10. fejezet: Randi

Pontban tizenegykor kopogtak, Joseph állt az ajtó túloldalán, kezében egy szál vörös rózsával. Megköszöntem a virágot, betettem egy ásványvizes üvegbe – az volt az első dolog, ami a kezembe akadt –, majd beinvitáltam a vámpíromat.
-    Vedd a kabátodat, megyünk.
-    Hova?
-    Bulizni.
-    Én nem igazán szeretek bulizni.
-    Beülünk egy szórakozóhelyre, és megiszunk valamit.
Ha pontosan akarnék idézni, akkor a pub szót kellene használnom, amit nem igazán tudok hova rakni, számomra a pub egy szép kifejezése a kocsmának. Nincs mit tenni, nem bánthatom meg Joseph-fet.
A hely nem is volt annyira vészes, valahol a kávézó és a kocsma között állt, nem voltak veszélyes arcok, de nem is öltönyös úriemberek szürcsölték a feketéjüket. Joseph rendelt magának egy üveg sört, én csak egy kólát kértem. Eredetileg gyömbért akartam volna inni, de nem jutott eszembe angolul, úgyhogy maradtam a nemzetközi szóvá vált Coca Colánál.
-    Miről szeretnél beszélgetni? – kérdezte Joseph.
-    Nem tudom, nem terveztem, hogy beszélgetünk. Úgy értem…
Azt akartam kifejezni, hogy nem tudom, hogy miről beszéljünk, mert nem terveztem, hogy fecsegünk, ez így egy kicsit félreérthető.
-    Azt akartam mondani, hogy nem tudok témát.
-    Milyen zenét szeretsz?
Jaj, ez tök béna, úgy érzem magam, mint egy elcseszett nyelvvizsgán. Nincs még nyelvvizsgám, de ott is folyton dumáltatni akarnak a szóbelin. Nem akarok beszélni, folyton azon agyalok, hogy milyen igeidőt használjak, meg hogy ne teljen öt órába, még kiköpök egy mondatot.
-    Mindent, kivéve a jazzt. Kedvenceim a Green Day, The pretty reckles, Aerosmith, Sum41 és Lady Gaga.
-    A többségében rock.
-    Igen, nos nem igazán értem a szövegeiket, de a zene jó, és ez a lényeg.
Joseph elkezdett nevetni, ami egyben esett jól és rosszul. Örültem, hogy mulatságosnak tart, de nem esett túl jól, hogy kiröhög. Fordított helyzetben biztos ő se örülne, ha kinevetném.
-    Bocsi, de ez nagyon aranyos volt. Szóval, lehet, hogy arról énekelnek, hogy szétb*sszuk az egész világot, te meg dúdolod a buszon.
-    Azért nagyjából értem. Ha nem fejezed be a nevetést, magyarul fogok beszélni hozzád, hogy ne érts.
-    Ne haragudj, nem akartalak megbántani, de ez vicces. Édes, ne legyél mérges.
-    Oké.
Hogy a francba tudnék mérges lenni, mikor azt mondja nekem, hogy „Édes, ne legyél mérges.”? Ha csak fele annyira lenne aranyos, mint amilyen édes most, sokkal könnyebb dolgom lenne.
-    Olvastam, hogy sokat olvasol.
-    Igen, ez így van.
-    Én is szeretek olvasni.
-    Miket?
-    Akármit.
-    Akármit? Playboy?
-    Nem fogok beszélni veled.
-    Csak viccelek.
-    Rossz a humorod.
Jegyzet magamnak: Josephre rossz hatással van a pub, a sör, és a vörös rózsa egyvelege. Nem baj, hogy ugrat, egy jó kapcsolatban a felek jó haverok is, de ez így nem fair. Én nem tudok visszavágni, mert zsigerből magyarul kezdenék el beszélni, ő előnyben van.
-    Ugye nem bántottalak meg?
-    Nem, csak gonosz vagy.
-    Tudod, én vagyok Klaus – suttogott, mintha egy hatalmas titkot árult volna el.
-    Tényleg? Tudtam, hogy hasonlítasz valakire. Akkor nemsokára megharapsz?
-    Más is csinálok veled később, ha akarod.
Ezt akkor se érhettem volna félre, ha akartam volna. Joseph extra-ultra jókedvében van, a végén még felpattan az asztalra táncolni. Na jó, azt azért nem, de kicsit zavarba ejtő volt, amit mondott. Az italomat kortyoltam zavaromban, és próbáltam valami beszédtémán agyalni.
-    Vallásos vagy? – előzött meg Joseph.
-    Nem.
-    Egyáltalán?
-    Tudod, kitaláltam magamnak egy vallást, vagy valami olyasmit.
-    Elmeséled?
-    Hosszú.
-    Van időnk.
Elmondtam neki, hogy a lelkekben hiszek, abban, hogy mindenki okkal jött a Földre, az a feladatunk, hogy tanuljunk, és sosincs vége a tanulásnak, mert mondjuk 100 év alatt sok minden változik. A rossz csak azért létezik, hogy megtapasztalhassuk azt is, mert tudnunk kell milyen, ha valaki becsap, elhagy, megüt.
-    És bizonyára ezért van az, hogy sokszor mondják az emberek, hogy: „Olyan ismerős vagy, nem találkoztunk már?”. A lelkünk találkozott már egy előző életben.
-    Van logika abban, amit mondasz. Tudtam én, hogy más vagy, mint a többi lány. Akkor nincs se pokol, se menny?
-    Nincs értelme. Ki dönti el, hogy amit teszel az jó-e, vagy rossz? Ha valaki meg akar ölni, de én megmentelek, és lelövöm véletlenül a támadót, akkor az jó, vagy rossz? Megöltem valakit, de megmentettelek. Senkinek sincs joga pálcát törni a fejünk fölött.
Sose gondoltam volna, hogy a pálcát törjön a fejünk fölött kifejezést fogom valaha is használni. Amikor tanultuk, mindig kiakadtam, hogy ilyen felesleges kifejezéseket soha az életben nem fogok mondani, értelmetlen megtanulni. Sose tudhatod, hogy mire lesz szükséged.
-    Jól érzed magad velem?
-    Igen.
Joseph miközben beszélt, elkezdte simogatni a kezem, én pedig annyira zavarba jöttem, hogy elhúztam, és a szívószállal kezdtem babrálni. Nem akartam megbántani, csak egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Mit kell ilyenkor csinálni?

Még negyed óráig beszélgettünk, elmesélte a vicces történeteket, amiket Ian kieszelt, vagy a szövegkönyvtévesztéseket, amik tényleg nagyon szórakoztatóak voltak. A többiek általában megpróbálják leutánozni a beszédén, amin pedig ő szokott jókat mulatni. Mikor kimentünk az utcára, reflexszerűen előhúzta a kabátzsebéből a cigarettásdobozt, de mielőtt rágyújtott volna, rám lesett, majd visszasüllyesztette a zsebébe.
-    Ha szeretnéd akkor…
-    Nem, van egy jobb ötletem.
Átkarolta a derekamat, majd magához rántott. Olyan hevesen csókolt meg, hogy kicsit nehezemre esett tartani a tempót, ráadásul valahogy az egyik falhoz is hátráltunk útközben, Joseph keze pedig becsúszott a nyitott kabátomon keresztül a pólóm alá. Csak a derekamat simogatta, amit senki nem látott, nem a mellemet kezdte el fogdosni, de engem akkor is zavart ez a túlzott hevesség, még is csak az utcán vagyunk.
-    Joseph, kérlek, az utcán vagyunk.
-    Igazad van.
Csöndben tettük meg az otthonunkhoz vezető utat, de akárhányszor rápillantottam, mindig egy cinkos mosolyt villantott felém, mint aki élvezi, hogy feszegette a szabályokat. A fiúk olyan gyerekesek tudnak lenni. Ő már harminc éves, és úgy viselkedik, mint egy őrült végzős. Elindultam a lakókocsimhoz, de megfogta a kezem, és a másik irányba kezdett terelgetni. Úgy tűnik, hogy nála fogok aludni.
Joseph nem kapcsolt lámpát, mikor beléptünk, csak azonnal az ajkamra tapadt. Úgy tűnik, szeretne kicsit belehúzni az ismerkedésbe. Tudom, hogy nem olyan, aki rám erőltetne valamit, amit nem akarok, de nekem is vigyáznom kell, hogy ne éljek vissza ezzel. Nem utasíthatom el mindig. Engedtem, hogy letolja rólam a kabátot és a pulcsit, miközben én is megszabadítottam a dzsekijétől. Besétáltunk a szobába, miközben folyamatosan csókolóztunk, és csak azért vettem észre, hogy az ágynál vagyunk, mert lehuppantam rá. Joseph óvatosan fölém mászott, és újból csókolni kezdett. Végigsimogattam minden izmát a hátán, sokkal jobb érzés volt, mint gondoltam – mert hát én is fantáziálok azért vele. Akkor kerültem igazán patt helyzetbe, mikor a nyakamat kezdte el csókolgatni. Nem tudtam mit kezdeni magammal, csak azt tudtam, hogy nagyon, NAGYON jó. Én lepődtem meg legjobban azon, hogy Joseph ölében kötöttem ki, de a csókja elárulta, hogy ő is megdöbbent a hevességemen. A csókjai ismét lecsúsztak a nyakamra, a szoba pedig úgy gondolta, jó ötlet lenne járni egy keringőt. Felnyögtem, mikor megharapott, de nem a fájdalomtól, hanem a jóleső érzéstől. Hülye szakmai ártalom, hogy ilyen rohadt jól esik. Visszahuppantunk az ágyra, most már sokkal összesimultabban, és éreztem, ahogy Joseph keze egyre feljebb csúszik a testemen, mikor egyszer csak zizegni kezdett a mobilja.
-    Francba… - morgott Joseph, majd úgy szolt bele a telefonba, hogy érezhető legyen, nagyon rosszkor keresték.
Amíg ő beszélt, én próbáltam összeszedni magam, például újra megtanulni lélegezni, de túl szép látvány volt Joseph arca így alulnézettből ahhoz, hogy magammal törődjek.
-    Bocsi, csak egy rossz italmeghívás, rosszkor.
-    A szeretőd volt?
-    Szegény Paul.
Mind a ketten nevetésben törtünk ki, valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy Paul volt az, akit csajnak néztem. Most már kutya kötelességem venni neki egy doboz bombont, hogy legyen mit eszegetnie a Született feleségek következő részén.
-    Te egy nagyon csodás nő vagy – suttogott Joseph a fülembe.
-    Te pedig egy nagyon brit férfi – ércelődtem a kiejtésén.
-    És ez az egyik oka annak, hogy kedvelsz.
-    És mi a többi?
-    Helyes vagyok, jól csókolózom, és nem harapom le a fejed, amiért leöntöttél az első találkozásunkkor.
-    Igazad van.
Sokáig csókolóztunk még, de sokkal szelídebben, Joseph bizonyára nem akart kapkodni. Ha az a rohadék telefon nem szólalt volna meg, akkor már biztos, hogy a fellegekben táncolnék a pici angyalkákkal. Jó érzés volt Joseph karjaiban elaludni, nagyon finom illata volt, és olyan gyengéden fogott át, mintha hímes tojás lennék, ami egy rossz mozdulattól eltörik. Borzasztóan szerencsés vagyok.