5.fejezet: Értelem, vagy érzelem?

Joseph kicsit felpaprikázódott a zavarástól, olyan félelmetesen nyitott ajtót, hogy én biztosan elmenekültem volna.
-    Pár perc és kezdődik a forgatás, gyere – hallottam Clair ausztrál akcentusát.
-    Két perc, mindjárt megyek.
-    Oké.
Próbáltam levegőhöz jutni, és elvörösödtem, mikor Joseph rám mosolygott. Visszasétált az ágyhoz, és odahajolt, hogy csókot nyomjon a számra, de elfordítottam a fejem. Tizenhárom évvel idősebb nálam, egyáltalán nem helyes, amit csinálunk. Ez csak pillanatnyi szeszély nála, ennek az egésznek nincs semmi értelme. Izgalmas neki, hogy fiatalabb vagyok, és elcsábíthat, de ez a kapcsolat halva született ötlet, úgyhogy jobb, ha el se kezdjük.
-    Mi az?
-    Én nem akarom…
-    Ez nem igaz. Figyelj, este beszélünk, jó?
-    Én…
Az állam alá nyúlt, maga felé fordította az arcom, és már csak azért is szájon csókolt, hogy neki legyen igaza. Borzasztó volt, hogy a testem szinte lángban égett, mikor a közelemben volt, és hideg, fájdalmas szorítás telepedett a szívemre, mikor szembesültem a valósággal. Jó barátok lehetünk, de kezdenek elfajulni a dolgok, nincs értelme kínozni egymást.

Kicsit se vártam az estét, tudtam, hogyha a közelemben lesz, biztosan csak az érzelmek maradnak, amik mindennél veszedelmesebbek. Lementem az ebédlőbe, de senki nem volt ott, mivel egész nap forgattak. Kértem a „szakácstól” egy kis salátát, és egy csirkecombot, és megeszegettem az egyik asztalnál. Vajon mióta érdekelhetem jobban, mint egy sima barát? Mikor filmeztünk még normálisan viselkedett velem, a bor hibája az egész. Felébresztette a pasi énét, és most meg akar hódítani. Szeretnék a barátja lenni, nagyon szeretnék a közelében lenni, de nem akarom, hogy csókolgasson, vagy átöleljen, mert akkor bele fogok szeretni, és csak sírás lesz a vége. Miért ilyen nehéz az élet?
Sétáltam egyet a lakókocsik között, és száznyolcvan fokos fordulatot vettem, mikor megláttam Iant, de ő sajnos kiszúrt.
-    Mira, beszéljünk.
-    Sajnálom, bunkó voltam.
-    Én is. Béke?
-    Béke.
-    Ha Joseph-fet keresed?
-    Nem keresem. Nincs köztünk semmi, ez csak egy hülye pletyka. Barátok vagyunk.
-    Oké, nyugi. Megyek harapdálni, további szép napot.
-    Köszi.
Bár nem szándékosan csinálta, de Iannek sikerült jól elrontani a kedvem. Nem elég, hogy Josephnek meg kell mondanom, hogy nem akarom, hogy legyen köztünk valami, még egy halom embernek is bizonygatnom kell, hogy csak barátok vagyunk. A legjobb az lenne, ha kerülném, de sajnos az sem segítene örökre, mert képes lenne addig ott kopogni az ajtómon, míg szét nem szakad a dobhártyám. Olyan jól esett, mikor megcsókolt… Mira, ne foglalkozz már ezzel! Az nem volt igazi, csak elaludtál, és álmodtad az egészet. Ez a legjobb, úgy teszek, mintha meg se történt volna. Nem teszem tökre kikosarazással a barátságunk, és Joseph se töri össze a szívem, ha rájön, hogy nem is jelentek neki semmit fontosat.

Az új tervemmel már nem is láttam olyan borzasztónak az esti beszélgetést, mosolyogva nyitottam ki az ajtót, mikor Joseph kopogott, ő viszont kicsit se mosolygott. Elég zaklatottnak tűnt, biztosan valaki felhúzta munka közben.
-    Titkolózni akarsz?
-    Tessék?
-    El akarod titkolni, ami köztünk van? Mert ha igen, nem baj, csak előtte szólj, ne Iantől halljam vissza, hogy jóformán leüvöltötted a fejét, mikor felhozta, hogy van köztünk valami.
-    Nincs köztünk semmi.
Joseph úgy nézett ki, mint akinek a nyakába borítottak egy vödör jeget. Hát igen, a férfiak rosszul veszik, ha kikosarazzák őket. Tényleg nem akartam, hogy ide terelődjön a beszélgetés, ő indított rögtön ezzel.
-    Tessék? Nincs köztünk semmi, de azért reggel csókolóztál velem…
-    Hiba volt.
-    Hiba? Úgy tűnt, nagyon is élvezed ezt a Hibát. Az a baj, hogy olyan heves voltam? Bocsi, csak feldühített, amit mondtál, de ígérem gyengéd leszek.
-    Nem érted? Nem akarok a barátnőd lenni.
-    Miért?
Most még is mit válaszoljak erre? Mondjam azt, hogy nem bízok az érzéseiben, és tudom, hogy csak egy ideig leszek jó neki? Az olyan, mintha csak kihasználna, és ha ez lenne a célja, akkor biztosan nem veszekedne most velem. Tudom, hogy nem akar csak ágyba csalni, de az, amit most érez el fog múlni, én pedig össze leszek törve, mert tudom, hogyha elfogadom a tényt, hogy a barátnője vagyok, akkor visszafordíthatatlanul belé fogok szeretni.
-    Túl idős vagy.
-    Hány éves vagy?
-    Tizennyolc.
-    Hány év van a szüleid között?
-    Tíz.
Oké, ez így nem meggyőző. A szüleim a szüleim, attól ő még mindig idősebb nálam, és mindenki ferde szemmel nézné, hogy mit akar egy harmincéves férfi egy éppen felnőtt lánytól. Nem mintha érdekelne, hogy mások mit gondolnak, de annyi akadály áll ez elé a kapcsolat elé, hogy még a hülye is láthatja, hogy nem fog működni.
-    Mitől félsz, hogy csak szexelni akarok veled? Csak mert ha igen, akkor már tegnap megtehettem volna, vagy ma reggel, de nem tettem.
-    Most gratulálnom kellene?
-    Csak mondd el az igazat.
-    A fenébe, mi a francot nem értesz azok, hogy nem akarok a barátnőd lenni?
Joseph úgy reagált erre, mint várható volt, hatalmas szemekkel méregetett. Sokkal könnyebb dolgom lenne, ha született amerikai lennék. Persze el tudnám mondani ezt angolul is, csak túl ideges vagyok ahhoz, hogy fordítgatni kezdjek.
-    Lefordítanád?
-    Mi a francért nem érted meg, hogy nem akarok a barátnőd lenni?
-    Mert nem tudod megindokolni.
Hazudnom kell valamit. Valami olyan kell hazudnom, amit elhisz, és akkor talán lemond arról, hogy egy olyan busz után fusson, ami le fog robbanni.
-    Hazudtam, van barátom.
-    Most hazudsz.
-    Miért gondolod ezt?
-    A csókod elárult. Csókolj meg, én megmondom, hogy az előbb tényleg igazat mondtál-e.
Odatrappoltam elé, mintha mélységesen megsértene, hogy nem hisz nekem, de közben pánikba is voltam esve. Ez lesz a második alkalom, hogy csókolózok, ráadásul nekem kell kezdeményezni. Próbáltam leutánozni azt, amit Joseph csinált reggel, de csak annyit értem el vele, hogy elmosolyodott.
-    Ez aranyos volt, de mi is volt ez?
-    Nem vicces.
Joseph csak tovább vigyorgott, majd lecsókolt, én pedig a karjába olvadtam. Már megint itt tartunk, ennyire közel kerül hozzám, és elvesztem az eszem. Sokáig faltuk a másik ajkát, és mikor megpróbáltam átcsúsztatni a nyelvem, Joseph kicsit hátrébb húzta a fejét, és incselkedni kezdett velem. Idegesített, hogy képtelen vagyok elkapni a száját, mindig csak a levegőt csókoltam, meg akartam neki mutatni, hogy nem tud kifogni rajtam. Beletúrtam a hajába, és odaerőltettem a fejét az enyémhez, és szinte fájdalmasan megkönnyebbültem, mikor a nyelve végigsiklott az enyémen. Belenyögtem a csókba, mikor megéreztem a kezét a csupasz bőrömön, benyúlt a pólóm alá, és úgy cirógatott, mintha egy kiscica lennék.
-    Fejezd be – suttogtam, mikor elváltunk egy pillanatra.
-    Túl jó.
Szinte érthetetlen lett, az erős akcentustól, és a szuszogástól, amit mondott, te a good-ot megértettem belőle, úgyhogy bizonyára élvezheti. Elkezdtünk hátrálni, még mindig összeölelkezve egészen addig, míg a hátam a falnak nem nyomódott. Joseph szinte beleszorított a falba, miközben alig hagyott levegőhöz jutni. Nem tudom mi ütött belém, mikor lehúztam a dzsekijének cipzárját, ő csak elmélyítette a csókot, miközben a falnak nyomta mind a két csuklóm. Felsóhajtottam, mikor a nyakamba csókolt, és azonnal zavarba is jöttem, mikor rájöttem, hogy mit csinálunk. Joseph megérezhette, hogy eszemhez tértem, mert erősen megszívta a nyakam, én pedig újra felsóhajtottam, kicsit hangosabban. Visszatért a számhoz, hogy újból elborítson a rózsaszín köd, és bár percekig tartottam magam, végül még is csak visszaolvadtam a karjába. Erősen megragadta a derekam és felkapott, én pedig a derekára fűztem a lábam. Újból az ágyban kötöttünk ki, most szinte veszélyesen összesimulva. Mivel a lábam a derekán nyugodott, eléggé közel tudtam magamhoz minden egyes porcikáját. Éreztem a csípőjét, a mellkasát, és majdnem felnyögtem gyönyörömben, mikor végigsiklott a kezem a hátán.
-    Joseph, kérlek… Ez túl gyors.
-    Jó, egy perc.
A csókja fokozatosan enyhült, azt hiszem idő kellett neki, hogy lepörgesse magát. Lehámoztam róla a lábam, de nem mászott le rólam, csak feljebb emelkedett.
-    Nyisd ki a szemed!
Elvesztem a kék tengerben, amelyben narancssárga vonalak voltak imitt-amott felfedezhetőek, így néha zöldnek tűnt a szeme. Nagyon-nagyon sokáig néztük egymást, gyönyörű szeme volt. A tekintetem levándorolt a szájára, mikor egy nagyobb lélegzetvételnél megéreztem a csikiző érzést az ajkamon.
-    Meg akarsz csókolni? – egy kicsit tisztult már a beszéde, de még mindig súlyos volt a brit akcentustól.
-    Én… Igen.
Most már sikerült nem megnevetettem Joseph-fet, lágyan visszacsókolt, miközben a lepedőt kezdte markolni, amit csak azért vettem észre, mert a hajamat is meghúzta.
-    Mi az?
-    Olyan nehéz leállnom.
-    Ez egy kicsit gyors nekem.
-    Sajnálom, lassítani fogok. Akkor most mi lesz köztünk?
-    Nem tudom. Titok?
-    Titok.
Lemászott rólam, és mellém feküdt, én pedig boldogan hajtottam a fejem a mellkasára. Van egy titkos barátom, aki híres színész, tizenhárom évvel idősebb nálam, és minden nő ölne egy mosolyáért. Lehetnék ennél szerencsésebb?