7.fejezet: Hogy is van ez?

Mikor felébredtem, senki nem feküdt mellettem, és Josephnek hűlt helye se volt, pedig megígérte, hogy felébreszt, mikor elmegy. Már épp indulni készültem, mikor léptelek hallottam. A lakókocsiba viszont Joseph helyett Claire lépett be.
-    Jó reggelt.
-    Szia, csak ezért jöttem – kapott fel az asztalról egy marék papírt, majd távozni készült.
-    Claire…
-    Igen?
-    Nem tudnád ezt titokban tartani?
-    Lakat a számon.
Vajon hány ember tudhat a kapcsolatunkról, miközben én abban a tudatban élek, hogy titok az, ami köztem és Joseph között van? Csak nem dicsekedett el velem a többieknek. Belement abba, hogy titkolózzunk, és reményeim szerint szavahihetőbb, mint Klaus.
Joseph nagyon sietve távozhatott, mert nem csak a forgatókönyvét, hanem a telefonját is otthon hagyta, ami folyamatosan rezgett. Előástam a fiókjából a töltőjét, és felraktam tölteni a telefont, de az még akkor is folyamatosan pityegett. Mi a francért zümmög, ha már nem merül? Ránéztem a világító képernyőre, az Emily név villogott rajta. Ez vajon az az Emily? És ha igen, akkor még is miért hívogatja? Nagyon pofátlanság lenne belenézni a mobiljába? Én se örülnék, ha ennyire nem bízna bennem, úgyhogy nekem is ki kell bírnom. De olyan nehéz. Oké, netezek kicsit a laptopján, azért talán nem haragszik meg, én pedig el tudom vonni a figyelmem a kíváncsiságról. Az első dolog, ami előjött, mikor megnyitottam a Mozillát, Joseph e-mail fiókja volt, ahogy temérdek e-mail jött ismételten csak Emilytől. Ez valami égi jel, hogy nézzek bele a magánéletébe? Észre fogja venni, ha valamelyik nem vastag betűs, úgyhogy jobban teszem, ha inkább gyorsan nyomok egy log out-ot. Emberfeletti erőről tettem tanú bizonyságot, mikor kiléptem a rendszerből.
Az ebédlő újonnan üresen állt, én pedig úgy döntöttem inkább eszek egy melegszendvicset a városban, mintsem főzessek magamnak egy menüt a szakáccsal. Úgy is be kell vásárolnom egy halom gyertyát, meg füstölőt, hogy romantikussá varázsoljam a lakókocsimat. És természetesen valami finom illatú tusfürdő, és némi sminkkészlet se ártana. Már most úgy izgulok, hogy lehet, hogy képtelen leszek megenni azt a gombás melegszendvicset, amit már előző nap kinéztem magamnak.

Épp a sarkon fordultam be a jól megtömött szatyrommal, mikor beleütköztem valakibe. Baseball sapka és napszemüveg volt rajta, ami arra engedett következtetni, hogy valami híresség.
-    Nagyon sajnálom.
Ismerős volt valahonnan a hangja, de az istenért nem akart beugrani, hogy honnan. Egy hatalmas kutyát sétáltatott éppen, aki épp az egyik tűzcsapot jelölte meg.
-    Segíthetek a csomagjaiddal?
-    Tudom ki vagy. Úgy értem, el tudnád árulni a neved?
-    Daniel Gillies.
Megismertem a kicsit elálló alsó fogáról, valahogy mindig szembeötlött, mikor Elijahtól olvadoztam. Az pedig, hogy nem ismertem meg a hangját, Julie és Kevin hibája, akik leszúratták a második évad végén.
-    Megsétáltatom a kislányt, aztán segítek elvenni a cuccaidat a bázisra.
Úgy mondta a bázist, mintha valami űrlények lennénk, akik titokban le akarják mészrolni a világot. Mindig is meg akartam ismerni Danielt, annyira bolondnak tűnt az interjúkkor.
-    Te vagy Joseph barátnője?
Szuper, most már biztos, hogy a fiúk pletykásabbak, mint a lányok. Még is miért kell Josephnek annyit fecsegnie?
-    Már mindenki tudja?
-    Csak nekem mondta el. Nagy haverok vagyunk.
-    Szép a kutyád.
-    Szereted?
-    Félek tőlük.
A kutyák addig nagyon szépek, amíg egy kerítés és minimum egy lánc választ el tőlünk. Egyszerűen nem kedvelem őket, még a kis szobacirkálókat sem. Persze a saját kutya mindig kivételt képez, de őt is inkább a tesóim sétáltatják.
Daniel eltűnt egy gyönyörűséges házban, majd kutya nélkül tért vissza, és azonnal elvette tőlem a szatyrokat. A visszafelé úton sokat beszélgettünk főképp a kutyákról, de szóba került a filmje, és a zene is. Megígértette velem, hogy zongorázok neki egy kicsit, ha éppen szembe jön velünk egy pianínó, én pedig megkértem, hogy következőleg ne lökjön föl, ha ismerkedni akar. Összességében nagyon jó nevettünk együtt, jó volt kicsit felszabadultan beszélgetni.

Mindenhova tettem apró mécseseket, az asztalra egy hosszú állógyertyát, és a rózsa illatú füstölőt is meggyújtottam, hogy előkészítsem a hangulatot. Feltúrtam az egész bőröndömet, és találtam is egy viszonylag szexi fehérneműt, de egyik ruhámat se találtam igazán megfelelőnek. Muszáj leszek kölcsönkérni valamit Candice-től. Elég vékony vagyok, úgyhogy biztosan jó valamelyik ruhája rám.
-    Szia, Candice. Nem tudnál kölcsön adni egy ruhát? – köszöntöttem, mikor mosolyogva ajtót nyitott nekem.
-    Válassz nyugodtan.
Egy fekete, viszonylag szűk ruha mellett döntöttünk, Candice még egy magas sarkút is rám akart sózni, de elutasítottam, mondván csak orra buknék benne. A pizzát azonnal megrendeli, amint vége a forgatásnak, és még azelőtt átszalad vele, mielőtt még Daniel elbúcsúzna Josephtől. Istenem, ezt a háttérszervezkedést egy szimpla vacsora miatt!

Meg voltam elégedve magammal, mikor belenéztem a tükörbe, nagyon csinos voltam a kölcsönkapott ruhában, a hajam szerencsére engedelmeskedett a hajsütővasnak, és a szemceruzával se vakítottam meg magam. Candice olyan gyorsan besuhant a pizzával, hogy kezdtem megkérdőjelezni az emberi mivoltát. Felvágta a görög, feta sajtos pizzát, hogy ne nekem kelljen vele szerencsétlenkednem.
-    Elfelejtettem az italt.
-    De én nem.
Egy üveg vörösbor landolt az asztalon, majd Candice sok szerencsét kívánt, és elviharzott. Kezem-lábam tördeltem addigra, míg végre kopogtak az ajtómon.
Josephnek vagy szóltak, hogy randija lesz, vagy valamilyen látnok, mert eszméletlen jól nézett ki a szürke ingjében, és a lazán megkötött nyakkendőjében. Nyomtam egy puszit az arcára, mikor beljebb lépett, majd hellyel kínáltam.
-    Nem erre számítottam, mikor Daniel azt mondta, meglepetés vár rám.
-    Túl sok?
-    Azt hittem, hogy a fejemre esik egy vödör jég, vagy elharapja a torkom egy farkas, úgyhogy hidd el, ennél jobb meglepetés nem érhet, amiben Daniel keze is benne van.
-    Azt mondtad szeretnél randizni. Ez egy randi.
-    Köszönöm. Gyönyörű vagy.
-    Köszi.
Furcsa volt pizzát késsel és villával enni, de nem akartam könyékig kechupos lenni. Joseph kinyitotta nekünk az italt – most dugóhúzóval -, majd töltött mindkettőnknek, és szinte a felét el is ittunk, mire eléggé tele lettünk ahhoz, hogy letegyünk az evőeszközt. Bocsánatot kért, amiért nem ébresztett fel, csak elmondása szerint túl édesen aludtam ahhoz, hogy zargatni kezdjen. Gondolom, meg se kell említenem, hogy fülig pirultam. Többször és észrevettem, hogy beszélgetés közben végigsimított a kezemen, de nem nagyon tudtam ezzel mit kezdeni, úgyhogy inkább úgy tettem, mintha nem vettem volna észre.
-    Köszönöm a vacsorát, csodás volt.
-    Menni akarsz?
-    Menjek?
-    Ne!
Olyan gyorsan vágtam rá, hogy Joseph elnevette magát, majd odasétált a laptopomhoz, és nyomkodni kezdett rajta valamit. Kellemes dallam csendült fel, az elődadót nem tudtam volna megmondani, de biztos voltam benne, hogy benne volt a Vámpírnaplókban. Felém nyújtotta a kezét, én pedig örömmel elfogadtam a felkérést. A lassúzás közben folyamatosan azon aggódtam, hogy rálépek-e vajon Joseph lábára. Szerencsére ez nem következett be, és ezért igazán hálás voltam az isteneknek.
-    Nem akarsz maradni éjszakára?
-    Szeretnéd, ha maradék?
-    Igen.
Joseph lágy csókot lehet a számra, majd leült velem az ágyra, és elkezdte csókolgatni a nyakam. Rohadtul ideges voltam. Most túrjak a hajába, vagy tegyem a combjára a kezem? Nagyon nem kényelmes így, hogy mellettem ült, úgy érzem magam, mint egy fadarab, aki úgy marad, ahogy lerakták. Másszak rá, vagy várjam meg, amíg ő változtat testhelyzetet?
-    Nem kell, ha nem akarod.
-    Én csak… nem tudom, hogy mit kell csinálnom.
-    Semmit nem kell, csak ha szeretnéd.
-    Nem tudom, hogy hogyan érjek hozzád, hogy hova tegyem a kezem, vagy hogy egyáltalán jól csinálom-e azt, amit csinálok.
-    Egy pillanat.
Joseph újból úgy döntött, hogy hozzányúl a cuccaimhoz, teljesen elveszett a bőröndömben. És én még féltem megnézni egy nyavalyás e-mailjét. Máskor bátrabbnak kell lennem. Enyhén szólva meglepődtem, mikor Joseph bekötötte a szemem a rózsaszín selyemsálammal.
-    Lazíts, nem foglak bántani. Szólj, ha fejezzem be.
-    Oké.
A torkomban dobogott a szívem, mikor lefeküdtem az ágyra, és megéreztem, ahogy a matrac besüpped mellettem Joseph súlya alatt. Minek vettem ennyi gyertyát, ha nem is látom a fényüket?
Joseph száját először az arcomon éreztem meg, ahogy kedveskedő puszikkal halmoz el, egyre közelebb és közelebb a számhoz. Azonnal elrejtettem az ujjaimat a hajában, amint az ajkunk összeforrt, és az se zavart, hogy fölém mászott – épp beleütközött a kezem a vállába, mikor felém hemperedett. Az egyik kezemmel még mindig arra ösztökéltem, hogy tovább csókoljon, míg a másikkal végigsimítottam a kezén. Így, hogy nem láttam, csak éreztem még szixebbnek hatott a teste. A karjai izmosak voltak, abba pedig bele se gondoltam, hogy milyen lenne végighúzni a kezem a csupasz hátán. Ahhoz előbb ki kellene bújtatnom az ingből, aminek egy nyakkendő állja az útját. Nyitott szemmel is nehezemre esne kibontani azt a csomót, nem hogy bekötött szemmel.
-    Segítenél a nyakkendővel?
Mikor odanyúltam a nyakához már nem akadályozott meg semmi abban, hogy kibújtassam a gombokat a lyukakból. Majdnem felnyögtem gyönyörömben, mikor hozzáértem Joseph bőréhez. Letoltam a válláról az anyagot, ő pedig gyorsan kibújt belőle, és ha jó a hallásom, akkor épp a fotelemre dobta, amiről leszambázott az egyik övem. Végigfuttattam a kezem a karján, majd a vállán, és végig a hátán egészen a nadrágjáig. Joseph felsóhajtott, mikor végigsimítottam a gerincén, és olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy forogni kezdett előttem a sötétség. Letolta a vállamról a ruha pántját, majd egy percre átkarolt és felhúzott a matracról, hogy lehúzhassa a ruhám zipzárját. A gyönyörű ruha gyorsan lesuhogott rólam, ebben az esetben nem hallottam, hogy hova esett. Joseph csókjai lecsúsztak a mellkasomra, és bár melltartó volt rajtam, még is zavarba jöttem egy kicsit. Belemarkoltam a lepedőbe, mikor a hasamat kezdte el csókolgatni, mert borzasztóan csikis az a testrészem. A combom is kapott egy-két puszit, de Joseph nem sok időt töltött ott, nem akart megijeszteni. A nyelve végigjárta az egész felsőtestemet, úgy éreztem, hogy menten felgyulladok.
-    Én is ezt szeretném csinálni veled.
-    Oké, találj meg.
Fordult a kocka, kicsit fura volt tapogatóznom a sötétben, ráadásul féltem, hogy kiszúrom a szemét, vagy mondjuk belenyúlok a szájába, az azért elég ciki lenne. Szerencsére gyorsan megtaláltam a vállát, az pedig biztos kiindulási pontnak bizonyult. Először is végigtapogattam mindenét, ami deréktól felfelé található, majd megkerestem a száját, és megcsókoltam. Joseph nagyon türelmesnek tűnt, de a csókja követelőző volt, elég nehéz lehetett neki visszafognia magát. Én is ugyanúgy végigcsókoltam, mint ő engem, a combos részt kihagyva, hisz a nadrágja még mindig rajta volt. Mikor elindult a kezem, hogy megkeresse a nadrágjának a gombját, akadályba ütközött. Gyengéden megfogta a csuklóm, és visszahúzta a mellkasára.
-    Csak szépen lassan, nem sietünk.
-    De te akarod, nem?
-    Persze, de neked ez még korai lenne. És élvezem ezt a kis játszadozást.
Felült velem együtt, így az ölébe csúsztam, amit egy visszafojtott sóhajjal nyugtázott, én csak úgy éreztem magam, mintha feltekerték volna a fűtést. Leoldotta a szememről a szemkötőt, és mélyen a szemembe nézett, mielőtt megcsókolt volna. Hogy lehet valakinek ilyen gyönyörű a szeme? Most már ezer százalék, hogy szerencsésebb vagyok, mint egy lottónyertes.

6.fejezet: Próba

Az ötödik napom csak annyiban különbözött a többitől, hogy nem kopogásra ébredtem, sőt senki nem keresett egész délelőtt. Elhatároztam, hogy felállítok magamnak egy tervet, hiszen nem azért jöttem el idáig, hogy egy hónapot a lakókocsimban töltsek. Össze kell haverkodnom az itt dolgozókkal, hogy legyen egy idegenvezetőm, mert Lisa úgy tűnt, szíves örömest leadta a bébicsőszködős feladatkört.
Az ebéd mexikói zöldség volt, rizzsel, salátával, és töltött pulykamellel. Örültem, hogy vannak közöttünk vegák is, mert a saláta így mindig alap követelménye volt a menünek.
-    Mi van, ha azt mondom, meg akarlak csókolni? – állt csak egyszer mellém a semmiből Joseph.
-    Mi van, ha azt mondom, nem érdekel?
-    Úgy viselkedsz, mintha oroszlánok lennének, akik leharapják a fejed.
-    Időre van szükségem.
-    Oké, jó étvágyat.
Joseph egyáltalán nem tűnt rosszkedvűnek, a hanghordozása se tűnt mogorvának, még is ott hagyott egyedül az üres asztalnál, és csatlakozott a kollégáihoz. Lehet, hogy igazából neheztel rám, a titkolózás miatt? Én nem letagadni akarom őt, csak nem akarok úgy beilleszkedni a csapatba, mint a kis fiatal csaj, akit Joseph felszedett. Nem akarok kiegészítő lenni.
-    Szia, leülhetek? – pakolta le a tányérját mellém Candice.
-    Persze.
Valahogy úgy éreztem, vele jó barátságban lehetnék, Candice olyan, mint a második évados Caroline. Kedves, kicsit szeleburdi, és nagyon jókat lehet beszélgetni. Persze ahhoz először meg kellene szólalnom.
-    Megkérdezhetem, hogy mit csináltatok Joseph-fel az öltözőjében?
-    Valaki ránk zárta az ajtót.
-    Nem volt bezárva az ajtó.
De hát Joseph se bírta kinyitni. Lehet, hogy… Miért játszotta el, hogy bezártak, mikor ő is tudta, hogy programja van, úgyhogy elképzelhető, hogy nem a legjobb ötlet csínyeket kieszelni? Elképzelhető, hogy így akarta elérni, hogy kettesben maradjunk?
-    Mondjuk, még beragadhatott. Múltkor én se bírtam bemenni a cipőmért, és meg kellett kérnem Ian-t, hogy segítsen.
-    Igen, biztos velünk is ez történt.
Ha esélyünk lesz rá, hogy kettesbe maradjunk újdonsült párommal, meg fogom tőle kérdezni, hogy hogyan is történt pontosan ez az ajtódolog. Nem haragszom rá, de azért egy magyarázattal tartozik.
-    Sokat fogtok ma dolgozni?
-    Éjfélig biztosan bent leszünk, most is csak enni van időnk, aztán megyünk vissza harapdálni. Nem nézed meg?
-    Szabad?
-    Persze, ezért vagy itt, nem? Mindjárt kerítek neked egy kalauzt.
-    Köszönöm.
-    Nagyon szívesen.
Úgy is lett, ahogy Candice ígérte, Lisa újból mellém szegődött, és végig nézhettem egy Jeremy-Elena  jelenetet. Még mindig nem vagyok képes felfogni, hogy ezek a falak csak fel vannak építve, sehol nem létezik egy olyan ház, amelyben ilyen szobák lennének. Ez valami eszméletlen. A nap folyamán megsimogathattam a farkasokat, és megmutatták a vágó szobát, amit én inkább számítógépszobának neveztem volna, hisz minden asztalfelületet gépek fedték. Na ezt a részét, tutira utálnám. Én meg a számítógépek… nem állunk nagy barátságban. Persze, tudom kezelni, de nem ilyen mesteri szinten.

Délután felé úgy döntöttem, járok egyet a városban, a nyakamban lógó cédula lobogtatásával bármikor újra visszaengednek a lakókocsimba. Akkor először éreztem úgy igazán, hogy nem otthon vagyok, mikor bementem egy közértbe, és mindenki angolul pletykálgatott, dirigált, vagy épp tanácsokat adott megzavarodott vásárlóknak. Vettem magamnak egy doboz kólát - az átszámítással inkább nem is foglalkoztam -, és leültem kicsit napozni az egyik padra. Már épp kivégeztem az italom, mikor odajött hozzám egy magas, felzselézett hajú, huszonéves fiú, és megkérdezte, nem tudom-e, mennyi az idő. Még jó, hogy ezt pöpecül megtanultam angolul.
-    Fél hat van.
-    Köszi. Nem tűnsz amerikainak. Honnan jöttél?
-    Magyarországról.
-    Az merre van?
-    Közel Romániához.
-    Adam vagyok.
-    Mira.
Adam végül csatlakozott hozzám, és jól elbeszélgettünk az iskoláról, ami náluk kicsit máshogy nézett ki, mint nálunk, úgyhogy voltak dolgok, amikre én csodálkoztam rá, és voltak olyanok, amelyeket ő hallgatott kiguvadt szemekkel.
-    A te iskoládban nincsenek automaták?
-    Csak egy büfé van, ahol meleg, és rossz ízű ételeket lehet kapni.
-    Nem az ebédlőre gondolsz?
-    Nem, a büfében lehet enni pizzát, melegszendvicset, hotdogot. De van chips, sima szendvics, és csokoládé is. Csak nagyon drága.
-    Az automaták is drágák.
Ő is közgazdaságtant tanult, de inkább nem mentünk bele ebbe a tantárgyba, mert lövésem nem volt a szakkifejezésekről angolul, ő pedig ki nem állhatta a tanárját, és így az órát sem. Végül megadta a mobilszámát, hogy hívjam fel valamikor, találkozhatnánk újra, majd hazarohant, mert másnap feleltek történelemből. Sokszor agyaltam, mit csinálnék, ha egy fiú odaadná a telefonszámát. Mindig arra jutottam, hogy biztosan nem hívnám fel, mert még is mit mondhatnék: „Megadtad a számod, hogy hívjalak fel, úgyhogy felhívtalak. Nem tudom, hogy tudod-e egyáltalán, hogy ki vagyok, de azért találkozzunk.”? Rendes srácnak tűnik Adam, de nem hiszem, hogy fel fogom valaha is hívni. Már az is nagy szó, hogy elkezdtem vele beszélgetni.

Éjfélig a gépem előtt ültem, és leírtam az otthoniaknak a fejleményeket – a barátom van részt kihagyva -, majd televízióztam egy kicsit, de annyira felidegesített a sok reklám, hogy úgy döntöttem olvasok. Temérdek mennyiségű könyvet hoztam magammal, hisz tudtam, angol regényt megértenem esélytelen. Már épp a Félúton a sírhoz kedvenc temetőben járkálós részemhez értem, mikor a változatosság kedvéjért kopogott valaki.
-    Gyere filmezni – rángatott ki Joseph a lakókocsimból.
Se nem köszönt, se nem adott csókot, de elég vidámnak tűnt, úgyhogy bizonyára csak… Fogalmam sincs, hogy miért nem köszönt, de nem fogok ilyen apró hülyeségen kiakadni.
Az ágyon szerencsére a Távkapcs DVD tokja hevert, úgyhogy nem kellett attól félnem, zombikkal fogok álmodni életem hátralévő részében. Joseph behúzott az ágyba, majd elindította a filmet. Elhelyezkedtem a mellkasán, és vártam, hogy egyszer csak nyomjon egy puszit a fejemre, vagy szóljon bármit is, de nem történt semmi. A Távkapcsot összesen nyolcszor láttam, és borzasztóan zavart, hogy nem magyarul beszélnek, de szerencsére tudtam, hogy mikor mi történik, úgyhogy tudtam közben agyalni. Mi baja lehet Josephnek? Bizonyára csak fáradt, és nincs kedve csacsogni. Az öngyújtója kattanása rázott fel először a gondolatomból, majd a cigifüst. Most komolyan rágyújt, mikor tudja, hogy utálom a cigit? Oké, az ő élete, az ő lakókocsija, nem az én dolgom. Az viszont az én dolgom, hogy kapar a torkom a rohadt füsttől, ráadásul én is tiszta büdös leszek tőle, és nagyon nincs kedvem az életet is kisikálni a ruhámból.
-    Befejeznéd? – kértem alig hallható hangon.
-    Tessék?
-    Befejeznéd, kérlek? – szóltam most már kicsit hangosabban.
-    Állítsam le a filmet? Ez nem horror.
-    A dohányzást, abbahagynád?
-    Már egy ideje csinálom, és nem terveztem, hogy leszokom.
Ezt most komolyan gondolja? Tudja, hogy problémáim vannak a fogalmazással, és direkt úgy csinál, mintha nem tudná, hogy miről beszélek? Megharagudott rám valamiért, és ez a büntetés?
-    A cigi füst zavar. El tudnád oltani?
Oké, tudom, hogy magyarul azt szokták mondani, hogy el tudnád-e nyomni, de honnan tudjam, hogy ők mit mondanak? Ha ebbe is beleköt, én sírva fakadok, és mindent a szememet csípő füstre fogok fogni. Joseph egy rosszálló morgással elnyomta a csikket, majd visszahuppant a párnára, és tovább nézte hangtalanul a filmet. Semmi baj, van még egy órám kitalálni, hogy hogyan kérdezzem meg, mi a fene ütött belé. Nem tudok mást elképzelni, csak azért lehet mérges, mert titkolózni akarok. Én meg lehetek azért mérges, mert eljátszotta, hogy bezártak minket az öltözőjébe. Kvittek vagyunk.
-    Hello, drágám. Persze. Nem zavarsz.
Egy: Ki az istent hív drágámnak? Kettő: Hogy van pofája azt mondani, hogy nem zavarják, mikor éppen filmet nézünk? Három: Miért suttog olyan édesen a telefonba, hogyha én lennék a hívó fél helyében biztosan tócsává olvadnék?
-    Tudod, hogy imádlak. Persze, nem csinálok semmit az éjjel, csak rád gondolok. Hogy mire? Mondjuk, hogy megcsókollak, lassan, mélyen, egészen addig, míg nem tudsz semmit se mondani, csak azt, hogy még. Hogy hol csókollak meg? Nem is tudom. Hol szeretnéd?
Hát öcsém, rosszul gondoltad, ha azt hitted, hogy nem értem, amit mondasz. Több lehetőség áll előttem. Felpofozhatom, elküldhetem a hívó félt a jó büdös picsába, vagy szimplán fogom magam, és kisétálok az ajtón, a holnapi sírástól duzzadt szememet pedig majd egy eltévedt ajtófélfára fogom.
-    Később felhívlak, most még van egy kis… dolgom.
Úgy mondta, a dolgot, mintha élete legunalmasabb, és legidegesítőbb élményében lenne éppen része. Azért kicsit kíméletesebben is közölhette volna, hogy meggondolta magát, és inkább nem szerencsétlenkedik velem.
-    Azt hittem színész vagy.
-    Az vagyok.
-    Esténként meg telefon szex színész, ugye?
Joseph leállította a filmet, maga alá temetett, majd lágy csókot nyomott a számra. Először el akartam lökni, de aztán a kezem valahogy nem akart engedelmeskedni, úgy döntött, jobban teszi, ha inkább a Joseph hajába túr. Milyen neveletlen kezem van.
-    Elég türelmes ember vagy.
-    Tessék?
-    Kíváncsi voltam, mikor kezdesz el kiabálni velem.
-    Most viccelsz?
-    Kíváncsi voltam, mennyire lennél képes velem élni. Néha elég kibírhatatlanul tudok viselkedni.
-    Ennyire?
-    Színész vagyok, túljátszottam.
-    Kivel beszéltél?
-    Paullal.
Kitört belőlem a nevetés, hogy elképzeltem Paul arcát, amint Joseph olyanokat mond neki, hogy szívesen megcsókolná. Lehet, hogy nem véletlenül keltek szárnyra a Klefán híresztelések? Na jó, tudom, hogy Joseph a lányokat szereti. Olyan jól esett megcsókolni, hiányérzetem volt, mikor köszönésképpen nem adott semmit, még egy puszit se.
-    Úgy szeretek veled csókolózni.
Te jó ég, ezt most komolyan kimondtam hangosan? Joseph úgy vigyorog rám, mint a vadalma, úgyhogy tutira, hogy kimondtam.
-    Úgy szeretem, mikor nem félsz beszélni.
-    Ma is beszélgettem egy sráccal.
-    Tényleg?
Volt valami furcsa él Joseph érdeklődésében, mintha nem tetszett volna neki túlságosan, hogy beszélgettem egy fiúval. Lehet, hogy féltékeny? Ugyan, csak dumáltam, harminc évesen pedig már tudhatná, hogy a beszélgetések ártalmatlanok.
-    Megkérdezte, hogy mennyi az idő.
-    Ha kapunk egy nap szabadságot, akkor szeretnék elmenni veled randizni.
-    Azt itt is tudunk.
-    Normális randit szeretnék.
-    Oké.
Szuper, kitaláltam, hogy mit csinálunk holnap este. Megkérem Candice-t, hogy rendeljen nekem pizzát, veszek egy csomó mécsest, és rendezek egy gyertyafényes vacsorát a lakókocsimban Josephnek és nekem.
-    Késő van, mennem kéne.
-    Aludj itt.
-    Holnap nem kell korán kelned?
-    Majd felébresztelek.
Joseph lekapcsolta a televíziót, és a lámpákat, majd odaölelt magához, és simogatni kezdte a hátam. Először köröket rajzolt a lapockámra, majd lágyan végighúzta az ujjait a gerincemen – amibe sikeresen beleborzongtam -, majd a nyakamat is végigcirógatta, és végül az állam alá nyúlva felemelte a fejem, hogy meg tudjon csókolni. A lágy szájra pusziból gyorsan csók lett, abból pedig se perc alatt helycsere, így én megint az ágy és Joseph közé kerültem. Egyáltalán nem erőszakoskodott, nem matatott sehol, sőt még a nyakamra se tévedt át, csak szimplán csókolt, amíg el nem nyomtam magamtól egy kicsit, hogy levegőhöz jussak.
-    Szerelek - súgta Joseph.
-    Ne mondd ezt!
-    Miért?
-    Mert nekem ez sokat jelent.
-    Én is tudom, hogy mit jelent.
-    De nekem ez többet jelent, mint neked. Csak akkor mond, ha tényleg úgy gondolod, hogy szeretsz, és semmi probléma nem érdekel.
-    Oké, csak akkor fogom mondani. Akkor most csak kedvellek.
-    Én is kedvellek.

Adott még egy jó éjt csókot, majd lehuppant rólam, és olyan szorosan átkarolt, hogy feszítő vassal se tudták volna leszedni rólam a karjait. Igazán biztonságban éreztem magam mellette, olyan érzésem volt, mintha egy farkas védelmezne, aki minden egyes gyanús mozdulatra támadni képes, hogy megvédje azt, aki fontos neki. Remélem nincs telihold.

5.fejezet: Értelem, vagy érzelem?

Joseph kicsit felpaprikázódott a zavarástól, olyan félelmetesen nyitott ajtót, hogy én biztosan elmenekültem volna.
-    Pár perc és kezdődik a forgatás, gyere – hallottam Clair ausztrál akcentusát.
-    Két perc, mindjárt megyek.
-    Oké.
Próbáltam levegőhöz jutni, és elvörösödtem, mikor Joseph rám mosolygott. Visszasétált az ágyhoz, és odahajolt, hogy csókot nyomjon a számra, de elfordítottam a fejem. Tizenhárom évvel idősebb nálam, egyáltalán nem helyes, amit csinálunk. Ez csak pillanatnyi szeszély nála, ennek az egésznek nincs semmi értelme. Izgalmas neki, hogy fiatalabb vagyok, és elcsábíthat, de ez a kapcsolat halva született ötlet, úgyhogy jobb, ha el se kezdjük.
-    Mi az?
-    Én nem akarom…
-    Ez nem igaz. Figyelj, este beszélünk, jó?
-    Én…
Az állam alá nyúlt, maga felé fordította az arcom, és már csak azért is szájon csókolt, hogy neki legyen igaza. Borzasztó volt, hogy a testem szinte lángban égett, mikor a közelemben volt, és hideg, fájdalmas szorítás telepedett a szívemre, mikor szembesültem a valósággal. Jó barátok lehetünk, de kezdenek elfajulni a dolgok, nincs értelme kínozni egymást.

Kicsit se vártam az estét, tudtam, hogyha a közelemben lesz, biztosan csak az érzelmek maradnak, amik mindennél veszedelmesebbek. Lementem az ebédlőbe, de senki nem volt ott, mivel egész nap forgattak. Kértem a „szakácstól” egy kis salátát, és egy csirkecombot, és megeszegettem az egyik asztalnál. Vajon mióta érdekelhetem jobban, mint egy sima barát? Mikor filmeztünk még normálisan viselkedett velem, a bor hibája az egész. Felébresztette a pasi énét, és most meg akar hódítani. Szeretnék a barátja lenni, nagyon szeretnék a közelében lenni, de nem akarom, hogy csókolgasson, vagy átöleljen, mert akkor bele fogok szeretni, és csak sírás lesz a vége. Miért ilyen nehéz az élet?
Sétáltam egyet a lakókocsik között, és száznyolcvan fokos fordulatot vettem, mikor megláttam Iant, de ő sajnos kiszúrt.
-    Mira, beszéljünk.
-    Sajnálom, bunkó voltam.
-    Én is. Béke?
-    Béke.
-    Ha Joseph-fet keresed?
-    Nem keresem. Nincs köztünk semmi, ez csak egy hülye pletyka. Barátok vagyunk.
-    Oké, nyugi. Megyek harapdálni, további szép napot.
-    Köszi.
Bár nem szándékosan csinálta, de Iannek sikerült jól elrontani a kedvem. Nem elég, hogy Josephnek meg kell mondanom, hogy nem akarom, hogy legyen köztünk valami, még egy halom embernek is bizonygatnom kell, hogy csak barátok vagyunk. A legjobb az lenne, ha kerülném, de sajnos az sem segítene örökre, mert képes lenne addig ott kopogni az ajtómon, míg szét nem szakad a dobhártyám. Olyan jól esett, mikor megcsókolt… Mira, ne foglalkozz már ezzel! Az nem volt igazi, csak elaludtál, és álmodtad az egészet. Ez a legjobb, úgy teszek, mintha meg se történt volna. Nem teszem tökre kikosarazással a barátságunk, és Joseph se töri össze a szívem, ha rájön, hogy nem is jelentek neki semmit fontosat.

Az új tervemmel már nem is láttam olyan borzasztónak az esti beszélgetést, mosolyogva nyitottam ki az ajtót, mikor Joseph kopogott, ő viszont kicsit se mosolygott. Elég zaklatottnak tűnt, biztosan valaki felhúzta munka közben.
-    Titkolózni akarsz?
-    Tessék?
-    El akarod titkolni, ami köztünk van? Mert ha igen, nem baj, csak előtte szólj, ne Iantől halljam vissza, hogy jóformán leüvöltötted a fejét, mikor felhozta, hogy van köztünk valami.
-    Nincs köztünk semmi.
Joseph úgy nézett ki, mint akinek a nyakába borítottak egy vödör jeget. Hát igen, a férfiak rosszul veszik, ha kikosarazzák őket. Tényleg nem akartam, hogy ide terelődjön a beszélgetés, ő indított rögtön ezzel.
-    Tessék? Nincs köztünk semmi, de azért reggel csókolóztál velem…
-    Hiba volt.
-    Hiba? Úgy tűnt, nagyon is élvezed ezt a Hibát. Az a baj, hogy olyan heves voltam? Bocsi, csak feldühített, amit mondtál, de ígérem gyengéd leszek.
-    Nem érted? Nem akarok a barátnőd lenni.
-    Miért?
Most még is mit válaszoljak erre? Mondjam azt, hogy nem bízok az érzéseiben, és tudom, hogy csak egy ideig leszek jó neki? Az olyan, mintha csak kihasználna, és ha ez lenne a célja, akkor biztosan nem veszekedne most velem. Tudom, hogy nem akar csak ágyba csalni, de az, amit most érez el fog múlni, én pedig össze leszek törve, mert tudom, hogyha elfogadom a tényt, hogy a barátnője vagyok, akkor visszafordíthatatlanul belé fogok szeretni.
-    Túl idős vagy.
-    Hány éves vagy?
-    Tizennyolc.
-    Hány év van a szüleid között?
-    Tíz.
Oké, ez így nem meggyőző. A szüleim a szüleim, attól ő még mindig idősebb nálam, és mindenki ferde szemmel nézné, hogy mit akar egy harmincéves férfi egy éppen felnőtt lánytól. Nem mintha érdekelne, hogy mások mit gondolnak, de annyi akadály áll ez elé a kapcsolat elé, hogy még a hülye is láthatja, hogy nem fog működni.
-    Mitől félsz, hogy csak szexelni akarok veled? Csak mert ha igen, akkor már tegnap megtehettem volna, vagy ma reggel, de nem tettem.
-    Most gratulálnom kellene?
-    Csak mondd el az igazat.
-    A fenébe, mi a francot nem értesz azok, hogy nem akarok a barátnőd lenni?
Joseph úgy reagált erre, mint várható volt, hatalmas szemekkel méregetett. Sokkal könnyebb dolgom lenne, ha született amerikai lennék. Persze el tudnám mondani ezt angolul is, csak túl ideges vagyok ahhoz, hogy fordítgatni kezdjek.
-    Lefordítanád?
-    Mi a francért nem érted meg, hogy nem akarok a barátnőd lenni?
-    Mert nem tudod megindokolni.
Hazudnom kell valamit. Valami olyan kell hazudnom, amit elhisz, és akkor talán lemond arról, hogy egy olyan busz után fusson, ami le fog robbanni.
-    Hazudtam, van barátom.
-    Most hazudsz.
-    Miért gondolod ezt?
-    A csókod elárult. Csókolj meg, én megmondom, hogy az előbb tényleg igazat mondtál-e.
Odatrappoltam elé, mintha mélységesen megsértene, hogy nem hisz nekem, de közben pánikba is voltam esve. Ez lesz a második alkalom, hogy csókolózok, ráadásul nekem kell kezdeményezni. Próbáltam leutánozni azt, amit Joseph csinált reggel, de csak annyit értem el vele, hogy elmosolyodott.
-    Ez aranyos volt, de mi is volt ez?
-    Nem vicces.
Joseph csak tovább vigyorgott, majd lecsókolt, én pedig a karjába olvadtam. Már megint itt tartunk, ennyire közel kerül hozzám, és elvesztem az eszem. Sokáig faltuk a másik ajkát, és mikor megpróbáltam átcsúsztatni a nyelvem, Joseph kicsit hátrébb húzta a fejét, és incselkedni kezdett velem. Idegesített, hogy képtelen vagyok elkapni a száját, mindig csak a levegőt csókoltam, meg akartam neki mutatni, hogy nem tud kifogni rajtam. Beletúrtam a hajába, és odaerőltettem a fejét az enyémhez, és szinte fájdalmasan megkönnyebbültem, mikor a nyelve végigsiklott az enyémen. Belenyögtem a csókba, mikor megéreztem a kezét a csupasz bőrömön, benyúlt a pólóm alá, és úgy cirógatott, mintha egy kiscica lennék.
-    Fejezd be – suttogtam, mikor elváltunk egy pillanatra.
-    Túl jó.
Szinte érthetetlen lett, az erős akcentustól, és a szuszogástól, amit mondott, te a good-ot megértettem belőle, úgyhogy bizonyára élvezheti. Elkezdtünk hátrálni, még mindig összeölelkezve egészen addig, míg a hátam a falnak nem nyomódott. Joseph szinte beleszorított a falba, miközben alig hagyott levegőhöz jutni. Nem tudom mi ütött belém, mikor lehúztam a dzsekijének cipzárját, ő csak elmélyítette a csókot, miközben a falnak nyomta mind a két csuklóm. Felsóhajtottam, mikor a nyakamba csókolt, és azonnal zavarba is jöttem, mikor rájöttem, hogy mit csinálunk. Joseph megérezhette, hogy eszemhez tértem, mert erősen megszívta a nyakam, én pedig újra felsóhajtottam, kicsit hangosabban. Visszatért a számhoz, hogy újból elborítson a rózsaszín köd, és bár percekig tartottam magam, végül még is csak visszaolvadtam a karjába. Erősen megragadta a derekam és felkapott, én pedig a derekára fűztem a lábam. Újból az ágyban kötöttünk ki, most szinte veszélyesen összesimulva. Mivel a lábam a derekán nyugodott, eléggé közel tudtam magamhoz minden egyes porcikáját. Éreztem a csípőjét, a mellkasát, és majdnem felnyögtem gyönyörömben, mikor végigsiklott a kezem a hátán.
-    Joseph, kérlek… Ez túl gyors.
-    Jó, egy perc.
A csókja fokozatosan enyhült, azt hiszem idő kellett neki, hogy lepörgesse magát. Lehámoztam róla a lábam, de nem mászott le rólam, csak feljebb emelkedett.
-    Nyisd ki a szemed!
Elvesztem a kék tengerben, amelyben narancssárga vonalak voltak imitt-amott felfedezhetőek, így néha zöldnek tűnt a szeme. Nagyon-nagyon sokáig néztük egymást, gyönyörű szeme volt. A tekintetem levándorolt a szájára, mikor egy nagyobb lélegzetvételnél megéreztem a csikiző érzést az ajkamon.
-    Meg akarsz csókolni? – egy kicsit tisztult már a beszéde, de még mindig súlyos volt a brit akcentustól.
-    Én… Igen.
Most már sikerült nem megnevetettem Joseph-fet, lágyan visszacsókolt, miközben a lepedőt kezdte markolni, amit csak azért vettem észre, mert a hajamat is meghúzta.
-    Mi az?
-    Olyan nehéz leállnom.
-    Ez egy kicsit gyors nekem.
-    Sajnálom, lassítani fogok. Akkor most mi lesz köztünk?
-    Nem tudom. Titok?
-    Titok.
Lemászott rólam, és mellém feküdt, én pedig boldogan hajtottam a fejem a mellkasára. Van egy titkos barátom, aki híres színész, tizenhárom évvel idősebb nálam, és minden nő ölne egy mosolyáért. Lehetnék ennél szerencsésebb?

4.fejezet: Bizonytalanság

Tízpercnyi kínos csend után kezdtem kiborulni. Éhen halni nem fogok, szomjan halni se, bár csapot nem szereltek be az öltözőbe, viszont az biztos, hogy hiszti rohamot fogok kapni, és akkor egy életre elvágom magam Josephnél.
-    Fejezd már be! – szóltam rá, mikor már negyedórája hallgattam az öngyújtójának kattogását.
-    Nyugi.
-    Nem tudom megnyugodni. Valaki bezárt minket, és szomjas vagyok.
-    Mennyire vagy antialkoholista?
-    Miért?
-    Elvileg van itt egy üveg bor, amit még Danieltől kaptam.
Isten áldja Danielt, megmentette az életemet! Mennyire jó ötlet egy bezárt ajtó mögött borozgatni egy halálosan dögös pasival, miközben nem bírjuk az alkoholt? Semennyire, de rohadtul szomjas vagyok.
-    Igyunk!
A bor tényleg ott volt a cipők mellett egy díszdobozban, a probléma csak az volt, hogy nem volt nálunk dugóhúzó. Hogyan nyitsz ki egy borosüveget dugóhúzó nélkül? Én már azon agyaltam, hogy széttöröm a tetejét, és majd a magasból csorgatva iszom, hogy ne vágja meg a szám a szilánk, mikor Joseph egyszer csak átnyújtotta nekem az üveget dugó nélkül?
-    Hogyan…?
-    Titok.
Az első dolgom az lesz, ha kijutunk innen, hogy utána nézek a neten, miképp lehet kinyitni egy italt segédeszköz nélkül.
-    Azt mondtad, nem szereted az alkoholos italokat.
-    Kivéve a bort.
Persze nem ittam túl sokat, nem akartam berúgni, épp mindig csak annyi ment le a torkomon, hogy ne érezzem úgy, mindjárt vattát köpök. Joseph leterítette a földre a becsomagolt ruháit, a vállamra terített egy kabátot, és lehúzott maga mellé a földre. A rögtönzött ággyal csak az volt a baj, hogy minden mozdulatra zizegni kezdett a védőborítás, úgyhogy teljesen mozdulatlanul dőltem neki Josephnek. Jó illata volt, és a teste melegített. Jah, igen, úgy tűnt, hogy a lámpákkal együtt a fűtést is lekapcsolták. Beszélgetni szerettem volna, mert kezdtem zavarba esni, de fogalmam se volt, hogy még is mit kérdezzek.
-    Nem hiányzik a barátnőd?
Na, ennél hülyébb dolgot nem is kérdezhettem volna. Biztos sok kedve van a volt csajáról, meg a szakításról beszélgetni.
-    Hiányzik, de megpróbáltuk megoldani a problémát, és nem ment. És neked? Nem rossz itt lenni egyedül? A barátodnak biztosan hiányzol.
-    Nincs barátom.
-    Fura, pedig nagyon szép lány vagy.
Oké, most vagy berúgott a bortól, vagy berúgott a bortól. Még is mi másért mondana nekem ilyeneket? Még jó, hogy sötét van, és nem látja, hogy elpirultam. Vajon tetszem neki? Hülyeség ezen gondolkodni, ő híres ember, nálam ezerszer szebb nőkkel találkozik nap mint nap, miért pont én tetszenék neki? Csak kedves akart lenni, az én hülyeségem, hogy bóknak vettem.
-    Köszönöm.
-    Csak az igazat mondtam – suttogta Joseph, mintha rajtam kívül bárki más is meghallotta volna.
Biztos, hogy csak az alkohol miatt mélyült le a hangja, biztos hogy csak amiatt morog a fülembe. Vagy az is lehet, hogy álmos. A szesz fejbe vágja az embert, és a színészek mindig túlhajszoltak. Tutira álmos, és azt se tudja, hogy mit és hogyan mond.
-    És mi van az előző barátoddal?
-    Még sosem volt barátom.
-    Soha?
Ez egy kicsit kijózanította, elég meglepetten kérdezett rá a sohára, tök jó egy borzasztóan kínos szituhoz értünk. Nem szoktam szégyellni magam emiatt, inkább büszke vagyok rá, hogy nem bújok össze mindenkivel, de amikor vele kell erről beszélnem, zavarban érzem magam.
-    Megkérdezhetem, hogy miért nem?
-    A fiúk az én koromban olyanok, mint az óvodások.
Úgy akartam mondani, hogy a velem egykorúak, de azt nem tudtam angolul, úgyhogy kicsit kicsavartam a dolgokat. Hülye nyelvi akadályok. Hogy ne csináljak hülyét magamból hülyét, ha nem tudok angolul?
-    Szóval még nem is csókolóztál?
-    Nem. Nem akarok erről beszélni.
-    Bocsánat.
Azért ennyire én se megyek bele a magánéletébe, neki se kellene turkálni az én szennyesem között. Persze tudom, hogy nem akart tolakodó lenni, csak túl kíváncsi, és rá se lehet túl jó hatással a bezártság.
-    Mira… Nézz rám!
Felemeltem a válláról a fejem, az arcunk teljesen egy vonalba került, és a sötétség ellenére és tisztán láttam a szemét. Nem bírtam levenni róla a tekintetem, mintha tényleg rendelkezne valamilyen igézéssel. Az keze, amihez az előbb bújtam, átkarolt, és közelebb vont magához. A szeme egyre közelebb jött, éreztem a számon a leheletét, és már majdnem összeért a szánk, mikor kattant az ajtó és felkapcsolódott a lámpa.
-    Hát itt vagy, már mindenhol kerestünk – robbant be a kis helyiségbe Candice.
-    Bezártak minket – kezdtem el magyarázkodni, miközben felpattantam a földről.
-    Joseph, akkor most jössz karaokizni, vagy nem?
-    Nincs kedved jönni? – kérdezte Joseph.
-    Köszi nem, inkább megyek aludni.
-    Mindjárt megyek Candice, csak elkísérem.
-    Oké, siess.
Megtartottam az öt lépés távolságot Josephtől, próbáltam úgy tenni, mintha nem történt volna az imént semmi. Ha kitisztul a feje, biztosan máshogy fogja gondolni a dolgokat, mint most, úgyhogy még jó is, hogy semmi visszavonhatatlan nem történt.
A lakókocsiajtó előtt furcsamód az ajtókeretnek támaszkodott, úgy tűnt, valamit mondani akar. Én a zárral babráltam, és próbáltam minél előbb besurranni a biztonságos kis vackomba.
-    Mira…
-    Jó éjszakát! – hadartam gyorsan, majd rácsaptam az ajtót.
Úgy vert a szívem, mintha mérföldeket futottam volna, és keserű érzés támadt a mellkasomban. Szép lenne, ha kedvelne, de ez nála nem tartana sokáig, én meg nem akarok kiheverős barátnő lenni. Ráadásul csak egy hónapot vagyok itt, akkor meg mi értelme van ennyire jóban lenni? Holnap pedig már ő is csak szidni fogja magát, hogy milyen hülyeséget akart tenni. Inkább barátkozom Stevennel, az biztonságosabb.

Épp a reggeli e-mailemet írtam haza, mikor valaki kopogott. A fene vigye el ez a kukocskáló nélküli ajtót! Mindegy, majd úgy is bekiabál, ha nagyon akar valamit. Ha amerikai beengedem, ha brit, akkor úgy teszek, mintha nem lennék itt.
-    Mira…
Oké, ez tuti Joseph. Furán mondja ki a nevem, biztosan az r miatt. A britek előszeretettel elharapják ezt a hangot.
-    Beszélnünk kellene. Itt vagy?
Nem akarok beszélgetni, túl korán van még egy kínos beszélgetéshez. Amúgy is, miért rajtam lóg? Miért nem haverkodik inkább valamelyik asszisztenssel, vagy azokkal, akikkel nap mint nap együtt forgat?
-    Mira… Figyelj, ami este történt… Itt vagy egyáltalán?
Jól van, gyorsan essünk túl a vizes lepedőn, csak ne szerencsétlenkedjen már itt az ajtóban. Nagyra nyitottam az ajtót, és csípőre tettem a kezem, mintha hatalmas bosszúságot okozott volna a folytonos kopogása. Pedig egyáltalán nem dühöt éreztem. Istenem, de jól néz ki. Teljesen Klaus-osra van megcsinálva, fekete bőrdzseki, szexi sápadság, és elég lehengerlő kisugárzás. Miért nem forgat éppen?
-    Figyelj…
-    Tudom, hogy hülyeség volt, amit csinálni akartál, és tudom, hogy csak az alkohol miatt van, úgyhogy nem kell kikopognod az ajtómat.
-    Ö… Oké.
Kicsit csalódottnak tűnt, de az is lehet, hogy csak beleképzelem a dolgokat. Persze, miért is lenne csalódott? Megmentettem attól, hogy magyarázkodnia kelljen. Egy erőltetet mosolyt küldött felém, majd elindult, mikor eszembe jutott, hogy bocsánatot kellene kérnem a képébe vágott ajtó miatt.
-    Klaus, akarom mondani Joseph. Sajnálom, nem akartam ezt mondani, csak…
-    Tudod mit, igazad van. Talán Klausnak kellene lennem.
Visszasétált hozzám olyan lendülettel, hogy féltem felképel, de ehelyett csak betaszigált a szobámba, és becsukta az ajtót. Oké, kezdek félni. Nincs okom félni Josephtől, de ez az előbbi kijelentése kicsit se sejtet jót. Azért nem akarnék Klaus-szal egy szobába zárva lenni.
-    Mit akarsz? – kezdtem hátrálni.
-    Elvenni, amit akarok – rántott magához.
-    És mit akarsz?
-    Téged – suttogta, majd lecsókolt.
Nem volt gyengéd, inkább szenvedélyes, de pont ezért volt az első csókom fergeteges. Tudtam, hogy küzdenem kellene, hisz kicsi se volt kedves, igazából letámadott, de túl jó volt ahhoz, hogy ellökjem. A nyelve átcsúszott a számba, én pedig egy pillanatra kijózanodtam, és el akartam rántani magam, de a derekamon nyugvó kezének szorítása erősödött, miközben a másikkal a hajamba túrt. Ott álltunk ölelkezve, mert nekem is sikerült rájönnöm, hogy ilyenkor mit is kell csinálni, és forgott a szoba, mivel hogy alig kaptam levegőt. Csak annyi időm volt levegőt venni, míg a matracra nem huppantam, mert utána újból ajkak tapadtak a számra. Joseph nem volt nehéz, a karján támaszkodott, úgyhogy nem nyomott össze, jól esett összesimulni vele. Mikor elszakadt a számtól, szinte faltam a levegőt, annyira rég találkoztam már az oxigénnel. Az egész testemen végigcikázott a kellemes bizsergés, mikor Joseph belecsókolt a nyakamba.
-    Aú, megharaptál.
-    Szakmai ártalom.
-    Hülye vámpír.
-    Édes kislány – mosolygott rám, majd ismét visszahajolt volna a számra, mikor kopogtak.
Azt hiszem ez a pillanat volt az, mikor megutáltam a kopogást. Miért nem tudják békén hagyni az embert?