Szerintem elég egyértelmű, hogy ki milyen nyelven beszél, így nem jeleztem külön. Jó szórakozást.
--------------------------------------------------------------------------------------------
Az első gondolatom reggel, mikor felébredtem ez volt: „Jaj de finom puha az ágyikóm.” A második pedig ez: „Hol a fenében van Joseph?”. A függönyöm félig el volt húzva a napsugarak pont az arcomra estek, Joseph árnyéka elnyúltan terült szét az erkély kövezetén. Magam köré tekertem a paplanomat, és kicsoszogtam a hidegbe. Joseph a karosszékben ült, és békésen dohányzott, miközben néha bele-bele kortyolt a kávéjába.
- Meg fogsz fázni – ültem az ölébe.
- Reméltem, hogy én ébreszthetlek.
- Akkor majd úgy csinálok, mintha aludnék, mikor visszamegyünk, és engedem, hogy felkelts.
- Jó reggelt, édes – nyomott egy puszit a számra, majd egy utolsó slukkot szívott a szálból, és elnyomta a hamutálban.
Nagyjából betakargattam magunkat a pokróccal, és teljesen összegömbölyödtem Joseph ölében. A meleget nyújtó anyagba dugta az ujjait, és úgy simogatta a karomat. Olyan szép és békés volt minden, Joseph szívdobogása elálmosított, majdnem elaludtam a karjaiban.
- Gyere kicsim, menjünk be.
Úgy tettem, ahogy korábban mondtam, visszabújtam a finom meleg takaróm alá, és hagytam, hogy Joseph puszikkal halmozza el a nyakam. Majd mosolyogva, és nagyot ásítva felé fordultam, mintha éppen akkor keltem volna.
Fél órába telt, míg elhatároztam magamban, hogy végre kikelek az ágyból, de mikor ezt megtettem volna Joseph visszarántott. Boldogan simultam az ölelésébe, imádtam a közelében lenni. A keze a trikóm alá csúszott, úgy simogatta a hasam, de nem merészkedett se lejjebb, se feljebb.
- Ma nézitek a TVD részt?
- Szerintem igen.
- Délután?
- Igen. Nem akarsz jönni?
- De, csak kérdeztem.
Nem csak az arca, de a szeme is mosolygott, mikor rám nézett, gyönyörűnek éreztem magam. Nyomtam egy gyors csókot a szájára, majd végre valahára kikászálódtam az ágyból. Miután elvégeztem kisebb-nagyobb reggeli teendőimet, vetettem egy pillantást a tükörképemre, és szörnyedve vettem tudomásul, hogy csupa kóc vagyok. Joseph miért néz ki olyan tök jól reggel is? Igazságtalanság. Gyorsan átfésültem a hajam, megmostam az arcom, és a hálószobák ajtajaihoz somfordáltam, szerencsére mindenki aludt még. Visszaosontam a szobámba, magunkra zártam az ajtót, hogy nehogy anyukám rossz szokása szerint rám nyisson, hogy reggelizni hívjon.
- Alszanak – bújtam vissza mellé.
- Szóval…?
- Szóval, senki nem fog zavarni minket.
- Miért mit fogunk csinálni?
- Nem tudom, te mit szeretnél?
Féloldalasan rám mosolygott, majd az állam alá nyúlva közelebb húzta az arcom az övéhez, és megcsókolt. Készségesen hozzásimultam, mint egy kiscica a gazdájához, miközben fölé másztam. Egész testemben beleremegtem az érintésébe, pedig csak épp hogy végighúzta az ujjait a gerincemen. Nem is gondoltam, hogy ilyen érzékeny a hátam.
- Mit szólnál, ha megmasszíroználak?
- Oké.
Két okból is csodás ötlet volt. Büntetlenül tapizhattam, és anélkül, hogy félreértésbe keverednénk sikerül leszednem róla a pólóját. Ha valaki még a zárt ajtón keresztül is berontana, vagy az erkélyről közelítene, védekezhetnék azzal, hogy én csak masszíroztam. Nem volt könnyű dolgom, majdnem elolvadtam a simogatása közbe, pedig elvileg ő volt az, akit kényeztettek. Gondosan végigsimítottam minden egyes izmot, ujjbegyeimmel gyengéden köröztem néhány helyen, ahol hangosabb sóhajt váltottam ki belőle a nyomkodás közben. Apró csókokat nyomtam a hátára befejezésképpen, majd lepattantam róla.
- Ez nagyon jó volt… - morogta Joseph a párnába.
- Örülök, hogy élvezted.
Joseph az oldalára fordult, majd megragadta a derekam és odarántott magához. Édesen tapadt a számra, keze a fenekemet simogatta, én pedig odaadóan simultam a karjába. Még percekig nem bírtunk szabadulni a másiktól, végül korgó hasunk győzedelmeskedett az érzékeink felett.
A reggeli majdnem olyan furcsa volt, mint az ebéd, mindenki beszélgetett, de jóformán senki se szólt Joseph-hez, még rajtam keresztül se. Ő nem különösebbképp bánta ezt, megreggelizett, megköszönte, majd felvonult a szobájába, hogy utcai ruhát öltsön magára, és elmenjünk sétálni a környéken a nap filmnézés előtt. Arra számítottam, hogy úgy be fog öltözni, mint egy eszkimó, de csak egy napszemüveg volt rajta, még a baseball sapkát is lehagyta a fejéről. A napszemüveg kicsit furcsa volt tél elején, de láttam én már pólóban rohangáló srácot is, akin napszemcsi volt úgy, hogy nem is sütött a nap, Joseph legalább a minimális napfényre ráfoghatja.
- Csak itt sétálunk, nem fog lerohanni egy csapat lány, néhány ezer fotóssal karöltve – ölelt magához, mikor kérdőre vontam, hogy mi ez a lazaság.
- Bátor ember.
Igaza lett, tényleg nem vett észre minket senki, pár lány utána fordult a szomszéd utcában, összesúgtak valamit, de nem követtek – talán azért, mert összefontam az ujjaimat Joseph-ével, és szorosabban haladtam mellette.
- Miért vagy olyan biztos abban, hogy senki nem fog felismerni?
- Senki nem tudja, hogy itt vagyok, és azt se tudják, hogy barátnőm van. Azt hiszik, hogy egy Joseph hasonmás láttak.
Volt logika abban, amit mondott, ha nem tudtam volna, hogy ő az, biztosan én is ezerrel meséltem volna a húgomnak, hogy „Úristen, láttam egy pasit, tiszta Joseph volt, annyira, de annyira jól nézett ki”. Fordult már elő velem, hogy a buszon utazva ült szembe velem egy srác, aki napszemcsiben nagyon hasonlított újdonsült barátomra, de persze nem kiköpött ő volt. Azért pár percre megállt bennem az ütő a 44-esen. Joseph „leparkolt” az egyik fánál, egyik kezét a csípőmre tette, másikkal a fatörzsnél támaszkodott, majd lassan megcsókolt. Minden egyes pillanatát élveztem, olyan volt, eltávolodni tőle, mintha nem kaptam volna levegőt, folyton utánakaptam, magamhoz öleltem, egy milliméter távolságot se akartam hagyni kettőnk között.
- Most engedsz magadhoz eddig a legközelebb – suttogta a fülembe, mielőtt a csókjai lecsúsztak volna a nyakamra.
Mind a ketten tudtuk, hogy az utcán vagyunk, így nem gabalyodtunk túlságosan össze, pár csókot nyomott a nyakamra, majd megfogta a kezem, és tovább sétáltunk. Tízpercnyi séta után kezdtem fázni, így hazamentünk, ahol a nagynéném egy tál popkornál várt. Felmentünk a plazma tv-hez, és megnéztük az ötödik, hatodik, hetedig részt, majd elkezdtük kibeszélni, Joseph pedig csak akkor szólt bele, mikor meghallotta Klaus nevét, olyankor fordítót kellett játszanom. Klári megjegyezte, hogy az ötödik részben, mennyire kiérződik az akcentusa, és mivel ezen szó magyar kiejtése nem sokban tér el az angol megfelelőjétől, Joseph nem kérte, hogy fordítsak, csak elmosolyodott, és megette az én popcorn adagomat is. Igazából nem osztott, nem szorzott, hogy van-e ott valaki, vagy sem, ugyanúgy elérzékenyültem a szellemes részen, mikor mindenki elköszönt, Joseph le is törölt egy könnycseppet a szemem sarkából, majd nyomott egy puszit az arcomra. Amint kedvesem kiment a szobából, hogy hódoljon rossz szokásának Klári arca azonnal megváltozott, alig várta, hogy kettesben maradjunk és kérdezősködjön, nyelvi problémák ide vagy oda, nem akart Joseph előtt kérdezni a kapcsolatunkról. Nem dorgált meg azért, mert idősebb pasim volt, persze elmondta, hogy furcsa, és hogy vigyázzak, meg hogy védekezzünk – ennél a résznél erősen bámultam a szőnyeget -, de összességében jó véleménnyel volt Joseph-ről, azt mondta, hogy látszik, hogy milyen tisztelettel bánik velem, és hogy borzasztóan türelmesnek tűnik.
Végül este sikerült elérnem, hogy ne tessékeljenek olyan gyorsan aludni, összebújva feküdtünk Joseph-fel az ágyban, ő néha-néha gonoszul a könyveimre meredt, borzasztóan zavarta, hogy ennyi olvasni valóval van körbevéve úgy, hogy egy mukkot sem ért belőlük.
- Mit beszéltetek a nagynénéddel?
- Csak rólunk, tudod figyelmeztetett.
- Hogy túl öreg vagyok?
- Nem, hogy legyünk észnél ha…tudod…
- Kínos.
- Igen.
Nyomott egy csókot a számra, majd átment a saját szobájába, hogy „aludni” térjen, de direkt nem húztuk le az erkélyajtóra szerelt redőnyt, így hangtalanul tudtunk közlekedni egymás szobája között. A szüleim nem gondoltak arra, hogy átszökünk egymáshoz. Milyen szerencse…
