6.fejezet: Próba

Az ötödik napom csak annyiban különbözött a többitől, hogy nem kopogásra ébredtem, sőt senki nem keresett egész délelőtt. Elhatároztam, hogy felállítok magamnak egy tervet, hiszen nem azért jöttem el idáig, hogy egy hónapot a lakókocsimban töltsek. Össze kell haverkodnom az itt dolgozókkal, hogy legyen egy idegenvezetőm, mert Lisa úgy tűnt, szíves örömest leadta a bébicsőszködős feladatkört.
Az ebéd mexikói zöldség volt, rizzsel, salátával, és töltött pulykamellel. Örültem, hogy vannak közöttünk vegák is, mert a saláta így mindig alap követelménye volt a menünek.
-    Mi van, ha azt mondom, meg akarlak csókolni? – állt csak egyszer mellém a semmiből Joseph.
-    Mi van, ha azt mondom, nem érdekel?
-    Úgy viselkedsz, mintha oroszlánok lennének, akik leharapják a fejed.
-    Időre van szükségem.
-    Oké, jó étvágyat.
Joseph egyáltalán nem tűnt rosszkedvűnek, a hanghordozása se tűnt mogorvának, még is ott hagyott egyedül az üres asztalnál, és csatlakozott a kollégáihoz. Lehet, hogy igazából neheztel rám, a titkolózás miatt? Én nem letagadni akarom őt, csak nem akarok úgy beilleszkedni a csapatba, mint a kis fiatal csaj, akit Joseph felszedett. Nem akarok kiegészítő lenni.
-    Szia, leülhetek? – pakolta le a tányérját mellém Candice.
-    Persze.
Valahogy úgy éreztem, vele jó barátságban lehetnék, Candice olyan, mint a második évados Caroline. Kedves, kicsit szeleburdi, és nagyon jókat lehet beszélgetni. Persze ahhoz először meg kellene szólalnom.
-    Megkérdezhetem, hogy mit csináltatok Joseph-fel az öltözőjében?
-    Valaki ránk zárta az ajtót.
-    Nem volt bezárva az ajtó.
De hát Joseph se bírta kinyitni. Lehet, hogy… Miért játszotta el, hogy bezártak, mikor ő is tudta, hogy programja van, úgyhogy elképzelhető, hogy nem a legjobb ötlet csínyeket kieszelni? Elképzelhető, hogy így akarta elérni, hogy kettesben maradjunk?
-    Mondjuk, még beragadhatott. Múltkor én se bírtam bemenni a cipőmért, és meg kellett kérnem Ian-t, hogy segítsen.
-    Igen, biztos velünk is ez történt.
Ha esélyünk lesz rá, hogy kettesbe maradjunk újdonsült párommal, meg fogom tőle kérdezni, hogy hogyan is történt pontosan ez az ajtódolog. Nem haragszom rá, de azért egy magyarázattal tartozik.
-    Sokat fogtok ma dolgozni?
-    Éjfélig biztosan bent leszünk, most is csak enni van időnk, aztán megyünk vissza harapdálni. Nem nézed meg?
-    Szabad?
-    Persze, ezért vagy itt, nem? Mindjárt kerítek neked egy kalauzt.
-    Köszönöm.
-    Nagyon szívesen.
Úgy is lett, ahogy Candice ígérte, Lisa újból mellém szegődött, és végig nézhettem egy Jeremy-Elena  jelenetet. Még mindig nem vagyok képes felfogni, hogy ezek a falak csak fel vannak építve, sehol nem létezik egy olyan ház, amelyben ilyen szobák lennének. Ez valami eszméletlen. A nap folyamán megsimogathattam a farkasokat, és megmutatták a vágó szobát, amit én inkább számítógépszobának neveztem volna, hisz minden asztalfelületet gépek fedték. Na ezt a részét, tutira utálnám. Én meg a számítógépek… nem állunk nagy barátságban. Persze, tudom kezelni, de nem ilyen mesteri szinten.

Délután felé úgy döntöttem, járok egyet a városban, a nyakamban lógó cédula lobogtatásával bármikor újra visszaengednek a lakókocsimba. Akkor először éreztem úgy igazán, hogy nem otthon vagyok, mikor bementem egy közértbe, és mindenki angolul pletykálgatott, dirigált, vagy épp tanácsokat adott megzavarodott vásárlóknak. Vettem magamnak egy doboz kólát - az átszámítással inkább nem is foglalkoztam -, és leültem kicsit napozni az egyik padra. Már épp kivégeztem az italom, mikor odajött hozzám egy magas, felzselézett hajú, huszonéves fiú, és megkérdezte, nem tudom-e, mennyi az idő. Még jó, hogy ezt pöpecül megtanultam angolul.
-    Fél hat van.
-    Köszi. Nem tűnsz amerikainak. Honnan jöttél?
-    Magyarországról.
-    Az merre van?
-    Közel Romániához.
-    Adam vagyok.
-    Mira.
Adam végül csatlakozott hozzám, és jól elbeszélgettünk az iskoláról, ami náluk kicsit máshogy nézett ki, mint nálunk, úgyhogy voltak dolgok, amikre én csodálkoztam rá, és voltak olyanok, amelyeket ő hallgatott kiguvadt szemekkel.
-    A te iskoládban nincsenek automaták?
-    Csak egy büfé van, ahol meleg, és rossz ízű ételeket lehet kapni.
-    Nem az ebédlőre gondolsz?
-    Nem, a büfében lehet enni pizzát, melegszendvicset, hotdogot. De van chips, sima szendvics, és csokoládé is. Csak nagyon drága.
-    Az automaták is drágák.
Ő is közgazdaságtant tanult, de inkább nem mentünk bele ebbe a tantárgyba, mert lövésem nem volt a szakkifejezésekről angolul, ő pedig ki nem állhatta a tanárját, és így az órát sem. Végül megadta a mobilszámát, hogy hívjam fel valamikor, találkozhatnánk újra, majd hazarohant, mert másnap feleltek történelemből. Sokszor agyaltam, mit csinálnék, ha egy fiú odaadná a telefonszámát. Mindig arra jutottam, hogy biztosan nem hívnám fel, mert még is mit mondhatnék: „Megadtad a számod, hogy hívjalak fel, úgyhogy felhívtalak. Nem tudom, hogy tudod-e egyáltalán, hogy ki vagyok, de azért találkozzunk.”? Rendes srácnak tűnik Adam, de nem hiszem, hogy fel fogom valaha is hívni. Már az is nagy szó, hogy elkezdtem vele beszélgetni.

Éjfélig a gépem előtt ültem, és leírtam az otthoniaknak a fejleményeket – a barátom van részt kihagyva -, majd televízióztam egy kicsit, de annyira felidegesített a sok reklám, hogy úgy döntöttem olvasok. Temérdek mennyiségű könyvet hoztam magammal, hisz tudtam, angol regényt megértenem esélytelen. Már épp a Félúton a sírhoz kedvenc temetőben járkálós részemhez értem, mikor a változatosság kedvéjért kopogott valaki.
-    Gyere filmezni – rángatott ki Joseph a lakókocsimból.
Se nem köszönt, se nem adott csókot, de elég vidámnak tűnt, úgyhogy bizonyára csak… Fogalmam sincs, hogy miért nem köszönt, de nem fogok ilyen apró hülyeségen kiakadni.
Az ágyon szerencsére a Távkapcs DVD tokja hevert, úgyhogy nem kellett attól félnem, zombikkal fogok álmodni életem hátralévő részében. Joseph behúzott az ágyba, majd elindította a filmet. Elhelyezkedtem a mellkasán, és vártam, hogy egyszer csak nyomjon egy puszit a fejemre, vagy szóljon bármit is, de nem történt semmi. A Távkapcsot összesen nyolcszor láttam, és borzasztóan zavart, hogy nem magyarul beszélnek, de szerencsére tudtam, hogy mikor mi történik, úgyhogy tudtam közben agyalni. Mi baja lehet Josephnek? Bizonyára csak fáradt, és nincs kedve csacsogni. Az öngyújtója kattanása rázott fel először a gondolatomból, majd a cigifüst. Most komolyan rágyújt, mikor tudja, hogy utálom a cigit? Oké, az ő élete, az ő lakókocsija, nem az én dolgom. Az viszont az én dolgom, hogy kapar a torkom a rohadt füsttől, ráadásul én is tiszta büdös leszek tőle, és nagyon nincs kedvem az életet is kisikálni a ruhámból.
-    Befejeznéd? – kértem alig hallható hangon.
-    Tessék?
-    Befejeznéd, kérlek? – szóltam most már kicsit hangosabban.
-    Állítsam le a filmet? Ez nem horror.
-    A dohányzást, abbahagynád?
-    Már egy ideje csinálom, és nem terveztem, hogy leszokom.
Ezt most komolyan gondolja? Tudja, hogy problémáim vannak a fogalmazással, és direkt úgy csinál, mintha nem tudná, hogy miről beszélek? Megharagudott rám valamiért, és ez a büntetés?
-    A cigi füst zavar. El tudnád oltani?
Oké, tudom, hogy magyarul azt szokták mondani, hogy el tudnád-e nyomni, de honnan tudjam, hogy ők mit mondanak? Ha ebbe is beleköt, én sírva fakadok, és mindent a szememet csípő füstre fogok fogni. Joseph egy rosszálló morgással elnyomta a csikket, majd visszahuppant a párnára, és tovább nézte hangtalanul a filmet. Semmi baj, van még egy órám kitalálni, hogy hogyan kérdezzem meg, mi a fene ütött belé. Nem tudok mást elképzelni, csak azért lehet mérges, mert titkolózni akarok. Én meg lehetek azért mérges, mert eljátszotta, hogy bezártak minket az öltözőjébe. Kvittek vagyunk.
-    Hello, drágám. Persze. Nem zavarsz.
Egy: Ki az istent hív drágámnak? Kettő: Hogy van pofája azt mondani, hogy nem zavarják, mikor éppen filmet nézünk? Három: Miért suttog olyan édesen a telefonba, hogyha én lennék a hívó fél helyében biztosan tócsává olvadnék?
-    Tudod, hogy imádlak. Persze, nem csinálok semmit az éjjel, csak rád gondolok. Hogy mire? Mondjuk, hogy megcsókollak, lassan, mélyen, egészen addig, míg nem tudsz semmit se mondani, csak azt, hogy még. Hogy hol csókollak meg? Nem is tudom. Hol szeretnéd?
Hát öcsém, rosszul gondoltad, ha azt hitted, hogy nem értem, amit mondasz. Több lehetőség áll előttem. Felpofozhatom, elküldhetem a hívó félt a jó büdös picsába, vagy szimplán fogom magam, és kisétálok az ajtón, a holnapi sírástól duzzadt szememet pedig majd egy eltévedt ajtófélfára fogom.
-    Később felhívlak, most még van egy kis… dolgom.
Úgy mondta, a dolgot, mintha élete legunalmasabb, és legidegesítőbb élményében lenne éppen része. Azért kicsit kíméletesebben is közölhette volna, hogy meggondolta magát, és inkább nem szerencsétlenkedik velem.
-    Azt hittem színész vagy.
-    Az vagyok.
-    Esténként meg telefon szex színész, ugye?
Joseph leállította a filmet, maga alá temetett, majd lágy csókot nyomott a számra. Először el akartam lökni, de aztán a kezem valahogy nem akart engedelmeskedni, úgy döntött, jobban teszi, ha inkább a Joseph hajába túr. Milyen neveletlen kezem van.
-    Elég türelmes ember vagy.
-    Tessék?
-    Kíváncsi voltam, mikor kezdesz el kiabálni velem.
-    Most viccelsz?
-    Kíváncsi voltam, mennyire lennél képes velem élni. Néha elég kibírhatatlanul tudok viselkedni.
-    Ennyire?
-    Színész vagyok, túljátszottam.
-    Kivel beszéltél?
-    Paullal.
Kitört belőlem a nevetés, hogy elképzeltem Paul arcát, amint Joseph olyanokat mond neki, hogy szívesen megcsókolná. Lehet, hogy nem véletlenül keltek szárnyra a Klefán híresztelések? Na jó, tudom, hogy Joseph a lányokat szereti. Olyan jól esett megcsókolni, hiányérzetem volt, mikor köszönésképpen nem adott semmit, még egy puszit se.
-    Úgy szeretek veled csókolózni.
Te jó ég, ezt most komolyan kimondtam hangosan? Joseph úgy vigyorog rám, mint a vadalma, úgyhogy tutira, hogy kimondtam.
-    Úgy szeretem, mikor nem félsz beszélni.
-    Ma is beszélgettem egy sráccal.
-    Tényleg?
Volt valami furcsa él Joseph érdeklődésében, mintha nem tetszett volna neki túlságosan, hogy beszélgettem egy fiúval. Lehet, hogy féltékeny? Ugyan, csak dumáltam, harminc évesen pedig már tudhatná, hogy a beszélgetések ártalmatlanok.
-    Megkérdezte, hogy mennyi az idő.
-    Ha kapunk egy nap szabadságot, akkor szeretnék elmenni veled randizni.
-    Azt itt is tudunk.
-    Normális randit szeretnék.
-    Oké.
Szuper, kitaláltam, hogy mit csinálunk holnap este. Megkérem Candice-t, hogy rendeljen nekem pizzát, veszek egy csomó mécsest, és rendezek egy gyertyafényes vacsorát a lakókocsimban Josephnek és nekem.
-    Késő van, mennem kéne.
-    Aludj itt.
-    Holnap nem kell korán kelned?
-    Majd felébresztelek.
Joseph lekapcsolta a televíziót, és a lámpákat, majd odaölelt magához, és simogatni kezdte a hátam. Először köröket rajzolt a lapockámra, majd lágyan végighúzta az ujjait a gerincemen – amibe sikeresen beleborzongtam -, majd a nyakamat is végigcirógatta, és végül az állam alá nyúlva felemelte a fejem, hogy meg tudjon csókolni. A lágy szájra pusziból gyorsan csók lett, abból pedig se perc alatt helycsere, így én megint az ágy és Joseph közé kerültem. Egyáltalán nem erőszakoskodott, nem matatott sehol, sőt még a nyakamra se tévedt át, csak szimplán csókolt, amíg el nem nyomtam magamtól egy kicsit, hogy levegőhöz jussak.
-    Szerelek - súgta Joseph.
-    Ne mondd ezt!
-    Miért?
-    Mert nekem ez sokat jelent.
-    Én is tudom, hogy mit jelent.
-    De nekem ez többet jelent, mint neked. Csak akkor mond, ha tényleg úgy gondolod, hogy szeretsz, és semmi probléma nem érdekel.
-    Oké, csak akkor fogom mondani. Akkor most csak kedvellek.
-    Én is kedvellek.

Adott még egy jó éjt csókot, majd lehuppant rólam, és olyan szorosan átkarolt, hogy feszítő vassal se tudták volna leszedni rólam a karjait. Igazán biztonságban éreztem magam mellette, olyan érzésem volt, mintha egy farkas védelmezne, aki minden egyes gyanús mozdulatra támadni képes, hogy megvédje azt, aki fontos neki. Remélem nincs telihold.