8.fejezet: Struccstratégia

A tizedik napom ugyanolyan volt, mint az előtte lévő három, Joseph folyamatosan dolgozott, és jóformán senkit nem tudtam elérni. Ez idő alatt viszont volt időm gondolkodni ezen az egész kapcsolaton. A vonzalom megvan köztünk az biztos, de a szerelem… Joseph lehet, hogy azt hiszi, hogy szeretet, de egy hónap múlva úgy is elmegyek innen, és soha többé nem látjuk egymást. A múltkor se beszéltük ez meg rendesen, csak lecsókolt, én meg elvesztettem a fejem. Borzasztóan jól éreztem magam a randinkon, de le kell szállnom a fellegekből, ez a kapcsolat halálra van ítélve.
Mikor Joseph lakókocsijának ajtaja előtt álltam kicsit elbizonytalanodtam. Minek vagyok itt? Úgy is zárva van az ajtó, nem tudok bemenni. A kilincs viszont engedett, mikor lenyomtam. Hiába füleltem, nem hallottam mozgolódást, Joseph bizonyára elfelejtette bezárni. Tudtam, hogy nem szép dolog, amit csinálok, de megerősítésre volt szükségem. Az e-mailjeit azóta nem nézte meg, úgyhogy ha csak a legrégebbit megnézem, nem fogja észrevenni, hogy olvasta-e, vagy sem.

Kedves Joseph,

Gondolkodtam kettőnkről, talán kicsit túl elhamarkodott következtetést hoztunk. Mások is éltek már távkapcsolatban, nagyon hiányzol, és a szerelmünk több annál a pár kilométernél, ami elválaszt minket egymástól.

Szeretlek,
Emily.

Ez a levél tökéletes elég volt ahhoz, hogy tudjam, ha beledöglöm is, de véghezviszem amit elterveztem. Nehéz lesz elhagyni, de mind a kettőnknek jobb lesz így. Magyarország nem a szomszédban van, nem tudunk csak úgy találkozni minden hétvégén. Most itt vagyok, és annyit dolgozik, hogy így se láttam már három napja.

Minél előbb lezárom ezt a kapcsolatot annál jobb.
-    Szia, szívem – nyomott egy puszit az arcomra, mikor este ajtót nyitottam neki.
-    Szia, Joseph.
Nem vette észre a hangomból, hogy valami bajom van, pedig próbáltam érzelemmentesen köszönni neki. Elég nyúzottnak nézett ki, de kedvesen mosolygott rám, miközben leült a fotelembe.
-    Gyere ide.
-    Nem.
Ez meglepte főleg a hangsúly, amit használtam. Elutasító akartam lenni, azt akartam, hogy érezze, nem bájcsevelyre készülök. Nehéz volt így viselkednem vele, mert akárhányszor a szemébe néztem megremegett a lábam.
-    Mi a baj?
-    Szeretném, hogy végleg vége legyen ennek a dolognak kettőnk között.
-    Miért?
-    Mert nem akarom ezt.
Joseph felpattant a székből, elég dühösnek tűnt, fel-alá járkált, miközben szinte kívülről is látszódott, hogy milyen gyorsan forognak a kerekek az agyában.
-    Miért nem akarod?
-    Mert nincs értelme. Egy hónap múlva én Európában leszek, te itt.
-    Soha nem hallottál még távkapcsolatról?
-    Emilyvel se működött.
Joseph elég leforrázottnak tűnt, bizonyára azon gondolkodhatott, hogy honnan tudom ezt. Biztosan arra a következtetésre fog jutni, hogy valamelyik internetes oldalon olvastam, és mindent cáfolni fog.
-    Honnan veszed ezt?
-    Elolvastam az e-mailedet.
-    Tessék?
Joseph rácsapott a karfára, majd megragadta a karom, és nekinyomott a falnak. Minden ember megijedt volna ebben a helyzetben, bár tudtam, hogy nem fog megütni, azért félve pillantottam fel rá.
-    Sajnálom.
-    Mit olvastál?
-    Ki akar békülni veled, azt írta, hogy a távkapcsolat működik, mert a szerelmetek erősebb, mint a távolság.
-    És arra nem gondoltál, hogy miért nem olvastam el?
-    Nem volt időd, vagy nem akartad, mit tudom én, nem ez számít. Kérlek, menj el.
Joseph eleresztette a karom, de nem tűnt úgy, hogy el akar menni. Miért kell ezt annyira ragozni? Én azt akarom, hogy vége legyen, ő fogadja el, és mindenki menjen a saját dolgára.
-    Azért nem akarod ezt, mert félsz valamitől, csak azt nem tudom mitől.
-    Túl sok kátyú van ebben a kapcsolatban. Mint például a korkülönbség.
-    Tudod ilyenkor tényleg gyerekes vagy. Igen fiatalabb vagy nálam, de nem tűnsz olyannak, mint a többi tizennyolc éves. Nem vihorászol, nem affektálsz, éretten viselkedsz.
Most erre még is mit mondhatnék? Miért kell neki erősködnie? Hagyjon el, szedjen fel valami szebb nőcskét, élvjen vele boldogan, engem meg hagyjon békén.
-    Egy ideig.
-    Mi egy ideig?
-    Egy ideig jó vagyok, aztán rájössz, hogy körül vagy véve szupermodellekkel, és tökéletes színésznőkkel. Férfi vagy, én pedig túl távol leszek ahhoz, hogy lássam.
-    Miért gondolod, hogy megcsalnálak?
Miért? Mert talán nem vagyok ultra szexi szupermodell, csak egy átlagos iskolás lány, aki nem jár szűk ruhákban, aki nem festi magát minden nap, aki nem könnyen barátkozik, aki nem híres az iskolájában, aki nem tudna mit tenni egy vörös szőnyegen, és aki csak kellemetlenséget okozna egy sztárnak, ha vele kellene mutatkoznia az utcán. 
-    Én csak nem akarok egy hónap múlva folyamatosan azon agyalni, hogy vajon éppen kivel vagy. Sajnálom, de nem tudok megbízni benned. Nem bízom senkiben.
-    És ha azt mondom, hogy kezdek beléd szeretni?
-    Akkor én azt mondom, hogy de én nem akarok beléd szeretni.
-    Rendben, akkor itt a vége.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fájt ezt hallani, de tudtam, hogy ha tovább folytatom ezt a reménytelen kapcsolatot, akkor csak jobban fog fájni a felismerés, hogy bilibe lóg a kezem. És amúgy is, hogyan magyaráztam volna meg a szüleimnek, hogy egy harmincéves pasi a barátom?
Joseph nem vágta be az ajtót, nem kiabált, nem tört össze semmit, de látszódott a mozdulatain, hogy majd szétveti az ideg. Hallottam az öngyújtó kattanását az ajtóm előtt, majd távolodó lépteket. Ennyit arról, hogy majd leszoktatom a dohányzásról.
Hiába próbáltam elfoglalni magam, hiába próbáltam meg olvasni, az agyam nem fogta fel a mondatok tartalmát, mindig Joseph csókjai jártak a fejemben. Az a kellemes érzés, mikor magához ölelt az ágyban, vagy az, mikor féltékenykedni kezdett Adam miatt. Az, akit nem visel meg a szakítás, érzéketlen, és talán soha nem is volt szerelmes. Mert akármennyire is nem akartam, kezdtem már beleszeretni Joseph-be.
Legszívesebben fejbelőttem volna azt, aki kopogni mert az ajtómon, nem akartam beszélni senkivel, nem akartam, hogy mindenki iderohanjon azzal, hogy „Te jó ég, összevesztetek?” A kapcsolatunk nyílt titok volt, ami bizonyára közrejátszhatott abban, hogy véget akartam vetni neki.
-    Mi az Daniel?
-    Joseph mesélte, hogy dobtad.
-    Persze, hogy mesélte… Nem tud titkot tartani.
-    Te nem mondanád el a legjobb barátnődnek?
-    Talán, igen, azt hiszem. Miért vagy itt?
Daniel meghúzta a vállát, pedig tudtam, hogy mesterkedik valamiben. Egy jó barát segít a barátján, úgyhogy ezer százalékosra veszem, hogy Daniel azért jött, hogy meggyőzzön arról, jobb, ha Joseph-fel maradok.
-    Nem fogok kibékülni vele.
-    Ez a ti dolgotok.
-    Akkor miért vagy itt?
-    Kíváncsi vagyok. Benne nem bízol, vagy magadban?
Miért kellene erre válaszolnom? Daniel se nem az apám, se nem a bátyám, és még ha bármelyik is lenne, akkor se lenne kötelességem válaszolni. Egyáltalán hogy gondolja, hogy joga van feltenni egy ilyen kérdést?
-    Nem fogok válaszolni.
-    Nekem nem akarod bevallani, vagy magadnak.
-    Menj innen.
-    Addig nem, még nem válaszolsz.
-    Se benne, se magamban nem bízok. Most örülsz? Menj el.
-    Attól féltél, hogy összetöri a szíved, így most te tetted ezt vele – köszönt el Daneil.
Nevetséges, úgy állítja be ezt az egész dolgot, mintha az esküvőnk előtt dobtam volna ki Joseph-fet. Úgy csinál, mintha már évek óta együtt lettünk volna, halálos szerelemben, és én, a gonosz Mira kidobtam volna a fülig szerelmes pasimat. Joseph kedvelt, ez biztos, de nem volt belém szerelmes, ahhoz túl kevés ideig voltunk együtt. Neki is kemény lehetett, hogy szakítottak Emilyvel, bizonyára én voltam a vigasztalós lány. Nem haragszom érte, ez normális, mindenki magányos egy szakítás után. Már csak húsz nap, és hazarepülhetek, elfeledve ezt a jónak induló, de katasztrofálisan végződő utazást.