.
-    Ha látod a szüleidet, sikíts – halászta elő a bagóját a tatyójából, és rágyújtott.
Szuper, ennyi erővel rögtön le is dobhatná a felsőjét, és mutogathatná a tetkóját. Vagy felvehetne egy „30 éves vagyok” feliratú pólót. Legszívesebben baseball sapka, és napszemüveg alá rejtettem volna a csodás arcát, de a magyarországi furcsa időjárásnak köszönhetően lefagyott volna a feje egy olyan vékony sapkában, a napsütés miatt viszont belement a napszemcsibe. Fura idő, süt a nap, de hideg van. Most már én is csak az időjárásról tudok beszélni? Joseph mellett elbritesedtem.
-    Mira! – hallottam apa mély hangját, majd megpillantottam integető alakját.
Oké, ha most Joseph eldobja a csikket, akkor még bunkónak is fogják gondolni. Kellett neki rágyújtania!
Jól esett az apai ölelés, lehet, hogy szigorú ember, de akkor is engem szeret a világon a legjobban. Őszülő haját fekete, kötött sapka alá rejtette, és a bajszától is megvált a távollétemben. De fura, így sokkal fiatalosabbnak néz ki. Anya barna haja kontyba volt kötve, sminket egyáltalán nem viselt, hatalmas kabátjában kétszer akkorának tűnt, mint valójában volt – egy ruhaméretet hordtunk. A húgom el se akart engedni, az arca kipirosodott a széltől, barna szemei könnyel teltek meg.
-    Joseph, this is my family. Család, Joseph – játszottam fordítósat.
-    Joseph Morgan – fogott kezet mindenkivel.
Anya enyhén elképedt arcot vágott, apa összevonta a szemöldökét, Tamara pedig úgy nézett Joseph-re, mintha isten lenne. A mellkasa az isteni az biztos…Oké, vissza a valóságba.
-    Ha valamit mondani akartok, majd fordítok.
Joseph elnyomta a csikket az egyik kukánál, majd kézen fogva elsétáltunk az autóhoz, ahol bedobtuk a csomagokat a csomagtartóba, majd beszálltunk a négykerekű  csodába – 10 éves az autó, de a legjobb.
Hátul ültünk a húgommal, Joseph volt középen, így volt igazságos. Úgy szorítottam a kezét, hogy féltem kárt teszek benne, de szükségem volt a közelségére, mert minden egyes pillanatban, mikor belenéztem a visszapillantó tükörbe, apa rosszálló tekintetével találtam magam szembe. Legszívesebben sírva fakadnék.
Otthon végigmutogattam a házat a vendégnek, aki álmélkodva szemlélte a rengetek könyvespolcot, ami a közlekedőt tette színesebbé. A szobámba érve rögtön csúfondáros mosoly terült szét az arcát, mikor megpillantotta a szobám falát díszítő posztereket. Volt Twilight, TVD, és a már kihunyó, de egy-két helyen feltűnő HSM. Nem tehetek róla, szép emlékeket idéznek egyes poszterek.
-    Én miért nem vagyok a faladon?
-    Mert te itt vagy élőben. Amúgy azért, mert még nem jelent meg rólad poszter a magyar magazinokban.
-    Borzasztó.
-    De akkor majd nyomtattatok rólad egy életnagyságú képet, és a plafonra rakom az ágyam fölé.
-    Csak kérned kell és bármikor láthatsz magad fölött – döntött el az ágyon.
Elvörösödtem a kijelentésétől, de szerencsére nem az arcom színváltozásával, hanem az ajkammal volt felfoglalva. Az utazást megelőző éjszaka olyan ideges voltam, hogy egyáltalán nem csókolgatott, csak magához ölelt, és próbált álomba simogatni. Annyira jól esett hozzáérni, minden egyes érintésétől ezer fokon kezdtem el égni, egyre többször éreztem, hogy vágyon arra, hogy végigsimítson a csupasz testemen. Egyedül a már felettébb utált kopogás zavarta meg a csodás pillanatot. Joseph úgy leugrott rólam, mintha sósavval lenne kenve a ruhám, és a könyveim között kezdett el kotorászni, mintha eddig is azoknak szentelte volna a figyelmét.
-    Kész az ebéd – szólt be húgom, majd végigmasírozott a közlekedőn.
-    Irány enni! – adtam ki az utasítást Joseph-nek.
Az ebédlőben hirtelenjében sokkal többen lettünk, mint a kocsiban voltunk, a bátyám is kimászott a szobájából, és a szomszédban lakó nagynéném és keresztanyám is átjött köszönteni. Apa nővére még a villát is kiejtette a kezéből, mikor meglátta Joseph-fet, keresztanyu reakciója csak egy szájtátás volt.
-    Klári ő a barátom, Joseph. Édesem, ő a nagynéném, Klára.
-    It’s nice to meet you. Can I call you Claire?
-    Örülök, hogy megismerhetlek. Hívhatlak Claire-nek? – fordítottam gyorsan.
-    Yes – válaszolt, röviden, tömören, és angolul Klári.
Nagynéném halkan odasúgta nekem, hogy „Élőben is ugyanolyan helyes, mint a filmvásznon”, miközben apa bemutatta a húgát is Joseph-nek. Apu valamennyire beszél angolul, az alapokat ismeri, úgyhogy képes lesz megérteni magát vele, ha nagyon akarja. Az étkezés első szakasza csöndben telt, majd elkezdtek kérdezgetni, hogy milyen volt Amerika. Kicsit sajnáltam Joseph-fet, amiért nem értett semmit. Eszembe jutatta, hogy milyen pocsékul éreztem magam idegenek között.
-    Mira, megtennéd, hogy fordítasz? – kérdezte apa húga.
-    Persze.
-    Joseph, voltál már valaha Magyarországon ezelőtt?
-    Nem, de valamelyik nap szeretném megnézni a nevezetességeket.
Sokkal könnyebb volt angolról magyarra fordítani, mint fordítva. Hozzászoktam már, hogy angolul forog az agyam, a kenyeret is angolul kértem, amivel sikerült mosolyt csalnom az egybe gyűltek arcára. Kérdezgették még pár általános dologról Joseph-fet, például, hogy mi a kedvenc színe, állata, milyenek Ian-ék, szeret-e Klaus lenni, és mit gondol a buta szőke lányokról.
-    Túl sok van belőlük.
Klári teljesen bele volt habarodva a pasimba – ezt nem csodáltam -, és Fanni is kezdett egyre jobban Joseph bűvkörébe kerülni. Szép, magába bolondítja itt a családom női tagjait!
-    Mira, akkor gondolom nem fogjuk tudni pótolni az elmaradt Vámpírnapló részeket – fordult hozzám szomorúan Klári.
-    Dehogy is nem. Feliratos, Joseph legfeljebb megnézi magát.
-    Mi van velem? – szólt bele a beszélgetésbe Joseph is.
-    Meg szeretnénk nézni pár VD részt holnap, vagy holnapután. Csatlakozol? Angol hang, magyar felirat.
-    Rendben.
Nálunk a filmnézés olyan, mint egy imádkozás, minden pontosan meg van szervezve, mindenkinek meg van a saját helye, a rolót lehúzzuk, és a rész után minimum fél órát beszélgetünk az adott epizódról. Olyan teóriákkal szoktunk előállni, hogy Julie-ék leesnének a székről, ha hallanál, vagy az is lehet, hogy leszerződtetnének minket szerzőtársaknak.
A nap további részében Joseph a könyveim közt turkált, és többször megjegyezte, hogy kár, hogy nem angolul vannak, mert akkor lenne mit olvasnia. Persze nem kellett félteni, hozott magával egy halom regényt, úgyhogy ha éppen megengedem olvashat. Ha szállodában fog lakni úgy se tudok mindig mellette lenni. Remélem azért sokáig maradhat.
Este miután mindenki végzett a fürdéssel, bementem Joseph-hez és elhalmoztam egy csomó jó éjt csókkal. Anya rám parancsolt, hogy hamar feküdjek le, mert nagyon karikásak a szemeim, pedig én szívem szerint tizenegyig dumáltam volna Joseph-fel.
Már épp szenderedtem volna el, mikor megnyikordult a padlóm. Visszafojtottam a lélegzetem, és úgy tettem, mintha aludnék.
-    Édes, ébren vagy?
Oké, egy betörő se tudja ilyen édesen mondani, hogy sweetheart, ez csak Joseph lehet. Olyan, mint egy rossz gyerek. Most komolyan átlopózott hozzám?
-    Menj arrébb! – bújt be mellém.
-    Ha az apám…
-    Apád alszik, és mindenki más is.
-    És mit szeretnél itt?
-    Téged.
-    Joseph…
-    Elfejtetted, hogy rossz vagyok? – mosolygott bele a nyakamba, majd felhúzta a csípőjére a lábam.
Én teljesen megőrültem. Itt szórakozok Joseph-fel, miközben bárki kijöhet wc-re, és akkor meghallja, hogy fent vagyunk, és sodrófával szétcsap minket?! Ha csak fele ennyire lenne szívdöglesztő sokkal könnyebb lenne megálljt parancsolnom magamnak.
Élveztem Joseph kényeztetését, csodásan csókolt, mindegy volt, hogy hol, mindenhol ugyanannyira csillagokat láttam tőle. Kibújt a pólójából én pedig nem bírtam visszatartani a kitörő sóhajomat, mikor végigsimítottam a mellkasát. Eddig mindig fenntartott kettőnk között némi távolságot, most viszont teljesen hozzám simult. Nagyon rám lehetett pörögve, mert mikor megmozdítottam a lábam, amiben a hangyák szaladgáltak belesóhajtott a nyakamba. Még sose hallottam hogy örömet okoztam volna neki, legfeljebb csak hevesen vette a levegőt az oxigénhiány miatt. Beletúrtam a hajába, miközben másik kezemmel átöleltem a nyakát, és teljesen hozzápréseltem a testem az övéhez, mire olyan erővel taszította el a csípőmet az övétől, hogy visszapattantam a matracról.
-    Egyszer nálam is elszakad a cérna… - motyogta a fülembe rekedtesen.
-    És ha el akarom szakítani?
-    Rossz lány. Komolyra fordítva a szót, nem hiszem, hogy el tudnál úgy lazulni, hogy folyton a szüleid miatt aggódsz.
-    Igaz.
Adott egy hosszan tartó, szenvedélyes csókot, majd lehuppant rólam, és szorosan magához ölelt. Most már értem, miért volt olyan nehéz elaludni. Túlságosan hozzászoktam, hogy a karjában szundítok el. Legalább lesz magyarázatom arra, ha a szüleim felelősségre vonnak az átlógásért.