16. fejezet: Áttörés

Mikor reggel magamhoz tértem észrevettem, hogy Joseph nincs mellettem. Kicsit sem örültem neki, de végül elkönyveltem magamban, hogy biztos csak cigizik. Tíz perc után kimentem az erkélyre, de senkit nem találtam ott. A konyhában anya épp a reggelit készítette, apa pedig fát vághatott, mert ütemes csapódások zavarták fel a fákon szunyókáló szarkákat.
-    Nem láttad Joseph-fet?
-    Apáddal fát vág.
-    Apával? És mi van, ha leüti, és elássa a kertben?
-    Ne hülyéskedj már, apád nem olyan! Nem örülünk neki, hogy ilyen idős barátod van, de eddig úgy tűnik, rendesen bánik veled.
Részben megnyugtatott, amit anya mondott, az viszont változatlanul zavart, hogy Joseph apával lógott. Apa tudott angolul, vajon elmondja neki, hogy puskával kergeti egészen Amerikáig, ha meg mer bántani engem? Apa nagyon szeretett, és én is őt, viszont nagyon szigorú ember volt, egész életemben féltettem a jövendőbeli barátaimat.
Joseph csak az arcomra adott csókot, mikor apával bejöttek, a szüleim előtt nem akart nyalni-falni. Apa elégedettnek látszott, nyomott egy puszit a homlokomra, majd leültünk reggelizni. A húgomnak még hajnal volt, általában délután ketttőkor kelt fel, úgyhogy viszonylag csöndben kellett lennünk. Mikor beléptem a szobába, azonnal megakadt a szemem a könyves szekrényemen, valami nem stimmelt rajta. Végül rájöttem, hogy Joseph betuszkolta a saját regényeit is a fantasy könyvek közé, a baloldal az övé volt.
-    Bocsi, csak zavart, hogy annyi könyved van, és semmit nem tudok kezdeni velük.
Nem mondtam semmit, csak kuncogni kezdtem, majd szájon csókoltam. Összeölelkezve csókolóztunk, egészen addig, míg anya be nem kopogott.
-    Este alapítványi bálra megyünk, vigyáznátok Táliára? Dani bulizni megy, már megvette a jegyet.
-    Persze, semmi gond.
Miután anya magunkra hagyott gyorsan lefordítottam a történeteket, Joseph szeme egy pillanatra felragyogott, de mikor megkérdeztem, hogy mire gondolt, témát váltott. Egész nap zenét hallgattunk, beszélgettünk, kártyáztunk, és még egy családi kockapóker bajnokságot is rendeztünk.
Este anyuék távozása után épp a nappaliba akartunk bemenni, hogy megnézzünk egy filmet, mikor valaki csengetett a bejárati ajtón. Klári állt a küszöbön, kezében egy doboznyi sütivel, és egy nagy üdítővel.
-    Szia, épp filmet indultunk nézni.
-    Fanni nincs itthon, ha akartok átmehettek Joseph-fel, legalább kicsit kettesben lehettek, én meg vigyázok Táliára.
Hatalmas szemeket meresztettem rá, a szavaiban ott bujkált a kétértelműség, mikor azt mondta, kettesben lehetnétek, de az is lehet, hogy csak én képzeltem bele. Közöltem Joseph-fel a hírt, amiről még nem igazán tudtam, hogy jó-e vagy rossz. Egy kis ideig mi is néztük a Csak barátok-at, de az első tíz perc után megszöktünk. Kláriék háza nagy volt két embernek, de csodásan rendezték be, otthonos volt, a színek vidámságot sugalltak, minden ablakban szebbnél-szebb virágok bontották szirmukat, könyvkészletük pedig nagyobb volt, mint a miénk. Elsétáltam a hűtőhöz, töltöttem magunknak egy pohár gyömbért, Klári azt mondta bármihez hozzányúlhatunk, ami a hűtőben van. Joseph a nyakamba csókolt, keze a hasamat simogatta, majd mikor hátradöntöttem a fejem, a combomra csúszott.
-    Joseph…
-    Hmmm?
-    Ne…
-    Miért ne? – A szokásostól eltérően dühösen kérdezett, nem megértően, vagy kíváncsian.
-    Nem ezért jöttünk át. Legalább is azt hiszem…
Joseph ellépett tőlem, felkapta az italát, és bement a nappaliba, hogy megnézze a könyveket. Mérges volt, nagyon, de én egyáltalán nem gondoltam, hogy ő azt hiszi, hogy azért jövünk át.
-    Joseph…
-    Meg se próbálod. Szerintem megértő voltam, de még csak a próbálkozásaidat se látom, kicsit kezdtem megunni a makacsságodat.
-    Szerinted ez olyan egyszerű?
-    Az lehetne, ha nem bonyolítanád túl. – Faképnél hagyott, kiment a teraszra, hallottam az öngyújtójának kattanását.
Ez volt az első veszekedésünk azóta, hogy hivatalosan is együtt voltunk. Zavart, borzasztó érzés volt haragban lenni vele, de nem értett meg, és hogy őszinte legyen én se értettem meg őt. Persze, biztos idegesítő lehet, hogy folyton visszautasítom, de ő könnyen beszél, már egy tucat nővel együtt lehetett. Leültem a zongora elé, és játszani kezdtem, Brams darabjai mindig megnyugtattak.
-    Nem is tudtam, hogy zongorázol.
-    Mert nem mondtam.
-    Haragszol.
-    Ahogy te is.
Joseph leguggolt mellém, gyengéden megfogta a csuklóm, és maga felé fordított. Nem néztem a szemébe, nem akartam beszélgetni, bocsánatot kérni meg főleg, nem volt miért bocsánatot kérnem.
-    Csak próbáljuk meg. Ha nem akarod, ígérem, hogy békén hagylak, de ha meg se próbáljuk, akkor…
-    Jó oké, akkor feküdjünk le.
Joseph lehunyta a szemét, az álkapcsa megfeszült, közel állt ahhoz, hogy felrobbanjon, én pedig nem könnyítettem meg a helyzetét.
-    Nem tudom mit mondhatnék.
-    Akkor ne mondj semmit.
És ekkor robbant a bomba, Joseph kiakadt, nem is kicsit.
-    Visszaélsz a türelmemmel. Elegem van abból, hogy hülyére veszel. – Kiabált velem, nem is kicsit, kísértetiesen hasonlított Klaus-ra, ráadásul olyan erősen szorított a karom, hogy biztos voltam, az ujjainak nyomai meg fognak látszani. A vendégszoba felé kezdett rángatni.
-    Eressz el! Mit akarsz? Nem megyek veled sehová.
-    Nincs választásod.
Belökött a szobába, de a karomat nem engedte, bezárta az ajtót, majd a falnak szorított. Nem mondott semmit, nem is nézett a szemembe, hogy engedélyt kérjen, egyszerűen lecsókolt olyan sürgetően, és erőszakosan, hogy néhány csókja kifejezetten fájt. Az ajkaim feldagadtak, a karomat nem éreztem, csak a fájdalmat, amit Joseph szorítása okozott. Három percnyi állatias csókolózás után Joseph megnyugodott, a szorítása enyhült, majd teljesen elengedte a karom, de a hozzám simuló testétől nem tudtam mozdulni. Sokkal gyengédebben csókolt, ujjai kutakodva simogatták az oldalam, a nyakam, a karom, a hátam, mindenhol, ahol értek. Átkaroltam a nyakát, elmerültem a csókban, ezt a Joseph-fet jobban szerettem, mint azt, amelyik erőszakoskodott velem. Ledöntött az ágyra, kibújt a pólójából, majd az enyémtől is megszabadított. Végigcsókolta a mellkasom, majd a hasamat, és egy határozott mozdulattal a farmeromat is a sarokba dobta. Nem szóltam semmit, feleslegesek voltak a szavak, csak lehunytam a szemem, és élveztem a kényeztetését. A teste meleg volt, a bőre puha, és selymes, nyelvemmel a szegycsontját simogattam, majd végigcsókoltam az egész felsőtestét. Mielőtt újból maga alá temetett volna megvált a nadrágjától, és a boxerétől is, amitől egy kicsit megijedtem. Úgy terveztem, hogy majd én veszel le róla, ezzel is üzenve, hogy oké, mehet. Persze nem kételkedtem Joseph-ben, elég tapasztalt volt ahhoz, hogy észrevegye, ha esetlek kitáncolnék a szituációból. Eszem álltában sem volt meghátrálni, minden túl intenzív, és túl jó volt ahhoz, hogy leálljak. Minden összefolyt, nem tudtam megmondani, hogy mióta csókolózunk, vagy hogy éppen mit is csinálunk, csak az érzésekre összpontosítottam, arra, hogy mennyire jó minden. Egy apró, de éles fájdalom térített némileg magamhoz, elég csúnyán Joseph hátába mélyesztettem a körmeimet, de nem morgott rám, csak felszisszent. Mélyen, alaposan megcsókolt, majd egy kicsit feljebb húzta a derekán a lábam, és mozogni kezdett.
Pihegve feküdtem mellette, az arcom kipirult, és úgy kapkodtam a levegőt, mintha épp egy testnevelés óráról jöttem volna. Nos, jobban elfáradtam, mint tesin szoktam, tekintve, hogy nem tesizek. Joseph is lihegett, de ő hamarabb összeszedte magát, megnyugtatóan simogatta a hátamat, majd mikor már helyére állt a lélegzetem felém fordult.
-    Nem akartalak megijeszteni. Láttam, hogy félsz tőlem. A rossz karakterek átka.
-    Hülye voltam, megértem, hogy mérges lettél. Végül is, jól sült el a dolog.
-    De ugye nem…
-    Nem, dehogy. Akartam, tényleg.
-    Oké.
Még nagyon sokáig feküdtünk egymás karjában, összegabalyodva, boldogan és fáradtan, az örökkévalóságig képes lettem volna úgy maradni. Végül a telefonom zúgása ösztökélt minket arra, hogy felöltözzünk, és visszamenjünk, anyáék nemsokára hazajönnek. Klári adott két puszit, mikor elbúcsúzott, a mosolyában volt némi hamisság, mikor meglátott a kócos engem, és a gyűrött ruhájú Joseph-fet.
Együtt aludtunk, nem érdekelt, hogy mit szólnak a szüleim, sokat csókolóztunk, ezerszer elmondtuk egymásnak, hogy mennyire szeretjük a másikat. Minden tökéletes volt, Joseph-nek igaza volt, csak túlreagáltam az egészet. 

15.fejezet: Egy nyugodt nap

-------------------------------------------------------------------------------------------
Szerintem elég egyértelmű, hogy ki milyen nyelven beszél, így nem jeleztem külön. Jó szórakozást.
--------------------------------------------------------------------------------------------

Az első gondolatom reggel, mikor felébredtem ez volt: „Jaj de finom puha az ágyikóm.” A második pedig ez: „Hol a fenében van Joseph?”. A függönyöm félig el volt húzva a napsugarak pont az arcomra estek, Joseph árnyéka elnyúltan terült szét az erkély kövezetén. Magam köré tekertem a paplanomat, és kicsoszogtam a hidegbe. Joseph a karosszékben ült, és békésen dohányzott, miközben néha bele-bele kortyolt a kávéjába.
-    Meg fogsz fázni – ültem az ölébe.
-    Reméltem, hogy én ébreszthetlek.
-    Akkor majd úgy csinálok, mintha aludnék, mikor visszamegyünk, és engedem, hogy felkelts.
-    Jó reggelt, édes – nyomott egy puszit a számra, majd egy utolsó slukkot szívott a szálból, és elnyomta a hamutálban.
Nagyjából betakargattam magunkat a pokróccal, és teljesen összegömbölyödtem Joseph ölében. A meleget nyújtó anyagba dugta az ujjait, és úgy simogatta a karomat. Olyan szép és békés volt minden, Joseph szívdobogása elálmosított, majdnem elaludtam a karjaiban.
-    Gyere kicsim, menjünk be.
Úgy tettem, ahogy korábban mondtam, visszabújtam a finom meleg takaróm alá, és hagytam, hogy Joseph puszikkal halmozza el a nyakam. Majd mosolyogva, és nagyot ásítva felé fordultam, mintha éppen akkor keltem volna.
Fél órába telt, míg elhatároztam magamban, hogy végre kikelek az ágyból, de mikor ezt megtettem volna Joseph visszarántott. Boldogan simultam az ölelésébe, imádtam a közelében lenni. A keze a trikóm alá csúszott, úgy simogatta a hasam, de nem merészkedett se lejjebb, se feljebb.
-    Ma nézitek a TVD részt?
-    Szerintem igen.
-    Délután?
-    Igen. Nem akarsz jönni?
-    De, csak kérdeztem.
Nem csak az arca, de a szeme is mosolygott, mikor rám nézett, gyönyörűnek éreztem magam. Nyomtam egy gyors csókot a szájára, majd végre valahára kikászálódtam az ágyból. Miután elvégeztem kisebb-nagyobb reggeli teendőimet, vetettem egy pillantást a tükörképemre, és szörnyedve vettem tudomásul, hogy csupa kóc vagyok. Joseph miért néz ki olyan tök jól reggel is? Igazságtalanság. Gyorsan átfésültem a hajam, megmostam az arcom, és a hálószobák ajtajaihoz somfordáltam, szerencsére mindenki aludt még. Visszaosontam a szobámba, magunkra zártam az ajtót, hogy nehogy anyukám rossz szokása szerint rám nyisson, hogy reggelizni hívjon.
-    Alszanak – bújtam vissza mellé.
-    Szóval…?
-    Szóval, senki nem fog zavarni minket.
-    Miért mit fogunk csinálni?
-    Nem tudom, te mit szeretnél?
Féloldalasan rám mosolygott, majd az állam alá nyúlva közelebb húzta az arcom az övéhez, és megcsókolt. Készségesen hozzásimultam, mint egy kiscica a gazdájához, miközben fölé másztam. Egész testemben beleremegtem az érintésébe, pedig csak épp hogy végighúzta az ujjait a gerincemen. Nem is gondoltam, hogy ilyen érzékeny a hátam.
-    Mit szólnál, ha megmasszíroználak?
-    Oké.
Két okból is csodás ötlet volt. Büntetlenül tapizhattam, és anélkül, hogy félreértésbe keverednénk sikerül leszednem róla a pólóját. Ha valaki még a zárt ajtón keresztül is berontana, vagy az erkélyről közelítene, védekezhetnék azzal, hogy én csak masszíroztam. Nem volt könnyű dolgom, majdnem elolvadtam a simogatása közbe, pedig elvileg ő volt az, akit kényeztettek. Gondosan végigsimítottam minden egyes izmot, ujjbegyeimmel gyengéden köröztem néhány helyen, ahol hangosabb sóhajt váltottam ki belőle a nyomkodás közben. Apró csókokat nyomtam a hátára befejezésképpen, majd lepattantam róla.
-    Ez nagyon jó volt… - morogta Joseph a párnába.
-    Örülök, hogy élvezted.
 Joseph az oldalára fordult, majd megragadta a derekam és odarántott magához. Édesen tapadt a számra, keze a fenekemet simogatta, én pedig odaadóan simultam a karjába. Még percekig nem bírtunk szabadulni a másiktól, végül korgó hasunk győzedelmeskedett az érzékeink felett.
A reggeli majdnem olyan furcsa volt, mint az ebéd, mindenki beszélgetett, de jóformán senki se szólt Joseph-hez, még rajtam keresztül se. Ő nem különösebbképp bánta ezt, megreggelizett, megköszönte, majd felvonult a szobájába, hogy utcai ruhát öltsön magára, és elmenjünk sétálni a környéken a nap filmnézés előtt. Arra számítottam, hogy úgy be fog öltözni, mint egy eszkimó, de csak egy napszemüveg volt rajta, még a baseball sapkát is lehagyta a fejéről. A napszemüveg kicsit furcsa volt tél elején, de láttam én már pólóban rohangáló srácot is, akin napszemcsi volt úgy, hogy nem is sütött a nap, Joseph legalább a minimális napfényre ráfoghatja.
-    Csak itt sétálunk, nem fog lerohanni egy csapat lány, néhány ezer fotóssal karöltve – ölelt magához, mikor kérdőre vontam, hogy mi ez a lazaság.
-    Bátor ember.
Igaza lett, tényleg nem vett észre minket senki, pár lány utána fordult a szomszéd utcában, összesúgtak valamit, de nem követtek – talán azért, mert összefontam az ujjaimat Joseph-ével, és szorosabban haladtam mellette.
-    Miért vagy olyan biztos abban, hogy senki nem fog felismerni?
-    Senki nem tudja, hogy itt vagyok, és azt se tudják, hogy barátnőm van. Azt hiszik, hogy egy Joseph hasonmás láttak.
Volt logika abban, amit mondott, ha nem tudtam volna, hogy ő az, biztosan én is ezerrel meséltem volna a húgomnak, hogy „Úristen, láttam egy pasit, tiszta Joseph volt, annyira, de annyira jól nézett ki”.  Fordult már elő velem, hogy a buszon utazva ült szembe velem egy srác, aki napszemcsiben nagyon hasonlított újdonsült barátomra, de persze nem kiköpött ő volt. Azért pár percre megállt bennem az ütő a 44-esen. Joseph „leparkolt” az egyik fánál, egyik kezét a csípőmre tette, másikkal a fatörzsnél támaszkodott, majd lassan megcsókolt. Minden egyes pillanatát élveztem, olyan volt, eltávolodni tőle, mintha nem kaptam volna levegőt, folyton utánakaptam, magamhoz öleltem, egy milliméter távolságot se akartam hagyni kettőnk között.
-    Most engedsz magadhoz eddig a legközelebb – suttogta a fülembe, mielőtt a csókjai lecsúsztak volna a nyakamra.
Mind a ketten tudtuk, hogy az utcán vagyunk, így nem gabalyodtunk túlságosan össze, pár csókot nyomott a nyakamra, majd megfogta a kezem, és tovább sétáltunk. Tízpercnyi séta után kezdtem fázni, így hazamentünk, ahol a nagynéném egy tál popkornál várt. Felmentünk a plazma tv-hez, és megnéztük az ötödik, hatodik, hetedig részt, majd elkezdtük kibeszélni, Joseph pedig csak akkor szólt bele, mikor meghallotta Klaus nevét, olyankor fordítót kellett játszanom. Klári megjegyezte, hogy az ötödik részben, mennyire kiérződik az akcentusa, és mivel ezen szó magyar kiejtése nem sokban tér el az angol megfelelőjétől, Joseph nem kérte, hogy fordítsak, csak elmosolyodott, és megette az én popcorn adagomat is. Igazából nem osztott, nem szorzott, hogy van-e ott valaki, vagy sem, ugyanúgy elérzékenyültem a szellemes részen, mikor mindenki elköszönt, Joseph le is törölt egy könnycseppet a szemem sarkából, majd nyomott egy puszit az arcomra. Amint kedvesem kiment a szobából, hogy hódoljon rossz szokásának Klári arca azonnal megváltozott, alig várta, hogy kettesben maradjunk és kérdezősködjön, nyelvi problémák ide vagy oda, nem akart Joseph előtt kérdezni a kapcsolatunkról. Nem dorgált meg azért, mert idősebb pasim volt, persze elmondta, hogy furcsa, és hogy vigyázzak, meg hogy védekezzünk – ennél a résznél erősen bámultam a szőnyeget -, de összességében jó véleménnyel volt Joseph-ről, azt mondta, hogy látszik, hogy milyen tisztelettel bánik velem, és hogy borzasztóan türelmesnek tűnik.
Végül este sikerült elérnem, hogy ne tessékeljenek olyan gyorsan aludni, összebújva feküdtünk Joseph-fel az ágyban, ő néha-néha gonoszul a könyveimre meredt, borzasztóan zavarta, hogy ennyi olvasni valóval van körbevéve úgy, hogy egy mukkot sem ért belőlük.
-    Mit beszéltetek a nagynénéddel?
-    Csak rólunk, tudod figyelmeztetett.
-    Hogy túl öreg vagyok?
-    Nem, hogy legyünk észnél ha…tudod…
-    Kínos.
-    Igen.
Nyomott egy csókot a számra, majd átment a saját szobájába, hogy „aludni” térjen, de direkt nem húztuk le az erkélyajtóra szerelt redőnyt, így hangtalanul tudtunk közlekedni egymás szobája között. A szüleim nem gondoltak arra, hogy átszökünk egymáshoz. Milyen szerencse…

14.fejezet: Megérkezés

----------------------------------------------------------------------
JoMo Magyarországra jön, a valóságban is! JEEEEE!
----------------------------------------------------------------------

Tiszta ideg voltam a repülőn, és egyáltalán nem amiatt, mert tériszonyom volt, a szüleimmel való találkozás zaklatott fel, nagyon. Joseph már nem győzte simogatni a kezem, úgyhogy befordult az ablak felé, és vagy kifelé kémlelt, vagy lehunyt szemmel lazított. Én képtelen voltam lenyugodni, a lábam folyamatosan dobolt, és a kezemmel a combomat ütögettem.
-    Ha nem fejezed be, akkor az első repülővel visszautazom az Államokba.
-    Bocsi – hajtottam a vállára a fejem bűnbánóan.
Csak nem akarom, hogy a szüleim csalódjanak bennem, vagy bármi rosszat gondoljanak Joseph-ről. Egyértelműen az lesz az első gondolatuk, hogy csak AZT akarja tőlem, pedig az eddigi példás viselkedése teljes mértékben megcáfolja ezt. Persze ki akar ilyen kényes témákról a szüleivel beszélni?
-    Legfeljebb elásnak a kert végében.
-    Ez nem vicces – ráncoltam össze a homlokomat.
-    Túldramatizálod – puszilta meg az arcom, és visszavonult a zugába.
Mikor földet értünk a szívem majd kiugrott a helyéről, a kezeim jéghidegek lettek, és remegett a lábam. Én nem akarok kiszállni. Nem lehetne odaragadni az üléshez?
-    Essünk túl rajta – próbált mozgásra ösztönözni Joseph.
Kikecmeregtem valahogy az ülésből, és el is jutottunk épségben a parkolóba, bár nekem az egész egy nagy katyvasznak tűnt, csak rakosgattam egymás elé a lábam, és azt se tudtam, hogy mit csinálok. Majdnem elütött egy beparkolni vágyó autós, Joseph rántott el az útból.
-    Látod valahol a szüleidet?
-    Nem.
Joseph magához rántott, majd alaposan lecsókolt. Az gyomorgörcsöm azonnal elmúlt, hálásan simultam bele a karjaiba, az se zavart, hogy a tüdőm levegőért sikoltozott. Ha kell megfulladok, de nem akarok kikerülni ebből a csodás közegből.
-    Nyugi, minden rendben lesz.
-    Remélem.
-    Ha látod a szüleidet, sikíts – halászta elő a bagóját a tatyójából, és rágyújtott.
Szuper, ennyi erővel rögtön le is dobhatná a felsőjét, és mutogathatná a tetkóját. Vagy felvehetne egy „30 éves vagyok” feliratú pólót. Legszívesebben baseball sapka, és napszemüveg alá rejtettem volna a csodás arcát, de a magyarországi furcsa időjárásnak köszönhetően lefagyott volna a feje egy olyan vékony sapkában, a napsütés miatt viszont belement a napszemcsibe. Fura idő, süt a nap, de hideg van. Most már én is csak az időjárásról tudok beszélni? Joseph mellett elbritesedtem.
-    Mira! – hallottam apa mély hangját, majd megpillantottam integető alakját.
Oké, ha most Joseph eldobja a csikket, akkor még bunkónak is fogják gondolni. Kellett neki rágyújtania!
Jól esett az apai ölelés, lehet, hogy szigorú ember, de akkor is engem szeret a világon a legjobban. Őszülő haját fekete, kötött sapka alá rejtette, és a bajszától is megvált a távollétemben. De fura, így sokkal fiatalosabbnak néz ki. Anya barna haja kontyba volt kötve, sminket egyáltalán nem viselt, hatalmas kabátjában kétszer akkorának tűnt, mint valójában volt – egy ruhaméretet hordtunk. A húgom el se akart engedni, az arca kipirosodott a széltől, barna szemei könnyel teltek meg.
-    Joseph, this is my family. Család, Joseph – játszottam fordítósat.
-    Joseph Morgan – fogott kezet mindenkivel.
Anya enyhén elképedt arcot vágott, apa összevonta a szemöldökét, Tamara pedig úgy nézett Joseph-re, mintha isten lenne. A mellkasa az isteni az biztos…Oké, vissza a valóságba.
-    Ha valamit mondani akartok, majd fordítok.
Joseph elnyomta a csikket az egyik kukánál, majd kézen fogva elsétáltunk az autóhoz, ahol bedobtuk a csomagokat a csomagtartóba, majd beszálltunk a négykerekű  csodába – 10 éves az autó, de a legjobb.
Hátul ültünk a húgommal, Joseph volt középen, így volt igazságos. Úgy szorítottam a kezét, hogy féltem kárt teszek benne, de szükségem volt a közelségére, mert minden egyes pillanatban, mikor belenéztem a visszapillantó tükörbe, apa rosszálló tekintetével találtam magam szembe. Legszívesebben sírva fakadnék.
Otthon végigmutogattam a házat a vendégnek, aki álmélkodva szemlélte a rengetek könyvespolcot, ami a közlekedőt tette színesebbé. A szobámba érve rögtön csúfondáros mosoly terült szét az arcát, mikor megpillantotta a szobám falát díszítő posztereket. Volt Twilight, TVD, és a már kihunyó, de egy-két helyen feltűnő HSM. Nem tehetek róla, szép emlékeket idéznek egyes poszterek.
-    Én miért nem vagyok a faladon?
-    Mert te itt vagy élőben. Amúgy azért, mert még nem jelent meg rólad poszter a magyar magazinokban.
-    Borzasztó.
-    De akkor majd nyomtattatok rólad egy életnagyságú képet, és a plafonra rakom az ágyam fölé.
-    Csak kérned kell és bármikor láthatsz magad fölött – döntött el az ágyon.
Elvörösödtem a kijelentésétől, de szerencsére nem az arcom színváltozásával, hanem az ajkammal volt felfoglalva. Az utazást megelőző éjszaka olyan ideges voltam, hogy egyáltalán nem csókolgatott, csak magához ölelt, és próbált álomba simogatni. Annyira jól esett hozzáérni, minden egyes érintésétől ezer fokon kezdtem el égni, egyre többször éreztem, hogy vágyon arra, hogy végigsimítson a csupasz testemen. Egyedül a már felettébb utált kopogás zavarta meg a csodás pillanatot. Joseph úgy leugrott rólam, mintha sósavval lenne kenve a ruhám, és a könyveim között kezdett el kotorászni, mintha eddig is azoknak szentelte volna a figyelmét.
-    Kész az ebéd – szólt be húgom, majd végigmasírozott a közlekedőn.
-    Irány enni! – adtam ki az utasítást Joseph-nek.
Az ebédlőben hirtelenjében sokkal többen lettünk, mint a kocsiban voltunk, a bátyám is kimászott a szobájából, és a szomszédban lakó nagynéném és keresztanyám is átjött köszönteni. Apa nővére még a villát is kiejtette a kezéből, mikor meglátta Joseph-fet, keresztanyu reakciója csak egy szájtátás volt.
-    Klári ő a barátom, Joseph. Édesem, ő a nagynéném, Klára.
-    It’s nice to meet you. Can I call you Claire?
-    Örülök, hogy megismerhetlek. Hívhatlak Claire-nek? – fordítottam gyorsan.
-    Yes – válaszolt, röviden, tömören, és angolul Klári.
Nagynéném halkan odasúgta nekem, hogy „Élőben is ugyanolyan helyes, mint a filmvásznon”, miközben apa bemutatta a húgát is Joseph-nek. Apu valamennyire beszél angolul, az alapokat ismeri, úgyhogy képes lesz megérteni magát vele, ha nagyon akarja. Az étkezés első szakasza csöndben telt, majd elkezdtek kérdezgetni, hogy milyen volt Amerika. Kicsit sajnáltam Joseph-fet, amiért nem értett semmit. Eszembe jutatta, hogy milyen pocsékul éreztem magam idegenek között.
-    Mira, megtennéd, hogy fordítasz? – kérdezte apa húga.
-    Persze.
-    Joseph, voltál már valaha Magyarországon ezelőtt?
-    Nem, de valamelyik nap szeretném megnézni a nevezetességeket.
Sokkal könnyebb volt angolról magyarra fordítani, mint fordítva. Hozzászoktam már, hogy angolul forog az agyam, a kenyeret is angolul kértem, amivel sikerült mosolyt csalnom az egybe gyűltek arcára. Kérdezgették még pár általános dologról Joseph-fet, például, hogy mi a kedvenc színe, állata, milyenek Ian-ék, szeret-e Klaus lenni, és mit gondol a buta szőke lányokról.
-    Túl sok van belőlük.
Klári teljesen bele volt habarodva a pasimba – ezt nem csodáltam -, és Fanni is kezdett egyre jobban Joseph bűvkörébe kerülni. Szép, magába bolondítja itt a családom női tagjait!
-    Mira, akkor gondolom nem fogjuk tudni pótolni az elmaradt Vámpírnapló részeket – fordult hozzám szomorúan Klári.
-    Dehogy is nem. Feliratos, Joseph legfeljebb megnézi magát.
-    Mi van velem? – szólt bele a beszélgetésbe Joseph is.
-    Meg szeretnénk nézni pár VD részt holnap, vagy holnapután. Csatlakozol? Angol hang, magyar felirat.
-    Rendben.
Nálunk a filmnézés olyan, mint egy imádkozás, minden pontosan meg van szervezve, mindenkinek meg van a saját helye, a rolót lehúzzuk, és a rész után minimum fél órát beszélgetünk az adott epizódról. Olyan teóriákkal szoktunk előállni, hogy Julie-ék leesnének a székről, ha hallanál, vagy az is lehet, hogy leszerződtetnének minket szerzőtársaknak.
A nap további részében Joseph a könyveim közt turkált, és többször megjegyezte, hogy kár, hogy nem angolul vannak, mert akkor lenne mit olvasnia. Persze nem kellett félteni, hozott magával egy halom regényt, úgyhogy ha éppen megengedem olvashat. Ha szállodában fog lakni úgy se tudok mindig mellette lenni. Remélem azért sokáig maradhat.
Este miután mindenki végzett a fürdéssel, bementem Joseph-hez és elhalmoztam egy csomó jó éjt csókkal. Anya rám parancsolt, hogy hamar feküdjek le, mert nagyon karikásak a szemeim, pedig én szívem szerint tizenegyig dumáltam volna Joseph-fel.
Már épp szenderedtem volna el, mikor megnyikordult a padlóm. Visszafojtottam a lélegzetem, és úgy tettem, mintha aludnék.
-    Édes, ébren vagy?
Oké, egy betörő se tudja ilyen édesen mondani, hogy sweetheart, ez csak Joseph lehet. Olyan, mint egy rossz gyerek. Most komolyan átlopózott hozzám?
-    Menj arrébb! – bújt be mellém.
-    Ha az apám…
-    Apád alszik, és mindenki más is.
-    És mit szeretnél itt?
-    Téged.
-    Joseph…
-    Elfejtetted, hogy rossz vagyok? – mosolygott bele a nyakamba, majd felhúzta a csípőjére a lábam.
Én teljesen megőrültem. Itt szórakozok Joseph-fel, miközben bárki kijöhet wc-re, és akkor meghallja, hogy fent vagyunk, és sodrófával szétcsap minket?! Ha csak fele ennyire lenne szívdöglesztő sokkal könnyebb lenne megálljt parancsolnom magamnak.
Élveztem Joseph kényeztetését, csodásan csókolt, mindegy volt, hogy hol, mindenhol ugyanannyira csillagokat láttam tőle. Kibújt a pólójából én pedig nem bírtam visszatartani a kitörő sóhajomat, mikor végigsimítottam a mellkasát. Eddig mindig fenntartott kettőnk között némi távolságot, most viszont teljesen hozzám simult. Nagyon rám lehetett pörögve, mert mikor megmozdítottam a lábam, amiben a hangyák szaladgáltak belesóhajtott a nyakamba. Még sose hallottam hogy örömet okoztam volna neki, legfeljebb csak hevesen vette a levegőt az oxigénhiány miatt. Beletúrtam a hajába, miközben másik kezemmel átöleltem a nyakát, és teljesen hozzápréseltem a testem az övéhez, mire olyan erővel taszította el a csípőmet az övétől, hogy visszapattantam a matracról.
-    Egyszer nálam is elszakad a cérna… - motyogta a fülembe rekedtesen.
-    És ha el akarom szakítani?
-    Rossz lány. Komolyra fordítva a szót, nem hiszem, hogy el tudnál úgy lazulni, hogy folyton a szüleid miatt aggódsz.
-    Igaz.
Adott egy hosszan tartó, szenvedélyes csókot, majd lehuppant rólam, és szorosan magához ölelt. Most már értem, miért volt olyan nehéz elaludni. Túlságosan hozzászoktam, hogy a karjában szundítok el. Legalább lesz magyarázatom arra, ha a szüleim felelősségre vonnak az átlógásért.   

13.fejezet: Szervezkedés

Már csak egy hetet tartózkodhattam Atlantában, és a pizzázós este óta nem találkoztam Joseph-fel, megállás nélkül dolgoztak. Így, hogy ne jelentkezhessenek az elvonási tünetek, az összes film és sorozatszereplését megnéztem, amit a Youtube-on találtam. Épp a Casualty-t néztem, mikor kopogtak.
-    Gyere be – állítottam le a videót, majd az ajtó felé fordultam.
-    Hoztam neked reggelit – manőverezett be Joseph egy pizzával és egy pohár teával egyensúlyozva.
Végül sikerült eljutnia a székig, és úgy letennie rá az elemózsiát, hogy az ne landoljon a földön. Szokás szerint eszméletlenül jó nézett ki, fekete dzseki, sötét farmer, szürke póló, a haja pedig tökéletesen be volt lőve.
-    Mit nézel? – támaszkodott rá a szék karfájára.
-    Téged.
-    Casualty? Hogy tetszik?
-    Alice helyében nem is tudom, hogy félnék-e, vagy inkább meg akarnálak-e csókolni.
-    És Mira helyében mit akarsz? – fordított székestül maga felé Joseph.
-    A másodikat.
Annyira rég csókoltam már meg, borzasztóan hiányzott az érintése, a közelsége, mindene. A kezemmel bele akartam túrni a hajába, de gyengéden megfogta a csuklómat, és a combomra tette.
-    A fodrász megöl, ha elrontom a hajam.
-    Sikít, hogy érintsem meg. Nem hallod?
-    Rajtad is sok minden sikít, hogy csókoljam meg.
Engem nem ölt meg senki azért, ha megcsókolt, így lehunyt szemmel tűrtem, hogy végigcsókolja az egész nyakam. Hülye fodrász, nem is tudja, hogy milyen kínszenvedésen megyek végig miatta.
-    Egyél.
Elgondolkodtam, hogy miket is ettem mostanában, és rá kellett jönnöm, hogy Amerikában nem étkeznek túlzottan egészségesen. Persze a lehetőségek sem adottak, de ha hazamegyek, kezdhetek újból diétázni.
Joseph letelepedett az ágyra, nem szólt egy szót se, csak nézte ahogy eszem. Megpróbáltam nem arra figyelni, hogy engem bámul, de elég nehezen mentek le a falatok a torkomon, zavarba jöttem attól, hogy engem nézett. Vajon mi járhat a fejében? Olyan jó lenne, ha gondolatolvasó lennék.
-    Hiányoztál – feküdtem oda Joseph mellé.
-    Van egy ötletem. 13.-án befejeződnek a forgatások, és csak Újév után kell visszamennünk dolgozni. Veled megyek Magyarországra december közepéig, a szünet másik felét pedig Angliában töltöm a családommal. Mit szólsz?
Leesett az állam több okból kifolyólag is. Sose gondoltam volna, hogy velem akar jönni Magyarországra, hogy arra akarja pazarolni a szabadidejét, hogy a világ másik végébe látogat miattam. El se hiszem, hogy egy hónapig velem lesz még. Legszívesebben az ágyon ugrálnék sikítozva, mint egy ötéves, de az nem vetne rám túl jó fényt. Ráadásul oké, hogy eljön velem, de hol fog aludni? Egy hónapig nem engedik meg a szüleim, hogy nálunk legyen, ráadásul nekem iskolába kell járnom. És akkor ez azt is jelenti, hogy be kell mutatnom a szüleimnek. Szinte látom magam előtt: „Szia apa, ő a barátom. Tudom, hogy egy évvel idősebb csak a bátyámnál, de kit érdekel?!” Szobafogságban leszek életem végéig, és még fejmosást is kapok. Egyáltalán hogyan álljak elő vele? „Összeismerkedtem egy sráccal, és velem akar jönni Magyarországra, szóval ne lepődjetek meg, ha nem egyedül szállok ki a gépből, jah, és egyébként ő Klaus a Vámpírnaplókból.” Te jó ég, mit vállaltam magamra.
-    Azt hittem jobban fogsz örülni.
-    Nagyon örülök, nagyon, nagyon, nagyon, de… Be kell mutatnom a szüleimnek.
-    És mi ezzel a baj?
-    Hogy idősebb vagy.
-    Majd megbékélnek vele – húzott közelebb magához, majd megcsókolt.
Joseph velem lesz még egy hónapig, nem kell búcsúzkodnom, annyiszor csókolhatom még meg, ahányszor akarom. Jaj istenem, ez jobb, mint az ötös lottó megnyerése! Remélem, hogy zökkenőmentesen fog menni a bemutatás.
-    Segíts megírnom a levelet a szüleimnek.
-    Nem tudom magyarul.
-    Te mondod angolul, én meg fordítok.
-    Legyen.
Ez így kimondva nagyon szépen hangzott, hogy majd én fordítok, de végül az lett belőle, elakadtam a mondat felénél, mert nem értettem egy szót, és segítségül kellett hívnom a google fordítót. Joseph végül rávett, hogy ha nem értek valamit, akkor kérdezzek vissza, és így legalább hozzászokom, hogy nem ciki visszakérdezni. Végül ez lett a levélből:

Kedves Otthoniak!

Egy hét és otthon vagyok, itt minden nagyon szuper, olyan, mintha egy mesevilágban lennék. Remélem ti jól vagytok. Megismerkedtem egy fiúval idekint, akinek pont akkor lesz szabadsága, mikor utazom, és szívesen velem jönne Magyarországra, hogy megismerkedjen veletek, meg persze az országgal is. Nem lehetne, hogy esetleg egy-két napig nálunk aludjon a vendégszobába, amíg ki nem találunk valamit?
Várom válaszotokat.

Puszi, Mira

A levél írása közben égett az arcomról a bőr, pedig nem is láttam a szüleimet. Te jó ég, mit fognak szólni, ha meglátják Joseph-fet?
-    Szerintem egész jó lett.
-    Apa meg fog ölni.
-    Szigorú?
-    Igen.
Enyhe kifejezés volt, hogy szigorú. Voltak különböző kikötései a jövendőbelimet illetően. Ne legyen szemébe hulló haja, ez kipipálva. Ne legyen piercing-je, és tetoválása, Joseph a másodikon megbukott. A vicc az egészben az, hogy rajtam kívül nem nagyon beszélnek angolul otthon, úgyhogy játszhatom a fordító szerepét.
A nap további részét azzal töltöttem, hogy idegeskedtem, és percenként nézegettem a e-mail fiókomat, hogy jött-e válasz, de Magyarországon épp éjszaka volt, úgyhogy kevés esély volt rá. Joseph-fet hamar munkába hívta a kötelesség, úgyhogy egyedül rághattam a körmeimet.

Helyi idő szerint este fél hétkor megjött a válasz, de nem mertem egyedül rákattantani. Mondjuk úgy is csak én fogom érteni a szövegét, de azért szeretném, ha Joseph ott lenne mellettem. Remegő ujjakkal, és zakatoló szívvel lecsuktam a laptopomat, és kimentem sétálni egyet. A csillagok alig látszódtak az erős lámpák miatt, vágytam rá, hogy otthon ülhessek az erkélyemen, és a csillagokat bámulhassam. Útközben belefutottam Ninába, aki először mindenféle apróságról csevegett, majd kibújt a szög a zsákból, és rákérdezett, hogy pontosan mi is van Joseph és köztem. Nem tagadtam, hogy együtt vagyunk, ő pedig gratulált, bár azt nem tudtam eldönteni, hogy ez mennyire őszinte. Ezek az amerikaiak nagyon jó kaméleonok. Persze Nina kedves lánynak tűnik, de nem tudom, hogy neheztel-e még azért, amiért beszóltam Ian-nek.

Végül sikerült elkapnom a hulla fáradt, de lelkes Joseph-fet, aki egy pohár kávétól, és egy szél cigitől azonnal életre kelt, és leplezett idegességgel leült az ágyba, magához ölelt, majd várta, hogy fordítsak.
-    Kedves Mira, örülünk, hogy jól vagy, nagyon hiányzol, várunk haza.
-    Ez eddig jól hangzik.
Joseph-nek igaza volt, addig jól is hangzott, de utána jött csak a fekete leves. Mindig így van, ha egy versenyből kiejtesz valakit, először az égig dicséred, aztán jön az a fránya de.
-    Örülnénk, ha mondanál valamit erről a bizonyos barátodról. Hány éves, mit dolgozik, hogyan ismerkedtetek meg? Természetesen maradhat pár napig, de a házunk nem motel.
-    Nem terveztem, hogy feleszem a hűtőszekrényeteket – csattant fel Joseph.
Ezek az érzékeny lelkű britek! Egyértelműen üzenet volt a motel, hogy ne nálunk dekkoljon a végtelenségekig, de nem gondoltam volna, hogy ezt levélben is leírják. Olyan fogok kapni otthon, hogy nyulat fogok.
A levél vége a szokásos nagyon hiányzol, és érezd jól magad zárás volt, de a középső etap épp elég durva volt ahhoz, hogy a szép befejezés ne nyugtasson meg. Joseph nem volt túlzottan elégedett, nagyon a szívére vette, hogy meggyanúsították azzal, hogy rajtunk akar élősködni.
-    Hihetik azt, hogy épp most érettségiztél, és egy lusta alak vagy.
-    Lusta… Legalább lesz mit bizonyítanom. Na, mit írjunk rólam? Linkeld be az IMDb oldalamat.
-    Nem terveztem, hogy elmondom, hogy ki vagy.
-    Fel fog nekik tűnni.
-    Igen, egy hét múlva, addig nem kell azon aggódnom, hogy kiszámítják hány éves is vagy.
Joseph kikapta a kezemből a laptopomat, és gépelni kezdett. Nem engedte, hogy elolvassam, mit írt, csak akkor adta oda, mikor már végzett. Meghűlt az ereimben vér, mikor megláttam, hogy az elküldött levelek között van az irománya. Most komolyan levelet küldött a szüleimnek angolul.

Kedves Mr. és Mrs. Kovács,

Ezúton szeretném megköszönni, hogy beengednek otthonukba, és biztosíthatom Önöket arról, hogy minél előbb találok egy mindkettőnk számára kényelmesebb lehetőséget. Válaszlevelükben olvastam, hogy szeretnének tudni pár információt rólam, ez természetes, én is így tennék a helyükben. A Vampire Diaries stábjában munkálkodom, a show téli szünete miatt van lehetőségem az utazásra. A lányukkal az egyik stábbal tartott ünnepségen ismerkedtem meg, nagyon zárkózott volt, így szóba elegyedtem vele, majd összebarátkoztunk.
Alig várom, hogy személyesen is megismerjem önöket.
Joseph

Szépen ködösített, de az aláírás félelmeket keltett bennem. Rendben, hogy több Joseph is dolgozhat egy helyen, de nekem erről rögtön ő jutna eszembe, és nem a varrófiú. A szüleim most fordítgathatnak szépen, hogy megértsék, mit is üzent nekik a pasim.
-    Taníthatnál egy-két szót magyarul. Jó estét, jó reggelt, köszönöm, nagyon finom.
-    Legyen.
Jókat kacarásztam Joseph kiejtésén, amit ő nem vett túl jó néven, de egyszerűen képtelen voltam visszatartani a nevetésem.
-    Én is sokszor nevethetnék a te kiejtéseden – vágott nekem egy párnát.
-    Nagyon nehéz a nyelvem. Annyira imádom, mikor egy külföldi magyarul beszél. Annyira aranyos.
-    Szóval azért nevetsz ki, mert aranyos vagyok?
Adtam neki egy engesztelő csókot, amit örömmel elfogadott, a nyelvoktatást szüneteltettük is pár percig, majd el is vetettük.
-    Hogy kell mondani, hogy szeretlek?
-    Van benne „r”, úgyhogy nehéz lesz neked.
-    Ne gúnyolódj, mert megjárod!
-    Szeretlek.
-    Ezt inkább nem próbálom meg.
Pedig ez lett volna a legjobb. Vajon hogy mondja? Szeetlek? Tutira halálra röhögném magam, ha hallanám. Joseph tényleg eszméletlenül édes, nem szeretném megbántani a mimóza lelkét.
-    Szeretlek – súgta angolul.
-    Én is.

12.fejezet: Fordulópont

Mikor magamhoz tértem, több dolog is élesen a fejembe hasított. Elsőre a fájdalom, ami a fejembe nyílalt, és ami elviselhetetlen volt, majd a felismerés, hogy tök meztelen vagyok. Mi az isten történt? Az még megvan, hogy melegszendvicset eszem, aztán táncolunk Joseph-fel, majd megcsókol, de utána képszakadás.
-    Fenn vagy, drágám? – simított végig Joseph a vállamon.
-    Mi a franc történt?
-    Ne mondd, hogy nem emlékszel semmire – nevetgélt Joseph.
Odafordultam hozzá, és megráztam a fejem, ő pedig azonnal abbahagyta a nevetést.
-    Te tényleg nem emlékszel semmire?
-    Bocsi, de nem.
-    Szuper…
Begubóztam a takaróba, és vártam, hogy Joseph elmesélje, mi az isteni műveltünk az éjszaka. Vajon ő is meztelen? Elég nagy rá az esély.
-    Lefeküdtünk?
-    Nem hiszem el, hogy nem emlékszel – motyogott Joseph.
-    Joseph, válaszolnál? Lefeküdtünk?
-    Nem.
Egy hatalmas szikla esett le a szívemről, az első alkalomra azért szeretnék emlékezni. Joseph úgy tűnik, nem tudja túltenni magát azon, hogy nem emlékszem, úgyhogy el fog tartani egy ideig, még pontosan megtudom, hogy mit is csináltunk.
-    Hova mész? – kapott utánam Joseph, mikor ki akartam kászálódni az ágyból.
-    Felveszek valamit.
-    Engem nem zavar, ha így vagy.
-    Engem igen.
A takaró alatt magamra vettem a fehér neműmet, majd várakozóan páromra emeltem a tekintetem. Az, hogy ennyire kiakadt azon, hogy nem emlékszem, azt jelenti, hogy valami nagyszabású dolgot csinálhattunk. Te jó ég…
-    Hogy lehet ennyitől úgy berúgni, hogy ne emlékezz semmire?
-    Oké, én most átmegyek a lakókocsimba, és majd beszélünk.
-    Ne menj, mindjárt mesélek, csak adj időt.
-    Oké.
Ahelyett, hogy bármit is mondott volna, megcsókolt, és percekig nem engedte, hogy elhúzódjak. Óvatosan fölém gördült, én pedig remélvén, hogy valami anyagba botlik a kezem, végigsimítottam a hátán egészen a csípőéig. Szerencsére volt rajta nadrág, ami elősegítette azt, hogy ne érezzem még kínosabban magam.
-    Tényleg semmi nincs meg? – puszilgatta az arcomat, miközben az egyik karjára támaszkodott, hogy ne nyomjon össze.
-    Csókolóztunk.
-    Hát azt elég sokat tettük. Nem kell nagy dologra gondolni, felfedeztük egymás testét, és nagyon sajnálom, hogy semmi nem maradt meg belőle.
-    Majd felelevenítjük.
-    Természetesen – mosolyodott el, majd nyomott egy puszit a számra, és legurult rólam.
Már épp szállni akart ki az ágyból, mikor megragadtam a kezét, és egy hosszú, és erős csókot nyomtam a szájára. Felhúzott szemöldökökkel fixírozott engem, mintha nem hinné el, hogy én vagyok az, és mielőtt még zavarba jöhettem volna, az egyik kezével végigsimított az arcomon, majd lágyan visszacsókolt. Visszadöntött a matracra, fölém mászott, de nem éreztem úgy, hogy többet akarna, csak csókolt, és simogatta a lábam, ami útközben a dereka köré kulcsolódott, szerintem órákig képes lett volna így maradni.
-    Beszélgetnünk kéne erről – simogatta a hajam.
-    Mi a baj a hajammal?
-    Nem a hajadról. Arról, hogy ki mit is szeretne a jövőben.
-    Muszáj?
-    Jó lenne.
Annyira nem akartam erről beszélgetni, könnyebb volt az akadályokat elfedni egy láthatatlan köpennyel, mint hangosan kimondani őket. Annyira az elején vagyunk még, mi értelme van annak, hogy elővesszük a rossz dolgokat? Ha szembesülök a problémákkal, a legyőzhetetlennek tűnő szakadékokkal, akkor ismerem már annyira magam, hogy inkább visszavonulót fújok, és azzal csak őt bántanám, na meg persze magamat is, mert nagyon boldog vagyok vele.
-    Ha nem beszéljük meg, akkor nem tudjuk megoldani.
-    Nem lehetne várni?
-    Minél később vesszük elő, annál rosszabb.
Ezt én is nagyon jól tudtam, számtalanszor ajánlottam a barátnőimnek, hogy beszélgessenek a párjukkal, mert attól még nem tűnnek el a problémák, ha félre söpörjük őket, de az ember a saját kapcsolatában sokkalta butább. Határozott valaki vagyok, még is ez a kapcsolat csak lerombolja a megszokott ésszerűségemet, higgadtságomat, megfontoltságomat.
-    Beszéljünk – egyeztem bele, és eltoltam egy kicsit Joseph-fet.
Visszafeküdt a párnákra, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem, és apró köröket rajzoltam rajta zavaromban. Hogyan kezdjem? Egyáltalán miről akar pontosabban beszélni?
-    Mikor észrevetted, hogy majdnem meztelen vagy, teljesen kiakadtál. Azt eddig is tudtam, hogy nem akarod, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Mi a baj?
-    Mondtam már, minden túl gyors. Igazából nem is udvaroltál nekem. Elmentünk randizni, de akkor már együtt voltunk. Most meg folyton ezzel a szex dologgal görcsölünk. Néha úgy gondolom, hogy jobb lenne csak úgy simán túlesni rajta.
Joseph nem válaszolt semmit, csak meredten nézte a plafont, és nem lehetett leolvasni semmit az arcáról. Már épp nyitottam volna a számat, hogy kivágjam magam a „ne is figyelj arra amit mondok, mert csak beszélek össze-vissza” szöveggel, mikor megszólalt.
-    Sajnálom, figyelembe kellett volna vennem, hogy te máshogy gondolkodsz e téren.
-    Ez csak a korkülönbség. Tök normális, hogy neked ez nem olyan nagy dolog, sokan már a második randin lefekszenek, én meg túlidegeskedem a dolgot, azt akarom, hogy különleges legyen, meg hát sokszor úgy érezem, hogy nem is tudom, hogy igazán mit is kellene csinálnom, szóval…
-    Édes, nyugi. Ne legyél szomorú, jobban kellett volna figyelnem arra, hogy fiatalabb vagy, mint én, és még nem igazán van tapasztalatod – gördült fölém Joseph.
-    Nem várhatom el, hogy hónapokig várj.
-    Majd megoldjuk, együtt, rendben? De ha nem mondod el, hogy mi bánt, akkor nem tudok segíteni. Nem vagyok gondolat olvasó.
Visszanyeltem a könnyeimet, és mosolyt erőltettem az arcomra, de egyáltalán nem éreztem jól magam. Akkor pancser voltam, akkora lúzer, még is mit vártam ettől az egész kapcsolattól? Fényévek választanak el egymástól minket, és én annyira, de annyira szeretném boldoggá tenni, erre most jóformán cölibátusra ítélem ki tudja meddig. Tudtam, hogy nem lesz könnyű menet, de nem gondoltam volna, hogy ennyire rázós lesz az út.
Szinte egy mázsás súly esett le a vállamról, mikor egyedül lehettem a lakókocsimban, borzasztóan rossz érzés volt, hogy nem érzem jól magam Joseph közelében. Nem kellett volna megejtenünk azt a kínos beszélgetést. Egyáltalán nem kellett volna szóbahoznia az egészet. Megoldjuk, persze, a francokat oldjuk meg! Mit lehet ezen megoldani? Egyszerűen behúzom a kéziféket, mikor túl sok ruha kerül le rólunk, és közbe tudom, hogy kettőnk közül én vagyok a hibás. Annyira megértő, és annyira rendes, és én is nagyon jól tudom, hogy nem várhatom el egy harminc éves férfitól, hogy hosszú hónapokig kézen fogva járkáljon velem, és az ágy eszébe se jusson. Sőt még itt van ez a titkolózás. Tudom, hogy nem kellene ezt csinálnom, de biztos vagyok benne, hogy kényelmetlenül érezném magam a többiek között, ha hirtelen Mirából Joseph csajává válnék. Ez az egész úgy szar, ahogy van.

Úgy vártam az esti közös pizzázást, mintha a kivégzésemre mennék. Otthon akartam maradni, és siránkozni, de nem akartam megbántani Joseph-fet. Candice kitörő örömmel fogadott, és a boldogságra rám is átragadt. Nevetgéltünk, beszélgettünk a bakijairól, és szinte teljesen elfelejtettem, hogy rajtunk kívül más is ül az asztalnál. Néha elkaptam Joseph pillantását, aki olyan boldogtalannak látszódott, mint amilyennek én éreztem magam. Persze elmosolyodott, mikor Ian benyögött egy poént, de a szeme szomorúan csillogott. Elnézést kért, majd távozott az pizzázóból, én pedig a mosdóra hivatkozva utána mentem. Nem lepődtem meg, mikor a falnak dőlve, cigarettázva találtam. Nem vett észre, a földet bámulta, néha-néha bele-bele szívott a szálba, de minden mozdulatát csak a megszokás irányította.
-    Joseph – léptem oda hozzá.
Rám pillantott, kedvetlenül elmosolyodott, és látszódott rajta, hogy fogalma sincs, mit mondjon nekem. Nem is akartam, hogy beszéljen. Határozottan megcsókoltam, amire azonnal válaszolt, eldobta a csikket, és mindkét kezét a derekamra kulcsolta. Mikor elváltunk egymástól a vállára hajtottam a fejem, és percekig úgy álltunk ott egészen addig, míg össze nem szedtem a bátorságom, hogy hozzászóljak. A vállára támasztottam az állam, és a fülébe suttogtam azt, amit nem gondoltam, hogy valaha is mondani fogok ennyi idő után valakinek.
-    Szeretlek.
Joseph teste megmerevedett, értelmezte amit hallott, bizonyára ő se gondolta, hogy azok után, hogy leteremtettem, mikor kiejtette ezt a szót, pont én leszek az, aki ezt mondom neki. Még szorosabban magához ölelt, majd újból és újból megcsókolt egészen addig, míg meg nem hallottuk a szélcsengő csilingelését. A társaság nagyon elmélyült valaminek a kitárgyalásában, így nem vettek észre minket. Joseph mellettem sétált a hazafelé úton, láttam rajta, hogy kicsit kellemetlenül érinti, hogy úgy kell viselkednie, mintha nem lennénk jóban. Megfogtam a kezét, összekulcsoltam az ujjainkat, és magasról tettem rá, hogy észreveszik-e vagy sem. Nem akarom többé szomorúnak látni, ideje vállalnom, hogy a barátnője vagyok. A többiek álla bizonyára erősen koppanhatott a földön, mikor búcsúzóul megcsókoltam Joseph-fet, de nem szóltak semmit, csak úgy tettek, mintha semmit nem láttak volna.
-    Jó éjszakát, édes.
-    Jó éjszakát, Joseph.

11.fejezet: Vágyódás

Még sötét volt, mikor felébredtem, ki akartam kecmeregni Joseph karjaiból, hogy meg tudjam nézni az időt, de mikor már majdnem kicsusszantam az ölelésből, Joseph visszarántott magához.
-    Nem mész sehova.
-    Mennyi az idő?
-    Kit érdekel?
Meghúztam a vállam, és újból elhelyezkedtem, de elaludni nem tudtam. Hihetetlenül éber lettem, az agyam megállíthatatlanul dolgozott, mindenféle hülyeség eszembe jutott, például, hogy milyen lesz majd, mikor visszamegyek az iskolába. Vajon fel fog tűnni a tanáromnak, hogy máshogy beszélem az angolt? Kezdek én is úgy ejteni szavakat, mint Joseph, a végén még azt hiszi majd a tanárnő, hogy elraboltak a brit ufók.
-    Te se tudsz aludni? – csókolt bele a nyakamba Joseph.
-    Nem.
-    Akkor csináljuk mást.
-    Mit?
-    Te mit szeretnél? – ölelt szorosabban magához.
-    Beszélgessünk.
Mind a ketten tudtuk, hogy értem, hogy mire céloz, és az is egyértelmű volt, hogy hárítom a témát. Még nem vagyok elég ideje együtt, még túl korai lenne. Nagyon rendes tőle, hogy türelmes, pedig könnyűszerrel elcsábíthatna. Kíváncsi vagyok, hogy mikor szakad el nála a cérna.
-    Miért csináltál úgy, mintha be lennénk zárva az öltözőbe?
-    Kettesben akartam maradni veled.
-    És azt is előre eltervezted, hogy meg fogsz csókolni?
-    Nem, de jól tettem, hogy megpróbáltam.
Kibontakoztam az ölelésből, és jól betakargattam magam, mert a lábamról már lógtak a jégcsapok. Hogy milyen gyorsan lehűl a levegő itt Atlantában!
-    Te mit csinálsz? – rivalltam rá Josephre, akinek cigi lógott a szájából, amit épp meg akart gyújtani.
-    Mi az?
-    Úgy viselkedsz, mint egy idióta pasi szex után – koboztam el a készletét, és rejtettem a fiókja aljába.
-    Nem is szexeltünk. Várj, lehet, hogy megfordítottam a sorrendet? – rántott magára.
A világ végére dobtam azt a rohadt szálat, ami kilógott a szájából, majd mérgesen rámeredtem. A dohányzásoknak a  80%-t azért csinálja a közelemben, mert tudja, hogy idegesíteni tud vele.
-    Így jó, csak ülj kicsit arrébb – tolt a derekamnál fogva lejjebb magán Joseph.
-    Hülye – csaptam rá a karjára.
Hogy milyen pimasz tud ez lenni, ha kapcsolatban van! Tudja, hogy zavarba hoz ezzel a témával, és direkt szórakozik. Komolyan mondom, hogy harminc éves létére úgy viselkedik, mint egy hülye gimis. Tiltakozásom jeléül le akartam szállni róla, de erősen fogta a csípőm, nem engedte, hogy elmeneküljek. Igazából utáltam ezt a pozitúrát, olyan szerencsétlennek éreztem magam. Joseph megérezhette, hogy nem sokáig fogok engedelmeskedni neki, mert felült, megcsókolt, majd maga alá forgatott. Ha akartam volna, akkor se tudtam volna ellenállni neki, túl jól csókolt ahhoz, hogy bármit is mondhassak. Az egyik kezével az arcomat simogatta, a másikkal pedig a blúzomat nyitotta szét – gyorsabban, mint gondoltam -, majd szépen lassan csókolgatni kezdte a mellkasom. Borzasztóan csikis volt a hasam, el is nevettem magam, mikor puszilgatni kezdte. Lehunytam a szemem, és élveztem a kényeztetést. Joseph megvált a pólójától, amit csak azért tudtam, mert az elrepült póló levert egy üres ásványvizes üveget. Ez már nem az első alkalom, hogy a repkedő ruhaneműk zajt csapnak. Joseph teljesen belefeledkezett a csókolgatásomba, néha már a nyelvét is használta, amit különösképp díjaztam. Kiéhezve kaptam az ajka után, mikor végre újból visszahajolt hozzám, jó érzés volt táncot lejteni a nyelvével. Teljesen összesimultunk, Joseph teste tökéletes volt, nem bírtam betelni vele.
-    Joseph… – suttogtam, mikor a nadrágom gombját kezdte el bizergálni.
-    Nyugi.
Lehúzta rólam a darabot, majd újból az ajkamra tapadt, kezével végigsimított a combomon, én pedig kezdtem egyre rosszabbul érezni magam. Semmi rossz nem volt abban, ahogy hozzámért, nem fájt semmi, egyszerűen csak a helyzetben éreztem kényelmetlenül magam.
-    Joseph…
-    Drágám?
-    Elég.
-    Nem jó?
-    Fejezd be!
Én is meglepődtem azon, hogy milyen élesen szóltam rá, ő csak vett egy mély levegőt, legurult rólam, majd hosszú csendkövetkezett. Nem akartam rárivallni, csak levegőt akartam, úgy tűnik nem szeretek kiszolgáltatott lenni.
-    Add ide a cuccomat, kérlek.
Átnyújtottam neki az elkobzott dobozt, és szartam rá magasról, hogy hogyan szennyezi a szervezetét. Nem rá voltam mérges, hanem magamra, hogy ilyen ostobán viselkedtem. Tök rendes volt, érdeklődött, hogy hogy érezem magam, én meg majdhogynem elküldtem a francba. Nem akartam megszólalni, nem tudtam volna mit mondani, azt csináltam, mint angolon, inkább csöndbe maradok, és elmerülök a gondolataimban.
-    Jól vagy? – simított végig a karomon Joseph.
-    Persze. Bocsi, nem akartam olyan kemény lenni.
-    Talán kicsit erőszakos voltam.
-    Nem, te mindent jól csináltál.
-    Gyere ide!
Odavont magához, jól esett a figyelmessége, nem sok pasi van a világon, aki ennyire türelmes lenne. Nem kötelessége velem lennie, és itt szerencsétlenkednie velem, simán megdönthetne annyi jó csajt, hogy két kezén nem tudná megszámolni.

Örültem, mikor kinyitottam a szemem, és ott találtam magam mellett Joseph-fet. Mindig máskor forgatnak, arra számítottam, hogy már hajnalban Klaus lesz, és újból csak este kerül elő. Nagyon édesen aludt, az éjszaka folyamán lecserélt a takaróra, azt ölelte magához. Percekig bámultam megigézve, teljesen elvarázsolt a jelenet. Ezt könnyen megszoknám.
Épp Joseph kávéját intéztem, mikor valaki megkocogtatta a vállam. Nina állt mögöttem, tréningruhában, összefogott hajjal, és még úgy is gyönyörű volt.
-    Szia, gondolom te vagy Mira.
-    Igen, örülök, hogy megismerhettelek.
-    Nincs kedved meginni azt a kávét velem?
-    Nem az enyém, Joseph kért meg, hogy vigyek neki egyet.
-    Oh, értem.
Ha a kapcsolatunk nyílt titok volt, akkor bizonyára azt is tudhatták, hogy összevesztünk, vagy legalább is kerültük egymást, nem akarom, hogy megint kombinálni kezdjenek. Talán az, hogy teljesítem egy barát szívességét, nem fogja azt eredményezni, hogy azonnal összeboronálnak minket.
-    Akkor szia, mondd meg Joseph-nek, hogy hatkor legyen a Grillben.
-    Oké.
Az egész stáb olyan volt, mint egy nagy család, mindenki gondoskodott mindenkiről, mindenki tudott mindent, és mindnyájan nagyon kedvesek voltak az idegenekkel. Kezdem magam úgy érezni, mintha bekerültem volna a Barátok közt-be.
-    Kivel csalsz? – kiabált oda nekem Joseph, mikor hallotta az ajtócsapódást.
-    Hoztam neked kávét.
-    Édes vagy szívem.
-    Tudom.
A kezébe nyomtam a poharat, és lehuppantam mellé. Mikor végzett a reggeli ébresztővel, odahúzott magához, és ráérősen megcsókolt. Apró gödröcskék jelentek meg az arcán, mikor rám mosolygott, a szívem kihagyott egy pár ütemet, és bizonyára el is pirulhattam egy kicsit, mert Joseph mosolya még szélesebb lett.
-    Nina azt üzeni, hogy hatkor a Grillben kell lenned.
-    Addig még nagyon sok időnk van. Mit szólnál, ha sétálnánk egyet a városban?
-    Oké, vigyünk magunkkal tollat, hátha megrohamoznak a rajongók.
Joseph nem öltözött be túlságosan, nem akarta eltakarni magát, csak napszemüveget vett, azt is a nap miatt. Sokszor pont azzal hívjuk fel magunkra a figyelmet, ha nagyon el akarunk bújni. Én azért reméltem, hogy nem fognak csapatostul ránk támadni a sikítozó lányok, nem kezelem túl jól a váratlan helyzeteket.

-    Menjünk be a boltba, vennem kell néhány dolgot.
Joseph illedelmesen előreengedett az ajtóban, majd felkapott egy kosarat, és válogatni kezdett a sajtok közül. Mindek vesz magának ételt, mikor külön bejáratú szakácsuk van?
-    Keresnél nekem ketchupot, kérlek?
-    Persze.
Majdnem elnevettem magam, olyan viccesen mondta a ketchup szót. Gyorsan bevettettem magam a sorok közé, hogy ne lássa a vigyorgó képemet, biztosan nem díjazná, hogy rajta nevetek. Annyi ketchup volt ott, és én annyira nem ismertem egy márkát se, hogy több percig tartott még eldöntöttem, melyiket akarom. A legolcsóbb biztos gagyi, a legjobb, meg túl drága, úgyhogy nagyjából a két ár között megfelelő lesz. Gyors fejszámolással meghatároztam az árat, de a hozzá tartozó üveg a polc teteén foglalt helyet, amit természetesen nem értem el. Már épp azon agyaltam, hogy hagyom a francba, és keresek egy másikat, mikor egy kéz leemelte nekem az eredetit.
-    Köszi – fordultam hátra, és Adammel találtam magam szembe.
-    Hello. Pizza lesz?
-    Mi? Jah, nem, nem tudom, csak…
Mit halandzsázom itt össze-vissza, mint egy flúgos idióta? Egyáltalán miért akarok elszámolni a fiúnak? És miért lepődök meg annyira, hogy összefutottunk? Legutoljára a téren futottunk össze, ami csak pár méterre van, nem egy nagy cucc, hogy megint egymásba botlottunk.
-    Vártam, hogy hívj, de nem tetted.
-    Jah igen, véletlenül kitöröltem a számod. Megadnád még egyszer?
Miért hazudok? Miért nem mondom azt, hogy „bocsi pasim van, azért nem hívtalak, mert szeretem, és jól megvagyunk”? Oké, össze kell szednem a gondolatimat, és gyorsan kivágnom magam ebből a szorult helyzetből, mert tutira levágta, hogy kamuzok.
-    Valami gond van? – lépett oda mellém Joseph.
-    Nem, minden oké. Adam, ő Joseph…
-    Örülök, hogy megismerhetlek. Mira pasija vagyok – szakított félbe Joseph, és erősen megrázta Adam kezét.
-    Hello, Adam vagyok – motyogta a fiú megszeppenve.
-    Most mennünk kell, szép napot.
Joseph olyan gyorsan elsöpört onnan, amilyen gyorsan csak tudott, engem magam előtt terelgetve. Pasik, meg a hülye védelmező ösztönük.
A szatyorban mindenféle hidegélelem, és egy üveg ketchup volt, én pedig még mindig nem bírtam elképzelni, hogy ezekből a hozzávalókból mi az istent lehet főzni, de igazából Josephre nézni se mertem, nem hogy kérdezősködni… Ha ideges nem is, de zaklatottnak zaklatott volt, ezt azt mutatta, hogy rágyújtott úgy, hogy előtte tíz perccel szívott el egy másikat. Hiába nem dohányzom, azt én is tudom, hogy ennél több időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a test kívánni kezdje a nikotint.
-    Mérges vagy?
-    Kellene?
-    Nem hiszem.
-    Akkor jó – karolt át, de egyáltalán nem tűnt olyannak, mint aki halálosan nyugodt.
Kicsit sikerült felidegesíteni a hülye pasiviselkedésével, nem adtam okot a féltékenykedésre, ő pedig úgy viselkedik, mintha egy másik sráccal flörtöltem volna. Beszélgettünk, nem volt benne semmi kivetnivaló. Hiába volt jó az idő, és hiába tetszett a környék, nem éreztem jól magam, zavart Joseph viselkedése, nem tudtam elengedni magam, folyamatosan forogtak a kerekek a fejemben.
-    Éjfélre gyere át, édes.
-    Oké – nyomtam egy puszit az arcára, mikor odahajolt hozzám, majd mosolyogva hátat fordítottam neki, és elsétáltam.
Tudtam, hogy meg akar csókolni, direkt hiúsítottam meg a tervét, ennyi minimum kijárt neki azok után, hogy túlreagálta az Adammel folytatott beszélgetést.
Chat-eltem apával, kimostam pár ruhámat, megoldottam egy érettségi feladatlapot, és még megnéztem a Secret Circle új részeit is, de még úgy is több mint egy órám maradt éjfélig. Már borzasztóan éhes voltam, de túl gyanús volt Joseph vásárlása, úgyhogy nem ettem semmit. Felvettem a legszebb ruhámat, a sínt a bőröndömben hagytam, és átbicegtem Joseph-hez.
-    Jöjjön beljebb hölgyem.
Gyertyák égtek mindenhol, az eddig laptop-tartónak használt asztalon két borospohár, és egy tányér hevert, rajta melegszendviccsel. Hogy én erre miért nem gondoltam? Az enyémre egy J és egy M volt rajzolva ketchuppel, Joseph-ére egy vámpírfog.
-    Joseph Morgan?
-    Én a Joseph + Mirára gondoltam, de most hogy mondod....
-    Látom italról is gondoskodtál.
-    Nem az én hibám, hogy csak ezt iszod meg.
-    Le akarsz itatni?
-    Lehet, nem tudom, talán, majd meglátjuk.
Nyomtam egy csókot a szájára, amibe annyira belefeledkeztünk, hogy félő volt, teljesen kihűl a vacsoránk. A melegszendvics finom volt, az egyetlen étel, amit nem nagyon lehet elrontani. Éhes voltam, úgyhogy hármat bevágtam egymás után, ami nem kis teljesítmény ahhoz képest, hogy alig szoktam enni bármit is. Nem fogyókúrázom, és anorexiás sem vagyok, egyszerűen nem vagyok képes sokat enni.
-    Pörgessük fel a bulit – lépett oda a laptopjához Joseph, majd felcsendült Deryck Whibley már jól ismert hangja.
Eleinte csak inkább hallgattam a zenét - bár kívülről fújtam a legtöbb számukat -, de a bor hatására szépen lassan felengedtem, és énekelni kezdtem. Csak nagyjából tudtam, hogy mit éneklek, Joseph pedig csak mosolygott rajtam, és nézett azokkal a gyönyörű szemeivel, szinte éreztem, ahogy csúszik egyre jobban le rólam a ruha. Igéző tekintete van, az biztos, sokat gyakorolhatta a tükör előtt.
-    Gyere.
Magához rántott, és pörögni kezdett velem egy kicsit, majd összesimulva mozogtunk egy kicsit, mikor elkezdődött a Nirvana Smells Like Teen Spirit c. száma.

A refrénnél Joseph megcsókolt, kicsit vadabbul, mint szokott, de mikor megérezte a hátrálásom, visszavonult. Az egyik pörgés után, mikor magához rántott, én tapadta az ajkaira, aminek következtében csókcsatába kezdünk. Sodródtam az árral, és egyáltalán nem zavart a helyzet, inkább élveztem, ahogy Joseph a falnak nyom, miközben folyamatosan simogat valahol. Forrt a vérem, a szívem a megengedettnél gyorsabban vert, isteni volt. Hangosan ziháltam, mikor a nyakamra csúsztak a csókok, élvezettel túrtam bele Joseph hajába, aki egy gyors mozdulattal kizipzárazta a ruhám, majd lehúzta rólam. Átléptem a ruhadarabon, majd átkulcsoltam a derekán a lábam, mikor felemelt. A fal megtartott, és amúgy se voltam túl nehéz, könnyedén elbírt. Minél szenvedélyesebben ért hozzám, annál többet akartam, mind a kettőnk haja tiszta kóc volt, és borzasztóan irritált Joseph pólója. Mivel rajta csüngtem, képtelen voltam levenni a pólóját, úgyhogy megpróbáltam a vállát, vagy a rosszabb esetben csak a nyakát simogatni. Észrevehette, hogy zavar a ruha, mert elhátrált a faltól, és velem együtt eldőlt az ágyon.

10. fejezet: Randi

Pontban tizenegykor kopogtak, Joseph állt az ajtó túloldalán, kezében egy szál vörös rózsával. Megköszöntem a virágot, betettem egy ásványvizes üvegbe – az volt az első dolog, ami a kezembe akadt –, majd beinvitáltam a vámpíromat.
-    Vedd a kabátodat, megyünk.
-    Hova?
-    Bulizni.
-    Én nem igazán szeretek bulizni.
-    Beülünk egy szórakozóhelyre, és megiszunk valamit.
Ha pontosan akarnék idézni, akkor a pub szót kellene használnom, amit nem igazán tudok hova rakni, számomra a pub egy szép kifejezése a kocsmának. Nincs mit tenni, nem bánthatom meg Joseph-fet.
A hely nem is volt annyira vészes, valahol a kávézó és a kocsma között állt, nem voltak veszélyes arcok, de nem is öltönyös úriemberek szürcsölték a feketéjüket. Joseph rendelt magának egy üveg sört, én csak egy kólát kértem. Eredetileg gyömbért akartam volna inni, de nem jutott eszembe angolul, úgyhogy maradtam a nemzetközi szóvá vált Coca Colánál.
-    Miről szeretnél beszélgetni? – kérdezte Joseph.
-    Nem tudom, nem terveztem, hogy beszélgetünk. Úgy értem…
Azt akartam kifejezni, hogy nem tudom, hogy miről beszéljünk, mert nem terveztem, hogy fecsegünk, ez így egy kicsit félreérthető.
-    Azt akartam mondani, hogy nem tudok témát.
-    Milyen zenét szeretsz?
Jaj, ez tök béna, úgy érzem magam, mint egy elcseszett nyelvvizsgán. Nincs még nyelvvizsgám, de ott is folyton dumáltatni akarnak a szóbelin. Nem akarok beszélni, folyton azon agyalok, hogy milyen igeidőt használjak, meg hogy ne teljen öt órába, még kiköpök egy mondatot.
-    Mindent, kivéve a jazzt. Kedvenceim a Green Day, The pretty reckles, Aerosmith, Sum41 és Lady Gaga.
-    A többségében rock.
-    Igen, nos nem igazán értem a szövegeiket, de a zene jó, és ez a lényeg.
Joseph elkezdett nevetni, ami egyben esett jól és rosszul. Örültem, hogy mulatságosnak tart, de nem esett túl jól, hogy kiröhög. Fordított helyzetben biztos ő se örülne, ha kinevetném.
-    Bocsi, de ez nagyon aranyos volt. Szóval, lehet, hogy arról énekelnek, hogy szétb*sszuk az egész világot, te meg dúdolod a buszon.
-    Azért nagyjából értem. Ha nem fejezed be a nevetést, magyarul fogok beszélni hozzád, hogy ne érts.
-    Ne haragudj, nem akartalak megbántani, de ez vicces. Édes, ne legyél mérges.
-    Oké.
Hogy a francba tudnék mérges lenni, mikor azt mondja nekem, hogy „Édes, ne legyél mérges.”? Ha csak fele annyira lenne aranyos, mint amilyen édes most, sokkal könnyebb dolgom lenne.
-    Olvastam, hogy sokat olvasol.
-    Igen, ez így van.
-    Én is szeretek olvasni.
-    Miket?
-    Akármit.
-    Akármit? Playboy?
-    Nem fogok beszélni veled.
-    Csak viccelek.
-    Rossz a humorod.
Jegyzet magamnak: Josephre rossz hatással van a pub, a sör, és a vörös rózsa egyvelege. Nem baj, hogy ugrat, egy jó kapcsolatban a felek jó haverok is, de ez így nem fair. Én nem tudok visszavágni, mert zsigerből magyarul kezdenék el beszélni, ő előnyben van.
-    Ugye nem bántottalak meg?
-    Nem, csak gonosz vagy.
-    Tudod, én vagyok Klaus – suttogott, mintha egy hatalmas titkot árult volna el.
-    Tényleg? Tudtam, hogy hasonlítasz valakire. Akkor nemsokára megharapsz?
-    Más is csinálok veled később, ha akarod.
Ezt akkor se érhettem volna félre, ha akartam volna. Joseph extra-ultra jókedvében van, a végén még felpattan az asztalra táncolni. Na jó, azt azért nem, de kicsit zavarba ejtő volt, amit mondott. Az italomat kortyoltam zavaromban, és próbáltam valami beszédtémán agyalni.
-    Vallásos vagy? – előzött meg Joseph.
-    Nem.
-    Egyáltalán?
-    Tudod, kitaláltam magamnak egy vallást, vagy valami olyasmit.
-    Elmeséled?
-    Hosszú.
-    Van időnk.
Elmondtam neki, hogy a lelkekben hiszek, abban, hogy mindenki okkal jött a Földre, az a feladatunk, hogy tanuljunk, és sosincs vége a tanulásnak, mert mondjuk 100 év alatt sok minden változik. A rossz csak azért létezik, hogy megtapasztalhassuk azt is, mert tudnunk kell milyen, ha valaki becsap, elhagy, megüt.
-    És bizonyára ezért van az, hogy sokszor mondják az emberek, hogy: „Olyan ismerős vagy, nem találkoztunk már?”. A lelkünk találkozott már egy előző életben.
-    Van logika abban, amit mondasz. Tudtam én, hogy más vagy, mint a többi lány. Akkor nincs se pokol, se menny?
-    Nincs értelme. Ki dönti el, hogy amit teszel az jó-e, vagy rossz? Ha valaki meg akar ölni, de én megmentelek, és lelövöm véletlenül a támadót, akkor az jó, vagy rossz? Megöltem valakit, de megmentettelek. Senkinek sincs joga pálcát törni a fejünk fölött.
Sose gondoltam volna, hogy a pálcát törjön a fejünk fölött kifejezést fogom valaha is használni. Amikor tanultuk, mindig kiakadtam, hogy ilyen felesleges kifejezéseket soha az életben nem fogok mondani, értelmetlen megtanulni. Sose tudhatod, hogy mire lesz szükséged.
-    Jól érzed magad velem?
-    Igen.
Joseph miközben beszélt, elkezdte simogatni a kezem, én pedig annyira zavarba jöttem, hogy elhúztam, és a szívószállal kezdtem babrálni. Nem akartam megbántani, csak egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Mit kell ilyenkor csinálni?

Még negyed óráig beszélgettünk, elmesélte a vicces történeteket, amiket Ian kieszelt, vagy a szövegkönyvtévesztéseket, amik tényleg nagyon szórakoztatóak voltak. A többiek általában megpróbálják leutánozni a beszédén, amin pedig ő szokott jókat mulatni. Mikor kimentünk az utcára, reflexszerűen előhúzta a kabátzsebéből a cigarettásdobozt, de mielőtt rágyújtott volna, rám lesett, majd visszasüllyesztette a zsebébe.
-    Ha szeretnéd akkor…
-    Nem, van egy jobb ötletem.
Átkarolta a derekamat, majd magához rántott. Olyan hevesen csókolt meg, hogy kicsit nehezemre esett tartani a tempót, ráadásul valahogy az egyik falhoz is hátráltunk útközben, Joseph keze pedig becsúszott a nyitott kabátomon keresztül a pólóm alá. Csak a derekamat simogatta, amit senki nem látott, nem a mellemet kezdte el fogdosni, de engem akkor is zavart ez a túlzott hevesség, még is csak az utcán vagyunk.
-    Joseph, kérlek, az utcán vagyunk.
-    Igazad van.
Csöndben tettük meg az otthonunkhoz vezető utat, de akárhányszor rápillantottam, mindig egy cinkos mosolyt villantott felém, mint aki élvezi, hogy feszegette a szabályokat. A fiúk olyan gyerekesek tudnak lenni. Ő már harminc éves, és úgy viselkedik, mint egy őrült végzős. Elindultam a lakókocsimhoz, de megfogta a kezem, és a másik irányba kezdett terelgetni. Úgy tűnik, hogy nála fogok aludni.
Joseph nem kapcsolt lámpát, mikor beléptünk, csak azonnal az ajkamra tapadt. Úgy tűnik, szeretne kicsit belehúzni az ismerkedésbe. Tudom, hogy nem olyan, aki rám erőltetne valamit, amit nem akarok, de nekem is vigyáznom kell, hogy ne éljek vissza ezzel. Nem utasíthatom el mindig. Engedtem, hogy letolja rólam a kabátot és a pulcsit, miközben én is megszabadítottam a dzsekijétől. Besétáltunk a szobába, miközben folyamatosan csókolóztunk, és csak azért vettem észre, hogy az ágynál vagyunk, mert lehuppantam rá. Joseph óvatosan fölém mászott, és újból csókolni kezdett. Végigsimogattam minden izmát a hátán, sokkal jobb érzés volt, mint gondoltam – mert hát én is fantáziálok azért vele. Akkor kerültem igazán patt helyzetbe, mikor a nyakamat kezdte el csókolgatni. Nem tudtam mit kezdeni magammal, csak azt tudtam, hogy nagyon, NAGYON jó. Én lepődtem meg legjobban azon, hogy Joseph ölében kötöttem ki, de a csókja elárulta, hogy ő is megdöbbent a hevességemen. A csókjai ismét lecsúsztak a nyakamra, a szoba pedig úgy gondolta, jó ötlet lenne járni egy keringőt. Felnyögtem, mikor megharapott, de nem a fájdalomtól, hanem a jóleső érzéstől. Hülye szakmai ártalom, hogy ilyen rohadt jól esik. Visszahuppantunk az ágyra, most már sokkal összesimultabban, és éreztem, ahogy Joseph keze egyre feljebb csúszik a testemen, mikor egyszer csak zizegni kezdett a mobilja.
-    Francba… - morgott Joseph, majd úgy szolt bele a telefonba, hogy érezhető legyen, nagyon rosszkor keresték.
Amíg ő beszélt, én próbáltam összeszedni magam, például újra megtanulni lélegezni, de túl szép látvány volt Joseph arca így alulnézettből ahhoz, hogy magammal törődjek.
-    Bocsi, csak egy rossz italmeghívás, rosszkor.
-    A szeretőd volt?
-    Szegény Paul.
Mind a ketten nevetésben törtünk ki, valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy Paul volt az, akit csajnak néztem. Most már kutya kötelességem venni neki egy doboz bombont, hogy legyen mit eszegetnie a Született feleségek következő részén.
-    Te egy nagyon csodás nő vagy – suttogott Joseph a fülembe.
-    Te pedig egy nagyon brit férfi – ércelődtem a kiejtésén.
-    És ez az egyik oka annak, hogy kedvelsz.
-    És mi a többi?
-    Helyes vagyok, jól csókolózom, és nem harapom le a fejed, amiért leöntöttél az első találkozásunkkor.
-    Igazad van.
Sokáig csókolóztunk még, de sokkal szelídebben, Joseph bizonyára nem akart kapkodni. Ha az a rohadék telefon nem szólalt volna meg, akkor már biztos, hogy a fellegekben táncolnék a pici angyalkákkal. Jó érzés volt Joseph karjaiban elaludni, nagyon finom illata volt, és olyan gyengéden fogott át, mintha hímes tojás lennék, ami egy rossz mozdulattól eltörik. Borzasztóan szerencsés vagyok.

9.fejezet: Esély

A tizenötödik napon úgy döntöttem, véget vetek az önsajnálatnak, és elkezdek ismerkedni a körülöttem lévő emberekkel, végül is ezért jöttem ide. Candice vagy nem tudta, hogy mi történt, vagy úgy tett, mint aki nem tudja, és ezért ővele töltöttem a legtöbb időmet. Volt, hogy egy egész napot töltöttem a díszletek között, olyan volt, mintha egy álomba csöppentem volna.
-    Annyira fura, hogy ezek nem is igazi szobák.
-    Nekünk is fura, mikor a tv-ben visszanézzük az egészet. Annyira profik azok, akikkel együtt dolgozunk.
-    Az írók pedig az istenek.
-    Pontosan.
Épp egy melegszendvicset csócsáltunk, mikor a hangos bemondó jelzett, miszerint mindenki a helyére, kezdődik a forgatás. Én a ruhákkal teli raktárban maradtam, csodáltam a darabokat, elképzeltem, milyen lehetne Katherine korabeli ruhájában táncolni egy hatalmas bálteremben Joseph-fel. Miért pont ő jutott eszembe? Talán mert Klaust se nehéz elképzelni öltönybe. Te jó ég, de jól nézhet ki Joseph öltönybe… Miért gondolkodsz róla, Mira? Csinálj úgy, mintha ne létezne! Örültem, hogy a tegnapi szellemes részben nem tűnt fel Klaus, azóta, mióta szakítottunk nem találkoztam Joseph-fel.

Elhatároztam, hogy kimozdulok kicsit a városba, de megtorpantam Joseph öltözőjének az ajtajánál. Itt akart először megcsókolni, itt ültünk a földön pezsgőt iszogatva… Muszáj bemennem, csak egy pillanatra. Az ajtó nyitva volt, de szerencsére nem volt bent senki. Végigsimítottam az asztalon, a fóliákon, melyek a ruhát rejtették, ezeket terítette le a földre, hogy nem fázzunk föl. Mikor belenyúltam a fiókba, megtaláltam azt a két darab kekszet, amit nem ettem meg. Belém hasított a fájdalom, betoltam a fiókot, és indultam volna ki, mikor kinyílt az ajtó. Joseph kővé dermedt, mikor meglátott, és szólásra nyitotta a száját, de ahelyett, hogy megszólalt volna, inkább visszacsukta. Ugyanolyan jól nézett ki, mint mindig, bár ők nem is nagyon hagyhatják el magukat. Egyáltalán miért hagyná el magát? Daniel túlreagálja ezt a szakítást. Nem törtem össze a szívét.
-    Sajnálom.
-    Újból. Most épp mit? Hogy idejöttél csak úgy, mintha jogod lenne hozzá, vagy azt, hogy azt hiszed megmondhatod, hogy mit gondolok, és mit érzek. Vagy esetleg azért, amiért beleturkáltál a gépembe?
Teljesen jogos volt, amit mondott, kicsit sajnáltam is, hogy mindent értettem. Mindegyikért bocsánatot kellene kérnem, kivéve az érzéses-gondolkodós dologért. Én reálisabban látom a kettőnk dolgát, mint ő, csak neki akarok jót.
-    Bocsánat, hogy idejöttem.
-    Csak ezért kérsz bocsánatot?
-    Nem, azért is, amiért elolvastam a leveledet.
-    Még valami?
-    Ennyi.
Joseph ökölbe szorította a kezét, ha nem ismertem volna, könnyedén azt hihettem volna, hogy meg akar ütni. Vett egy mély levegőt, majd felöltötte azt az erőltetett mosolyát, amit a televízióból már jól ismertem, és közelebb lépett hozzám. Reflexszerűen hátráltam, nem szerettem volna, ha belesétál a személyes terembe. Joseph tetette a szövegkönyvét az asztalra, majd egy hatalmas lépéssel előttem termett, és átkarolta a derekamat, hogy nehogy hátrálni tudjak.
-    Eressz el!
-    Nem.
Próbáltam lefejteni magamról a kezét, majd mikor az nem sikerült, a vállánál fogva próbáltam eltolni magamtól, de ezerszer erősebb volt. Mélyen a szemébe néztem, kicsit durcásan, de csak egy mosolyt kaptam válaszul.
-    Eressz el!
-    Nem.
-    Sikítani fogok.
-    Mindenki forgat.
-    Mit akarsz tőlem?
-    Beszélni.
Akkor még is miért nem engedsz el? Elfelejtetted, hogy pillanatragasztó van a kezeden, és hozzám ragadtál? Miért gondolod azt, hogy így majd beszélni fogok veled? Ezek a kérdések kavarogtak a fejemben, de végül egyiket se tettem fel.
-    Nem akarok beszélgetni.
-    Miért?
-    Csak.
-    Én szeretnék, és fogunk is.
Elengedte a csípőm, de nem engedte, hogy túl távol legyek tőle, megragadta a karom, és maga után ráncigált egészen a lakókocsijáig. Nem vagyok biztos abban, hogy szándékában állt-e rángatni, szerintem csak az én makacsságom miatt tette. A cipőm sarka simára csiszolódott, mire odaértünk, kicsit gyerekesen viselkedtem. Joseph bependerített az ajtón, majd bezárta maga után. Ő miért nem forgat? Mikor nem kellene, akkor úgy dolgozik, mint a hülye, most meg ahelyett, hogy éppen szíveket tépne, engem terrorizál.
-    Szerintem nincs olyan téma, amiről beszélnünk kéne.
-    Kérsz inni valamit?
Majdnem elnevettem magam kínomban, mikor kimondta ezt a mondatot. Szerintem Joseph agyára ment a szerepe. Ő is kicsit megkattant, nem csak Klaus. Most komolyan azt hiszi, hogy leülök majd vele teázni, miközben csacsogunk az időjárásról?
-    El akarok menni.
-    Szóval akkor a kóla jó lesz.
Ez így nem okés, jóformán fogjuk ejtett, és most megpróbál az édes, és amúgy teljes mértékben megérthető elrabolóm lenni. Joseph tutira megőrült.

Leültem a fotelébe, és végigfutattam a fejemben a diagnózisokat. Sokkot kapott a sorozatos kidobások miatt. Sokak kikészülnek, ha érzelmi válságba kerülnek, úgy tűnik, neki az agyára is hatott. Vagy az is lehet, hogy valami furcsa kémiai folyamat zajlik le a testében amiatt a sok vérnek kinéző szirup miatt, és ez hatással van a személyiségére is. Az is lehet, hogy csak simán szívatni akar.
-    Kösz – kaptam ki a kezéből a poharat, majd egy huzamra megittam, és felpattantam a fotelből. – Köszönöm a vendéglátást, most megyek.
-    Nem.
Utálom ezt a szót, miért találták ki egyáltalán? Persze fontos, meg minden, de azért nem kellene folyton ezt hajtogatnia, ha mondok valamit. Ha megkérdezném, hogy „Normális vagy?” vagyon akkor is azt felelné, hogy nem?
-    Szeretlek.
Úgy éreztem magam, mint aki belenyúlt a konnektorba, vagy mint akit leöltöttek egy kádnyi jéggel. A legrosszabb még is az volt, hogy bűntudatom támadt. Lehet, hogy tényleg összetörtem a szívét?
-    Ez sajnálatos, mert én nem szeretlek.
-    Tényleg, akkor nézz a szemembe és úgy mond. Bele tudsz hazudni a képembe? – rántott oda magához.
Annyira közel volt, hogy szinte levegőt se mertem venni, annyira szép volt a szeme, hogy nem bírtam belenézni, csak azt tudtam, hogy azonnal ki kell vágnom ebből magam.
-    Szeretsz? – suttogta.
-    Én…Én…Nem tudom.
-    Miért nem akarsz velem lenni?
-    Hagyj békén Joseph, kérlek – szöktek könnyek a szemembe.
Mindig ez történt, ha sarokba szorítva éreztem magam, rám tőr a sírás. A bűntudatom az egekbe szökött, annyira szégyelltem magam amiért olyan csúnyán kidobtam Joseph-fet. Lehettem volna sokkal kíméletesebb.
-    Mitől félsz annyira?
-    Hagyj békén.
-    Ne sírj, hanem válaszolj!
-    Mindentől.
Ekkor tört el igazán a mécses, Joseph vállára hajtottam a fejem, és engedtem, hogy utat törjenek maguknak az érzéseim. Az egész testem rázkódott a sírástól, nem bírtam tovább tettetni, hogy nem érdekel. Megbántam, amit tettem? Igen. Azt akarom, hogy a közelemben legyen? Igen. Félek? Igen. Össze akarok vele jönni újra? Nem.
Joseph szorosan magához ölelt, egészen addig, míg meg nem nyugodtam. A torkom fájt a gombócoktól, a lábam megfájdult a sok állástól, a szemem pedig égett a könnyektől. Mikor szétváltunk, leültem a fotelbe, kifújtam az orrom, megtöröltem a szemem, majd a szőnyeget kezdtem fixírozni. Joseph a kezembe nyomott egy csészét, majd töltött bele egy termoszból meleg teát, ami nagyon jól esett. Átmelegítette az érzelem túlfűtöttségtől remegő testemet, és a torkomnak is jót tett.
-    Megbízhatsz bennem.
-    Mutatok valamit.
Levettem a cipőmet, majd feltűrtem a farmerom szárát, és elkezdtem kikapcsolni tépőzárakat. Joseph kezébe nyomtam a sínemet, majd felálltam, és a testsúlyomat csak az egyik lábamra terheltem, majd a másikra, és a magasságom azonnal kevesebb lett.
-    Mi történt?
-    Autóbalesetet szenvedtem, mikor ötéves voltam, és így tudták csak megcsinálni. Nem olyan durva, de magasítás van a cipőimben. Én nem tudok magassarkú-cipőt felvenni, nem vehetek fel szoknyát, mert akkor semmi nem takarja a hegeket. Én nem tudok végigsétálni veled a vörös szőnyegen.
Joseph emésztette, amit hallott, én pedig visszavettem a sínt, ami tompította a terhelést, így nem sajgott a lábam egy egésznapi rohangálástól. Tudom, hogy van egy olyan modell is, aki féllábú, de én se modell nem vagyok, se nem elég erős ahhoz, hogy kibírjam a sajtó ócsárolását. A Vámpírnaplós sztárok egész jól megúszták a médiacirkuszt, nem írt még senki róluk becsmérlő cikket, és nem akartam én lenni a súlyocska, ami átbillenti a mérleg nyelvét. Eleget voltam már gúnyolódások céltáblája.
-    Szerinted ez érdekel engem? Szerinted a vörös szőnyeg az életem?
-    A paparazzikat és az újságokat biztosan érdekelni fogja. Nagyon nehéz megbíznom bárkiben is. Szóval…
-    Ha nem adsz esélyt nekem, akkor honnan tudod, hogy megfelelsz-e páromul, vagy sem? Kedvelsz, nem?
-    Nagyon.
-    Akkor?
-    Akkor… Egy esély, és nem több.
-    Nem fogsz csalódni.
Kivette a kezemből a csészét, majd felkapott és pörgetni kezdett. Mikor már minden forgatott körülöttem, megcsókolt. Beletúrtam a hajába, és elvesztem az ölelésében, miközben minden szenvedélyét próbáltam viszonozni. Éreztem, hogy rezegni kezd a zsebe, és sejtettem, hogy mégis csak forgatáson kellene lennie. Szuper, csinálok egy szép kis csődöt a cégnek.
-    Menj csak, majd este találkozunk.
-    Tizenegykor kopogni fogok.
-    Gondoltam.
-    Szeretlek.
-    Tudom.
Még nem akarom én is mondani, ahhoz el kell telnie egy kis időnek. Nem kapkodunk el semmit, nem rohanunk ajtóstul a házba, majd mindennek eljön az ideje. Sose gondoltam volna, hogy Daniel hülye mondatának köszönhetem majd, hogy mertem kockáztatni. Cserébe rágni fogom Julie fülét – persze, ha megismerkedem végre vele -, hogy azonnal hozza vissza Elijaht.

8.fejezet: Struccstratégia

A tizedik napom ugyanolyan volt, mint az előtte lévő három, Joseph folyamatosan dolgozott, és jóformán senkit nem tudtam elérni. Ez idő alatt viszont volt időm gondolkodni ezen az egész kapcsolaton. A vonzalom megvan köztünk az biztos, de a szerelem… Joseph lehet, hogy azt hiszi, hogy szeretet, de egy hónap múlva úgy is elmegyek innen, és soha többé nem látjuk egymást. A múltkor se beszéltük ez meg rendesen, csak lecsókolt, én meg elvesztettem a fejem. Borzasztóan jól éreztem magam a randinkon, de le kell szállnom a fellegekből, ez a kapcsolat halálra van ítélve.
Mikor Joseph lakókocsijának ajtaja előtt álltam kicsit elbizonytalanodtam. Minek vagyok itt? Úgy is zárva van az ajtó, nem tudok bemenni. A kilincs viszont engedett, mikor lenyomtam. Hiába füleltem, nem hallottam mozgolódást, Joseph bizonyára elfelejtette bezárni. Tudtam, hogy nem szép dolog, amit csinálok, de megerősítésre volt szükségem. Az e-mailjeit azóta nem nézte meg, úgyhogy ha csak a legrégebbit megnézem, nem fogja észrevenni, hogy olvasta-e, vagy sem.

Kedves Joseph,

Gondolkodtam kettőnkről, talán kicsit túl elhamarkodott következtetést hoztunk. Mások is éltek már távkapcsolatban, nagyon hiányzol, és a szerelmünk több annál a pár kilométernél, ami elválaszt minket egymástól.

Szeretlek,
Emily.

Ez a levél tökéletes elég volt ahhoz, hogy tudjam, ha beledöglöm is, de véghezviszem amit elterveztem. Nehéz lesz elhagyni, de mind a kettőnknek jobb lesz így. Magyarország nem a szomszédban van, nem tudunk csak úgy találkozni minden hétvégén. Most itt vagyok, és annyit dolgozik, hogy így se láttam már három napja.

Minél előbb lezárom ezt a kapcsolatot annál jobb.
-    Szia, szívem – nyomott egy puszit az arcomra, mikor este ajtót nyitottam neki.
-    Szia, Joseph.
Nem vette észre a hangomból, hogy valami bajom van, pedig próbáltam érzelemmentesen köszönni neki. Elég nyúzottnak nézett ki, de kedvesen mosolygott rám, miközben leült a fotelembe.
-    Gyere ide.
-    Nem.
Ez meglepte főleg a hangsúly, amit használtam. Elutasító akartam lenni, azt akartam, hogy érezze, nem bájcsevelyre készülök. Nehéz volt így viselkednem vele, mert akárhányszor a szemébe néztem megremegett a lábam.
-    Mi a baj?
-    Szeretném, hogy végleg vége legyen ennek a dolognak kettőnk között.
-    Miért?
-    Mert nem akarom ezt.
Joseph felpattant a székből, elég dühösnek tűnt, fel-alá járkált, miközben szinte kívülről is látszódott, hogy milyen gyorsan forognak a kerekek az agyában.
-    Miért nem akarod?
-    Mert nincs értelme. Egy hónap múlva én Európában leszek, te itt.
-    Soha nem hallottál még távkapcsolatról?
-    Emilyvel se működött.
Joseph elég leforrázottnak tűnt, bizonyára azon gondolkodhatott, hogy honnan tudom ezt. Biztosan arra a következtetésre fog jutni, hogy valamelyik internetes oldalon olvastam, és mindent cáfolni fog.
-    Honnan veszed ezt?
-    Elolvastam az e-mailedet.
-    Tessék?
Joseph rácsapott a karfára, majd megragadta a karom, és nekinyomott a falnak. Minden ember megijedt volna ebben a helyzetben, bár tudtam, hogy nem fog megütni, azért félve pillantottam fel rá.
-    Sajnálom.
-    Mit olvastál?
-    Ki akar békülni veled, azt írta, hogy a távkapcsolat működik, mert a szerelmetek erősebb, mint a távolság.
-    És arra nem gondoltál, hogy miért nem olvastam el?
-    Nem volt időd, vagy nem akartad, mit tudom én, nem ez számít. Kérlek, menj el.
Joseph eleresztette a karom, de nem tűnt úgy, hogy el akar menni. Miért kell ezt annyira ragozni? Én azt akarom, hogy vége legyen, ő fogadja el, és mindenki menjen a saját dolgára.
-    Azért nem akarod ezt, mert félsz valamitől, csak azt nem tudom mitől.
-    Túl sok kátyú van ebben a kapcsolatban. Mint például a korkülönbség.
-    Tudod ilyenkor tényleg gyerekes vagy. Igen fiatalabb vagy nálam, de nem tűnsz olyannak, mint a többi tizennyolc éves. Nem vihorászol, nem affektálsz, éretten viselkedsz.
Most erre még is mit mondhatnék? Miért kell neki erősködnie? Hagyjon el, szedjen fel valami szebb nőcskét, élvjen vele boldogan, engem meg hagyjon békén.
-    Egy ideig.
-    Mi egy ideig?
-    Egy ideig jó vagyok, aztán rájössz, hogy körül vagy véve szupermodellekkel, és tökéletes színésznőkkel. Férfi vagy, én pedig túl távol leszek ahhoz, hogy lássam.
-    Miért gondolod, hogy megcsalnálak?
Miért? Mert talán nem vagyok ultra szexi szupermodell, csak egy átlagos iskolás lány, aki nem jár szűk ruhákban, aki nem festi magát minden nap, aki nem könnyen barátkozik, aki nem híres az iskolájában, aki nem tudna mit tenni egy vörös szőnyegen, és aki csak kellemetlenséget okozna egy sztárnak, ha vele kellene mutatkoznia az utcán. 
-    Én csak nem akarok egy hónap múlva folyamatosan azon agyalni, hogy vajon éppen kivel vagy. Sajnálom, de nem tudok megbízni benned. Nem bízom senkiben.
-    És ha azt mondom, hogy kezdek beléd szeretni?
-    Akkor én azt mondom, hogy de én nem akarok beléd szeretni.
-    Rendben, akkor itt a vége.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fájt ezt hallani, de tudtam, hogy ha tovább folytatom ezt a reménytelen kapcsolatot, akkor csak jobban fog fájni a felismerés, hogy bilibe lóg a kezem. És amúgy is, hogyan magyaráztam volna meg a szüleimnek, hogy egy harmincéves pasi a barátom?
Joseph nem vágta be az ajtót, nem kiabált, nem tört össze semmit, de látszódott a mozdulatain, hogy majd szétveti az ideg. Hallottam az öngyújtó kattanását az ajtóm előtt, majd távolodó lépteket. Ennyit arról, hogy majd leszoktatom a dohányzásról.
Hiába próbáltam elfoglalni magam, hiába próbáltam meg olvasni, az agyam nem fogta fel a mondatok tartalmát, mindig Joseph csókjai jártak a fejemben. Az a kellemes érzés, mikor magához ölelt az ágyban, vagy az, mikor féltékenykedni kezdett Adam miatt. Az, akit nem visel meg a szakítás, érzéketlen, és talán soha nem is volt szerelmes. Mert akármennyire is nem akartam, kezdtem már beleszeretni Joseph-be.
Legszívesebben fejbelőttem volna azt, aki kopogni mert az ajtómon, nem akartam beszélni senkivel, nem akartam, hogy mindenki iderohanjon azzal, hogy „Te jó ég, összevesztetek?” A kapcsolatunk nyílt titok volt, ami bizonyára közrejátszhatott abban, hogy véget akartam vetni neki.
-    Mi az Daniel?
-    Joseph mesélte, hogy dobtad.
-    Persze, hogy mesélte… Nem tud titkot tartani.
-    Te nem mondanád el a legjobb barátnődnek?
-    Talán, igen, azt hiszem. Miért vagy itt?
Daniel meghúzta a vállát, pedig tudtam, hogy mesterkedik valamiben. Egy jó barát segít a barátján, úgyhogy ezer százalékosra veszem, hogy Daniel azért jött, hogy meggyőzzön arról, jobb, ha Joseph-fel maradok.
-    Nem fogok kibékülni vele.
-    Ez a ti dolgotok.
-    Akkor miért vagy itt?
-    Kíváncsi vagyok. Benne nem bízol, vagy magadban?
Miért kellene erre válaszolnom? Daniel se nem az apám, se nem a bátyám, és még ha bármelyik is lenne, akkor se lenne kötelességem válaszolni. Egyáltalán hogy gondolja, hogy joga van feltenni egy ilyen kérdést?
-    Nem fogok válaszolni.
-    Nekem nem akarod bevallani, vagy magadnak.
-    Menj innen.
-    Addig nem, még nem válaszolsz.
-    Se benne, se magamban nem bízok. Most örülsz? Menj el.
-    Attól féltél, hogy összetöri a szíved, így most te tetted ezt vele – köszönt el Daneil.
Nevetséges, úgy állítja be ezt az egész dolgot, mintha az esküvőnk előtt dobtam volna ki Joseph-fet. Úgy csinál, mintha már évek óta együtt lettünk volna, halálos szerelemben, és én, a gonosz Mira kidobtam volna a fülig szerelmes pasimat. Joseph kedvelt, ez biztos, de nem volt belém szerelmes, ahhoz túl kevés ideig voltunk együtt. Neki is kemény lehetett, hogy szakítottak Emilyvel, bizonyára én voltam a vigasztalós lány. Nem haragszom érte, ez normális, mindenki magányos egy szakítás után. Már csak húsz nap, és hazarepülhetek, elfeledve ezt a jónak induló, de katasztrofálisan végződő utazást.