- Nem láttad Joseph-fet?
- Apáddal fát vág.
- Apával? És mi van, ha leüti, és elássa a kertben?
- Ne hülyéskedj már, apád nem olyan! Nem örülünk neki, hogy ilyen idős barátod van, de eddig úgy tűnik, rendesen bánik veled.
Részben megnyugtatott, amit anya mondott, az viszont változatlanul zavart, hogy Joseph apával lógott. Apa tudott angolul, vajon elmondja neki, hogy puskával kergeti egészen Amerikáig, ha meg mer bántani engem? Apa nagyon szeretett, és én is őt, viszont nagyon szigorú ember volt, egész életemben féltettem a jövendőbeli barátaimat.
Joseph csak az arcomra adott csókot, mikor apával bejöttek, a szüleim előtt nem akart nyalni-falni. Apa elégedettnek látszott, nyomott egy puszit a homlokomra, majd leültünk reggelizni. A húgomnak még hajnal volt, általában délután ketttőkor kelt fel, úgyhogy viszonylag csöndben kellett lennünk. Mikor beléptem a szobába, azonnal megakadt a szemem a könyves szekrényemen, valami nem stimmelt rajta. Végül rájöttem, hogy Joseph betuszkolta a saját regényeit is a fantasy könyvek közé, a baloldal az övé volt.
- Bocsi, csak zavart, hogy annyi könyved van, és semmit nem tudok kezdeni velük.
Nem mondtam semmit, csak kuncogni kezdtem, majd szájon csókoltam. Összeölelkezve csókolóztunk, egészen addig, míg anya be nem kopogott.
- Este alapítványi bálra megyünk, vigyáznátok Táliára? Dani bulizni megy, már megvette a jegyet.
- Persze, semmi gond.
Miután anya magunkra hagyott gyorsan lefordítottam a történeteket, Joseph szeme egy pillanatra felragyogott, de mikor megkérdeztem, hogy mire gondolt, témát váltott. Egész nap zenét hallgattunk, beszélgettünk, kártyáztunk, és még egy családi kockapóker bajnokságot is rendeztünk.
Este anyuék távozása után épp a nappaliba akartunk bemenni, hogy megnézzünk egy filmet, mikor valaki csengetett a bejárati ajtón. Klári állt a küszöbön, kezében egy doboznyi sütivel, és egy nagy üdítővel.
- Szia, épp filmet indultunk nézni.
- Fanni nincs itthon, ha akartok átmehettek Joseph-fel, legalább kicsit kettesben lehettek, én meg vigyázok Táliára.
Hatalmas szemeket meresztettem rá, a szavaiban ott bujkált a kétértelműség, mikor azt mondta, kettesben lehetnétek, de az is lehet, hogy csak én képzeltem bele. Közöltem Joseph-fel a hírt, amiről még nem igazán tudtam, hogy jó-e vagy rossz. Egy kis ideig mi is néztük a Csak barátok-at, de az első tíz perc után megszöktünk. Kláriék háza nagy volt két embernek, de csodásan rendezték be, otthonos volt, a színek vidámságot sugalltak, minden ablakban szebbnél-szebb virágok bontották szirmukat, könyvkészletük pedig nagyobb volt, mint a miénk. Elsétáltam a hűtőhöz, töltöttem magunknak egy pohár gyömbért, Klári azt mondta bármihez hozzányúlhatunk, ami a hűtőben van. Joseph a nyakamba csókolt, keze a hasamat simogatta, majd mikor hátradöntöttem a fejem, a combomra csúszott.
- Joseph…
- Hmmm?
- Ne…
- Miért ne? – A szokásostól eltérően dühösen kérdezett, nem megértően, vagy kíváncsian.
- Nem ezért jöttünk át. Legalább is azt hiszem…
Joseph ellépett tőlem, felkapta az italát, és bement a nappaliba, hogy megnézze a könyveket. Mérges volt, nagyon, de én egyáltalán nem gondoltam, hogy ő azt hiszi, hogy azért jövünk át.
- Joseph…
- Meg se próbálod. Szerintem megértő voltam, de még csak a próbálkozásaidat se látom, kicsit kezdtem megunni a makacsságodat.
- Szerinted ez olyan egyszerű?
- Az lehetne, ha nem bonyolítanád túl. – Faképnél hagyott, kiment a teraszra, hallottam az öngyújtójának kattanását.
Ez volt az első veszekedésünk azóta, hogy hivatalosan is együtt voltunk. Zavart, borzasztó érzés volt haragban lenni vele, de nem értett meg, és hogy őszinte legyen én se értettem meg őt. Persze, biztos idegesítő lehet, hogy folyton visszautasítom, de ő könnyen beszél, már egy tucat nővel együtt lehetett. Leültem a zongora elé, és játszani kezdtem, Brams darabjai mindig megnyugtattak.
- Nem is tudtam, hogy zongorázol.
- Mert nem mondtam.
- Haragszol.
- Ahogy te is.
Joseph leguggolt mellém, gyengéden megfogta a csuklóm, és maga felé fordított. Nem néztem a szemébe, nem akartam beszélgetni, bocsánatot kérni meg főleg, nem volt miért bocsánatot kérnem.
- Csak próbáljuk meg. Ha nem akarod, ígérem, hogy békén hagylak, de ha meg se próbáljuk, akkor…
- Jó oké, akkor feküdjünk le.
Joseph lehunyta a szemét, az álkapcsa megfeszült, közel állt ahhoz, hogy felrobbanjon, én pedig nem könnyítettem meg a helyzetét.
- Nem tudom mit mondhatnék.
- Akkor ne mondj semmit.
És ekkor robbant a bomba, Joseph kiakadt, nem is kicsit.
- Visszaélsz a türelmemmel. Elegem van abból, hogy hülyére veszel. – Kiabált velem, nem is kicsit, kísértetiesen hasonlított Klaus-ra, ráadásul olyan erősen szorított a karom, hogy biztos voltam, az ujjainak nyomai meg fognak látszani. A vendégszoba felé kezdett rángatni.
- Eressz el! Mit akarsz? Nem megyek veled sehová.
- Nincs választásod.
Belökött a szobába, de a karomat nem engedte, bezárta az ajtót, majd a falnak szorított. Nem mondott semmit, nem is nézett a szemembe, hogy engedélyt kérjen, egyszerűen lecsókolt olyan sürgetően, és erőszakosan, hogy néhány csókja kifejezetten fájt. Az ajkaim feldagadtak, a karomat nem éreztem, csak a fájdalmat, amit Joseph szorítása okozott. Három percnyi állatias csókolózás után Joseph megnyugodott, a szorítása enyhült, majd teljesen elengedte a karom, de a hozzám simuló testétől nem tudtam mozdulni. Sokkal gyengédebben csókolt, ujjai kutakodva simogatták az oldalam, a nyakam, a karom, a hátam, mindenhol, ahol értek. Átkaroltam a nyakát, elmerültem a csókban, ezt a Joseph-fet jobban szerettem, mint azt, amelyik erőszakoskodott velem. Ledöntött az ágyra, kibújt a pólójából, majd az enyémtől is megszabadított. Végigcsókolta a mellkasom, majd a hasamat, és egy határozott mozdulattal a farmeromat is a sarokba dobta. Nem szóltam semmit, feleslegesek voltak a szavak, csak lehunytam a szemem, és élveztem a kényeztetését. A teste meleg volt, a bőre puha, és selymes, nyelvemmel a szegycsontját simogattam, majd végigcsókoltam az egész felsőtestét. Mielőtt újból maga alá temetett volna megvált a nadrágjától, és a boxerétől is, amitől egy kicsit megijedtem. Úgy terveztem, hogy majd én veszel le róla, ezzel is üzenve, hogy oké, mehet. Persze nem kételkedtem Joseph-ben, elég tapasztalt volt ahhoz, hogy észrevegye, ha esetlek kitáncolnék a szituációból. Eszem álltában sem volt meghátrálni, minden túl intenzív, és túl jó volt ahhoz, hogy leálljak. Minden összefolyt, nem tudtam megmondani, hogy mióta csókolózunk, vagy hogy éppen mit is csinálunk, csak az érzésekre összpontosítottam, arra, hogy mennyire jó minden. Egy apró, de éles fájdalom térített némileg magamhoz, elég csúnyán Joseph hátába mélyesztettem a körmeimet, de nem morgott rám, csak felszisszent. Mélyen, alaposan megcsókolt, majd egy kicsit feljebb húzta a derekán a lábam, és mozogni kezdett.
Pihegve feküdtem mellette, az arcom kipirult, és úgy kapkodtam a levegőt, mintha épp egy testnevelés óráról jöttem volna. Nos, jobban elfáradtam, mint tesin szoktam, tekintve, hogy nem tesizek. Joseph is lihegett, de ő hamarabb összeszedte magát, megnyugtatóan simogatta a hátamat, majd mikor már helyére állt a lélegzetem felém fordult.
- Nem akartalak megijeszteni. Láttam, hogy félsz tőlem. A rossz karakterek átka.
- Hülye voltam, megértem, hogy mérges lettél. Végül is, jól sült el a dolog.
- De ugye nem…
- Nem, dehogy. Akartam, tényleg.
- Oké.
Még nagyon sokáig feküdtünk egymás karjában, összegabalyodva, boldogan és fáradtan, az örökkévalóságig képes lettem volna úgy maradni. Végül a telefonom zúgása ösztökélt minket arra, hogy felöltözzünk, és visszamenjünk, anyáék nemsokára hazajönnek. Klári adott két puszit, mikor elbúcsúzott, a mosolyában volt némi hamisság, mikor meglátott a kócos engem, és a gyűrött ruhájú Joseph-fet.
Együtt aludtunk, nem érdekelt, hogy mit szólnak a szüleim, sokat csókolóztunk, ezerszer elmondtuk egymásnak, hogy mennyire szeretjük a másikat. Minden tökéletes volt, Joseph-nek igaza volt, csak túlreagáltam az egészet.
