12.fejezet: Fordulópont

Mikor magamhoz tértem, több dolog is élesen a fejembe hasított. Elsőre a fájdalom, ami a fejembe nyílalt, és ami elviselhetetlen volt, majd a felismerés, hogy tök meztelen vagyok. Mi az isten történt? Az még megvan, hogy melegszendvicset eszem, aztán táncolunk Joseph-fel, majd megcsókol, de utána képszakadás.
-    Fenn vagy, drágám? – simított végig Joseph a vállamon.
-    Mi a franc történt?
-    Ne mondd, hogy nem emlékszel semmire – nevetgélt Joseph.
Odafordultam hozzá, és megráztam a fejem, ő pedig azonnal abbahagyta a nevetést.
-    Te tényleg nem emlékszel semmire?
-    Bocsi, de nem.
-    Szuper…
Begubóztam a takaróba, és vártam, hogy Joseph elmesélje, mi az isteni műveltünk az éjszaka. Vajon ő is meztelen? Elég nagy rá az esély.
-    Lefeküdtünk?
-    Nem hiszem el, hogy nem emlékszel – motyogott Joseph.
-    Joseph, válaszolnál? Lefeküdtünk?
-    Nem.
Egy hatalmas szikla esett le a szívemről, az első alkalomra azért szeretnék emlékezni. Joseph úgy tűnik, nem tudja túltenni magát azon, hogy nem emlékszem, úgyhogy el fog tartani egy ideig, még pontosan megtudom, hogy mit is csináltunk.
-    Hova mész? – kapott utánam Joseph, mikor ki akartam kászálódni az ágyból.
-    Felveszek valamit.
-    Engem nem zavar, ha így vagy.
-    Engem igen.
A takaró alatt magamra vettem a fehér neműmet, majd várakozóan páromra emeltem a tekintetem. Az, hogy ennyire kiakadt azon, hogy nem emlékszem, azt jelenti, hogy valami nagyszabású dolgot csinálhattunk. Te jó ég…
-    Hogy lehet ennyitől úgy berúgni, hogy ne emlékezz semmire?
-    Oké, én most átmegyek a lakókocsimba, és majd beszélünk.
-    Ne menj, mindjárt mesélek, csak adj időt.
-    Oké.
Ahelyett, hogy bármit is mondott volna, megcsókolt, és percekig nem engedte, hogy elhúzódjak. Óvatosan fölém gördült, én pedig remélvén, hogy valami anyagba botlik a kezem, végigsimítottam a hátán egészen a csípőéig. Szerencsére volt rajta nadrág, ami elősegítette azt, hogy ne érezzem még kínosabban magam.
-    Tényleg semmi nincs meg? – puszilgatta az arcomat, miközben az egyik karjára támaszkodott, hogy ne nyomjon össze.
-    Csókolóztunk.
-    Hát azt elég sokat tettük. Nem kell nagy dologra gondolni, felfedeztük egymás testét, és nagyon sajnálom, hogy semmi nem maradt meg belőle.
-    Majd felelevenítjük.
-    Természetesen – mosolyodott el, majd nyomott egy puszit a számra, és legurult rólam.
Már épp szállni akart ki az ágyból, mikor megragadtam a kezét, és egy hosszú, és erős csókot nyomtam a szájára. Felhúzott szemöldökökkel fixírozott engem, mintha nem hinné el, hogy én vagyok az, és mielőtt még zavarba jöhettem volna, az egyik kezével végigsimított az arcomon, majd lágyan visszacsókolt. Visszadöntött a matracra, fölém mászott, de nem éreztem úgy, hogy többet akarna, csak csókolt, és simogatta a lábam, ami útközben a dereka köré kulcsolódott, szerintem órákig képes lett volna így maradni.
-    Beszélgetnünk kéne erről – simogatta a hajam.
-    Mi a baj a hajammal?
-    Nem a hajadról. Arról, hogy ki mit is szeretne a jövőben.
-    Muszáj?
-    Jó lenne.
Annyira nem akartam erről beszélgetni, könnyebb volt az akadályokat elfedni egy láthatatlan köpennyel, mint hangosan kimondani őket. Annyira az elején vagyunk még, mi értelme van annak, hogy elővesszük a rossz dolgokat? Ha szembesülök a problémákkal, a legyőzhetetlennek tűnő szakadékokkal, akkor ismerem már annyira magam, hogy inkább visszavonulót fújok, és azzal csak őt bántanám, na meg persze magamat is, mert nagyon boldog vagyok vele.
-    Ha nem beszéljük meg, akkor nem tudjuk megoldani.
-    Nem lehetne várni?
-    Minél később vesszük elő, annál rosszabb.
Ezt én is nagyon jól tudtam, számtalanszor ajánlottam a barátnőimnek, hogy beszélgessenek a párjukkal, mert attól még nem tűnnek el a problémák, ha félre söpörjük őket, de az ember a saját kapcsolatában sokkalta butább. Határozott valaki vagyok, még is ez a kapcsolat csak lerombolja a megszokott ésszerűségemet, higgadtságomat, megfontoltságomat.
-    Beszéljünk – egyeztem bele, és eltoltam egy kicsit Joseph-fet.
Visszafeküdt a párnákra, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem, és apró köröket rajzoltam rajta zavaromban. Hogyan kezdjem? Egyáltalán miről akar pontosabban beszélni?
-    Mikor észrevetted, hogy majdnem meztelen vagy, teljesen kiakadtál. Azt eddig is tudtam, hogy nem akarod, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Mi a baj?
-    Mondtam már, minden túl gyors. Igazából nem is udvaroltál nekem. Elmentünk randizni, de akkor már együtt voltunk. Most meg folyton ezzel a szex dologgal görcsölünk. Néha úgy gondolom, hogy jobb lenne csak úgy simán túlesni rajta.
Joseph nem válaszolt semmit, csak meredten nézte a plafont, és nem lehetett leolvasni semmit az arcáról. Már épp nyitottam volna a számat, hogy kivágjam magam a „ne is figyelj arra amit mondok, mert csak beszélek össze-vissza” szöveggel, mikor megszólalt.
-    Sajnálom, figyelembe kellett volna vennem, hogy te máshogy gondolkodsz e téren.
-    Ez csak a korkülönbség. Tök normális, hogy neked ez nem olyan nagy dolog, sokan már a második randin lefekszenek, én meg túlidegeskedem a dolgot, azt akarom, hogy különleges legyen, meg hát sokszor úgy érezem, hogy nem is tudom, hogy igazán mit is kellene csinálnom, szóval…
-    Édes, nyugi. Ne legyél szomorú, jobban kellett volna figyelnem arra, hogy fiatalabb vagy, mint én, és még nem igazán van tapasztalatod – gördült fölém Joseph.
-    Nem várhatom el, hogy hónapokig várj.
-    Majd megoldjuk, együtt, rendben? De ha nem mondod el, hogy mi bánt, akkor nem tudok segíteni. Nem vagyok gondolat olvasó.
Visszanyeltem a könnyeimet, és mosolyt erőltettem az arcomra, de egyáltalán nem éreztem jól magam. Akkor pancser voltam, akkora lúzer, még is mit vártam ettől az egész kapcsolattól? Fényévek választanak el egymástól minket, és én annyira, de annyira szeretném boldoggá tenni, erre most jóformán cölibátusra ítélem ki tudja meddig. Tudtam, hogy nem lesz könnyű menet, de nem gondoltam volna, hogy ennyire rázós lesz az út.
Szinte egy mázsás súly esett le a vállamról, mikor egyedül lehettem a lakókocsimban, borzasztóan rossz érzés volt, hogy nem érzem jól magam Joseph közelében. Nem kellett volna megejtenünk azt a kínos beszélgetést. Egyáltalán nem kellett volna szóbahoznia az egészet. Megoldjuk, persze, a francokat oldjuk meg! Mit lehet ezen megoldani? Egyszerűen behúzom a kéziféket, mikor túl sok ruha kerül le rólunk, és közbe tudom, hogy kettőnk közül én vagyok a hibás. Annyira megértő, és annyira rendes, és én is nagyon jól tudom, hogy nem várhatom el egy harminc éves férfitól, hogy hosszú hónapokig kézen fogva járkáljon velem, és az ágy eszébe se jusson. Sőt még itt van ez a titkolózás. Tudom, hogy nem kellene ezt csinálnom, de biztos vagyok benne, hogy kényelmetlenül érezném magam a többiek között, ha hirtelen Mirából Joseph csajává válnék. Ez az egész úgy szar, ahogy van.

Úgy vártam az esti közös pizzázást, mintha a kivégzésemre mennék. Otthon akartam maradni, és siránkozni, de nem akartam megbántani Joseph-fet. Candice kitörő örömmel fogadott, és a boldogságra rám is átragadt. Nevetgéltünk, beszélgettünk a bakijairól, és szinte teljesen elfelejtettem, hogy rajtunk kívül más is ül az asztalnál. Néha elkaptam Joseph pillantását, aki olyan boldogtalannak látszódott, mint amilyennek én éreztem magam. Persze elmosolyodott, mikor Ian benyögött egy poént, de a szeme szomorúan csillogott. Elnézést kért, majd távozott az pizzázóból, én pedig a mosdóra hivatkozva utána mentem. Nem lepődtem meg, mikor a falnak dőlve, cigarettázva találtam. Nem vett észre, a földet bámulta, néha-néha bele-bele szívott a szálba, de minden mozdulatát csak a megszokás irányította.
-    Joseph – léptem oda hozzá.
Rám pillantott, kedvetlenül elmosolyodott, és látszódott rajta, hogy fogalma sincs, mit mondjon nekem. Nem is akartam, hogy beszéljen. Határozottan megcsókoltam, amire azonnal válaszolt, eldobta a csikket, és mindkét kezét a derekamra kulcsolta. Mikor elváltunk egymástól a vállára hajtottam a fejem, és percekig úgy álltunk ott egészen addig, míg össze nem szedtem a bátorságom, hogy hozzászóljak. A vállára támasztottam az állam, és a fülébe suttogtam azt, amit nem gondoltam, hogy valaha is mondani fogok ennyi idő után valakinek.
-    Szeretlek.
Joseph teste megmerevedett, értelmezte amit hallott, bizonyára ő se gondolta, hogy azok után, hogy leteremtettem, mikor kiejtette ezt a szót, pont én leszek az, aki ezt mondom neki. Még szorosabban magához ölelt, majd újból és újból megcsókolt egészen addig, míg meg nem hallottuk a szélcsengő csilingelését. A társaság nagyon elmélyült valaminek a kitárgyalásában, így nem vettek észre minket. Joseph mellettem sétált a hazafelé úton, láttam rajta, hogy kicsit kellemetlenül érinti, hogy úgy kell viselkednie, mintha nem lennénk jóban. Megfogtam a kezét, összekulcsoltam az ujjainkat, és magasról tettem rá, hogy észreveszik-e vagy sem. Nem akarom többé szomorúnak látni, ideje vállalnom, hogy a barátnője vagyok. A többiek álla bizonyára erősen koppanhatott a földön, mikor búcsúzóul megcsókoltam Joseph-fet, de nem szóltak semmit, csak úgy tettek, mintha semmit nem láttak volna.
-    Jó éjszakát, édes.
-    Jó éjszakát, Joseph.

11.fejezet: Vágyódás

Még sötét volt, mikor felébredtem, ki akartam kecmeregni Joseph karjaiból, hogy meg tudjam nézni az időt, de mikor már majdnem kicsusszantam az ölelésből, Joseph visszarántott magához.
-    Nem mész sehova.
-    Mennyi az idő?
-    Kit érdekel?
Meghúztam a vállam, és újból elhelyezkedtem, de elaludni nem tudtam. Hihetetlenül éber lettem, az agyam megállíthatatlanul dolgozott, mindenféle hülyeség eszembe jutott, például, hogy milyen lesz majd, mikor visszamegyek az iskolába. Vajon fel fog tűnni a tanáromnak, hogy máshogy beszélem az angolt? Kezdek én is úgy ejteni szavakat, mint Joseph, a végén még azt hiszi majd a tanárnő, hogy elraboltak a brit ufók.
-    Te se tudsz aludni? – csókolt bele a nyakamba Joseph.
-    Nem.
-    Akkor csináljuk mást.
-    Mit?
-    Te mit szeretnél? – ölelt szorosabban magához.
-    Beszélgessünk.
Mind a ketten tudtuk, hogy értem, hogy mire céloz, és az is egyértelmű volt, hogy hárítom a témát. Még nem vagyok elég ideje együtt, még túl korai lenne. Nagyon rendes tőle, hogy türelmes, pedig könnyűszerrel elcsábíthatna. Kíváncsi vagyok, hogy mikor szakad el nála a cérna.
-    Miért csináltál úgy, mintha be lennénk zárva az öltözőbe?
-    Kettesben akartam maradni veled.
-    És azt is előre eltervezted, hogy meg fogsz csókolni?
-    Nem, de jól tettem, hogy megpróbáltam.
Kibontakoztam az ölelésből, és jól betakargattam magam, mert a lábamról már lógtak a jégcsapok. Hogy milyen gyorsan lehűl a levegő itt Atlantában!
-    Te mit csinálsz? – rivalltam rá Josephre, akinek cigi lógott a szájából, amit épp meg akart gyújtani.
-    Mi az?
-    Úgy viselkedsz, mint egy idióta pasi szex után – koboztam el a készletét, és rejtettem a fiókja aljába.
-    Nem is szexeltünk. Várj, lehet, hogy megfordítottam a sorrendet? – rántott magára.
A világ végére dobtam azt a rohadt szálat, ami kilógott a szájából, majd mérgesen rámeredtem. A dohányzásoknak a  80%-t azért csinálja a közelemben, mert tudja, hogy idegesíteni tud vele.
-    Így jó, csak ülj kicsit arrébb – tolt a derekamnál fogva lejjebb magán Joseph.
-    Hülye – csaptam rá a karjára.
Hogy milyen pimasz tud ez lenni, ha kapcsolatban van! Tudja, hogy zavarba hoz ezzel a témával, és direkt szórakozik. Komolyan mondom, hogy harminc éves létére úgy viselkedik, mint egy hülye gimis. Tiltakozásom jeléül le akartam szállni róla, de erősen fogta a csípőm, nem engedte, hogy elmeneküljek. Igazából utáltam ezt a pozitúrát, olyan szerencsétlennek éreztem magam. Joseph megérezhette, hogy nem sokáig fogok engedelmeskedni neki, mert felült, megcsókolt, majd maga alá forgatott. Ha akartam volna, akkor se tudtam volna ellenállni neki, túl jól csókolt ahhoz, hogy bármit is mondhassak. Az egyik kezével az arcomat simogatta, a másikkal pedig a blúzomat nyitotta szét – gyorsabban, mint gondoltam -, majd szépen lassan csókolgatni kezdte a mellkasom. Borzasztóan csikis volt a hasam, el is nevettem magam, mikor puszilgatni kezdte. Lehunytam a szemem, és élveztem a kényeztetést. Joseph megvált a pólójától, amit csak azért tudtam, mert az elrepült póló levert egy üres ásványvizes üveget. Ez már nem az első alkalom, hogy a repkedő ruhaneműk zajt csapnak. Joseph teljesen belefeledkezett a csókolgatásomba, néha már a nyelvét is használta, amit különösképp díjaztam. Kiéhezve kaptam az ajka után, mikor végre újból visszahajolt hozzám, jó érzés volt táncot lejteni a nyelvével. Teljesen összesimultunk, Joseph teste tökéletes volt, nem bírtam betelni vele.
-    Joseph… – suttogtam, mikor a nadrágom gombját kezdte el bizergálni.
-    Nyugi.
Lehúzta rólam a darabot, majd újból az ajkamra tapadt, kezével végigsimított a combomon, én pedig kezdtem egyre rosszabbul érezni magam. Semmi rossz nem volt abban, ahogy hozzámért, nem fájt semmi, egyszerűen csak a helyzetben éreztem kényelmetlenül magam.
-    Joseph…
-    Drágám?
-    Elég.
-    Nem jó?
-    Fejezd be!
Én is meglepődtem azon, hogy milyen élesen szóltam rá, ő csak vett egy mély levegőt, legurult rólam, majd hosszú csendkövetkezett. Nem akartam rárivallni, csak levegőt akartam, úgy tűnik nem szeretek kiszolgáltatott lenni.
-    Add ide a cuccomat, kérlek.
Átnyújtottam neki az elkobzott dobozt, és szartam rá magasról, hogy hogyan szennyezi a szervezetét. Nem rá voltam mérges, hanem magamra, hogy ilyen ostobán viselkedtem. Tök rendes volt, érdeklődött, hogy hogy érezem magam, én meg majdhogynem elküldtem a francba. Nem akartam megszólalni, nem tudtam volna mit mondani, azt csináltam, mint angolon, inkább csöndbe maradok, és elmerülök a gondolataimban.
-    Jól vagy? – simított végig a karomon Joseph.
-    Persze. Bocsi, nem akartam olyan kemény lenni.
-    Talán kicsit erőszakos voltam.
-    Nem, te mindent jól csináltál.
-    Gyere ide!
Odavont magához, jól esett a figyelmessége, nem sok pasi van a világon, aki ennyire türelmes lenne. Nem kötelessége velem lennie, és itt szerencsétlenkednie velem, simán megdönthetne annyi jó csajt, hogy két kezén nem tudná megszámolni.

Örültem, mikor kinyitottam a szemem, és ott találtam magam mellett Joseph-fet. Mindig máskor forgatnak, arra számítottam, hogy már hajnalban Klaus lesz, és újból csak este kerül elő. Nagyon édesen aludt, az éjszaka folyamán lecserélt a takaróra, azt ölelte magához. Percekig bámultam megigézve, teljesen elvarázsolt a jelenet. Ezt könnyen megszoknám.
Épp Joseph kávéját intéztem, mikor valaki megkocogtatta a vállam. Nina állt mögöttem, tréningruhában, összefogott hajjal, és még úgy is gyönyörű volt.
-    Szia, gondolom te vagy Mira.
-    Igen, örülök, hogy megismerhettelek.
-    Nincs kedved meginni azt a kávét velem?
-    Nem az enyém, Joseph kért meg, hogy vigyek neki egyet.
-    Oh, értem.
Ha a kapcsolatunk nyílt titok volt, akkor bizonyára azt is tudhatták, hogy összevesztünk, vagy legalább is kerültük egymást, nem akarom, hogy megint kombinálni kezdjenek. Talán az, hogy teljesítem egy barát szívességét, nem fogja azt eredményezni, hogy azonnal összeboronálnak minket.
-    Akkor szia, mondd meg Joseph-nek, hogy hatkor legyen a Grillben.
-    Oké.
Az egész stáb olyan volt, mint egy nagy család, mindenki gondoskodott mindenkiről, mindenki tudott mindent, és mindnyájan nagyon kedvesek voltak az idegenekkel. Kezdem magam úgy érezni, mintha bekerültem volna a Barátok közt-be.
-    Kivel csalsz? – kiabált oda nekem Joseph, mikor hallotta az ajtócsapódást.
-    Hoztam neked kávét.
-    Édes vagy szívem.
-    Tudom.
A kezébe nyomtam a poharat, és lehuppantam mellé. Mikor végzett a reggeli ébresztővel, odahúzott magához, és ráérősen megcsókolt. Apró gödröcskék jelentek meg az arcán, mikor rám mosolygott, a szívem kihagyott egy pár ütemet, és bizonyára el is pirulhattam egy kicsit, mert Joseph mosolya még szélesebb lett.
-    Nina azt üzeni, hogy hatkor a Grillben kell lenned.
-    Addig még nagyon sok időnk van. Mit szólnál, ha sétálnánk egyet a városban?
-    Oké, vigyünk magunkkal tollat, hátha megrohamoznak a rajongók.
Joseph nem öltözött be túlságosan, nem akarta eltakarni magát, csak napszemüveget vett, azt is a nap miatt. Sokszor pont azzal hívjuk fel magunkra a figyelmet, ha nagyon el akarunk bújni. Én azért reméltem, hogy nem fognak csapatostul ránk támadni a sikítozó lányok, nem kezelem túl jól a váratlan helyzeteket.

-    Menjünk be a boltba, vennem kell néhány dolgot.
Joseph illedelmesen előreengedett az ajtóban, majd felkapott egy kosarat, és válogatni kezdett a sajtok közül. Mindek vesz magának ételt, mikor külön bejáratú szakácsuk van?
-    Keresnél nekem ketchupot, kérlek?
-    Persze.
Majdnem elnevettem magam, olyan viccesen mondta a ketchup szót. Gyorsan bevettettem magam a sorok közé, hogy ne lássa a vigyorgó képemet, biztosan nem díjazná, hogy rajta nevetek. Annyi ketchup volt ott, és én annyira nem ismertem egy márkát se, hogy több percig tartott még eldöntöttem, melyiket akarom. A legolcsóbb biztos gagyi, a legjobb, meg túl drága, úgyhogy nagyjából a két ár között megfelelő lesz. Gyors fejszámolással meghatároztam az árat, de a hozzá tartozó üveg a polc teteén foglalt helyet, amit természetesen nem értem el. Már épp azon agyaltam, hogy hagyom a francba, és keresek egy másikat, mikor egy kéz leemelte nekem az eredetit.
-    Köszi – fordultam hátra, és Adammel találtam magam szembe.
-    Hello. Pizza lesz?
-    Mi? Jah, nem, nem tudom, csak…
Mit halandzsázom itt össze-vissza, mint egy flúgos idióta? Egyáltalán miért akarok elszámolni a fiúnak? És miért lepődök meg annyira, hogy összefutottunk? Legutoljára a téren futottunk össze, ami csak pár méterre van, nem egy nagy cucc, hogy megint egymásba botlottunk.
-    Vártam, hogy hívj, de nem tetted.
-    Jah igen, véletlenül kitöröltem a számod. Megadnád még egyszer?
Miért hazudok? Miért nem mondom azt, hogy „bocsi pasim van, azért nem hívtalak, mert szeretem, és jól megvagyunk”? Oké, össze kell szednem a gondolatimat, és gyorsan kivágnom magam ebből a szorult helyzetből, mert tutira levágta, hogy kamuzok.
-    Valami gond van? – lépett oda mellém Joseph.
-    Nem, minden oké. Adam, ő Joseph…
-    Örülök, hogy megismerhetlek. Mira pasija vagyok – szakított félbe Joseph, és erősen megrázta Adam kezét.
-    Hello, Adam vagyok – motyogta a fiú megszeppenve.
-    Most mennünk kell, szép napot.
Joseph olyan gyorsan elsöpört onnan, amilyen gyorsan csak tudott, engem magam előtt terelgetve. Pasik, meg a hülye védelmező ösztönük.
A szatyorban mindenféle hidegélelem, és egy üveg ketchup volt, én pedig még mindig nem bírtam elképzelni, hogy ezekből a hozzávalókból mi az istent lehet főzni, de igazából Josephre nézni se mertem, nem hogy kérdezősködni… Ha ideges nem is, de zaklatottnak zaklatott volt, ezt azt mutatta, hogy rágyújtott úgy, hogy előtte tíz perccel szívott el egy másikat. Hiába nem dohányzom, azt én is tudom, hogy ennél több időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a test kívánni kezdje a nikotint.
-    Mérges vagy?
-    Kellene?
-    Nem hiszem.
-    Akkor jó – karolt át, de egyáltalán nem tűnt olyannak, mint aki halálosan nyugodt.
Kicsit sikerült felidegesíteni a hülye pasiviselkedésével, nem adtam okot a féltékenykedésre, ő pedig úgy viselkedik, mintha egy másik sráccal flörtöltem volna. Beszélgettünk, nem volt benne semmi kivetnivaló. Hiába volt jó az idő, és hiába tetszett a környék, nem éreztem jól magam, zavart Joseph viselkedése, nem tudtam elengedni magam, folyamatosan forogtak a kerekek a fejemben.
-    Éjfélre gyere át, édes.
-    Oké – nyomtam egy puszit az arcára, mikor odahajolt hozzám, majd mosolyogva hátat fordítottam neki, és elsétáltam.
Tudtam, hogy meg akar csókolni, direkt hiúsítottam meg a tervét, ennyi minimum kijárt neki azok után, hogy túlreagálta az Adammel folytatott beszélgetést.
Chat-eltem apával, kimostam pár ruhámat, megoldottam egy érettségi feladatlapot, és még megnéztem a Secret Circle új részeit is, de még úgy is több mint egy órám maradt éjfélig. Már borzasztóan éhes voltam, de túl gyanús volt Joseph vásárlása, úgyhogy nem ettem semmit. Felvettem a legszebb ruhámat, a sínt a bőröndömben hagytam, és átbicegtem Joseph-hez.
-    Jöjjön beljebb hölgyem.
Gyertyák égtek mindenhol, az eddig laptop-tartónak használt asztalon két borospohár, és egy tányér hevert, rajta melegszendviccsel. Hogy én erre miért nem gondoltam? Az enyémre egy J és egy M volt rajzolva ketchuppel, Joseph-ére egy vámpírfog.
-    Joseph Morgan?
-    Én a Joseph + Mirára gondoltam, de most hogy mondod....
-    Látom italról is gondoskodtál.
-    Nem az én hibám, hogy csak ezt iszod meg.
-    Le akarsz itatni?
-    Lehet, nem tudom, talán, majd meglátjuk.
Nyomtam egy csókot a szájára, amibe annyira belefeledkeztünk, hogy félő volt, teljesen kihűl a vacsoránk. A melegszendvics finom volt, az egyetlen étel, amit nem nagyon lehet elrontani. Éhes voltam, úgyhogy hármat bevágtam egymás után, ami nem kis teljesítmény ahhoz képest, hogy alig szoktam enni bármit is. Nem fogyókúrázom, és anorexiás sem vagyok, egyszerűen nem vagyok képes sokat enni.
-    Pörgessük fel a bulit – lépett oda a laptopjához Joseph, majd felcsendült Deryck Whibley már jól ismert hangja.
Eleinte csak inkább hallgattam a zenét - bár kívülről fújtam a legtöbb számukat -, de a bor hatására szépen lassan felengedtem, és énekelni kezdtem. Csak nagyjából tudtam, hogy mit éneklek, Joseph pedig csak mosolygott rajtam, és nézett azokkal a gyönyörű szemeivel, szinte éreztem, ahogy csúszik egyre jobban le rólam a ruha. Igéző tekintete van, az biztos, sokat gyakorolhatta a tükör előtt.
-    Gyere.
Magához rántott, és pörögni kezdett velem egy kicsit, majd összesimulva mozogtunk egy kicsit, mikor elkezdődött a Nirvana Smells Like Teen Spirit c. száma.

A refrénnél Joseph megcsókolt, kicsit vadabbul, mint szokott, de mikor megérezte a hátrálásom, visszavonult. Az egyik pörgés után, mikor magához rántott, én tapadta az ajkaira, aminek következtében csókcsatába kezdünk. Sodródtam az árral, és egyáltalán nem zavart a helyzet, inkább élveztem, ahogy Joseph a falnak nyom, miközben folyamatosan simogat valahol. Forrt a vérem, a szívem a megengedettnél gyorsabban vert, isteni volt. Hangosan ziháltam, mikor a nyakamra csúsztak a csókok, élvezettel túrtam bele Joseph hajába, aki egy gyors mozdulattal kizipzárazta a ruhám, majd lehúzta rólam. Átléptem a ruhadarabon, majd átkulcsoltam a derekán a lábam, mikor felemelt. A fal megtartott, és amúgy se voltam túl nehéz, könnyedén elbírt. Minél szenvedélyesebben ért hozzám, annál többet akartam, mind a kettőnk haja tiszta kóc volt, és borzasztóan irritált Joseph pólója. Mivel rajta csüngtem, képtelen voltam levenni a pólóját, úgyhogy megpróbáltam a vállát, vagy a rosszabb esetben csak a nyakát simogatni. Észrevehette, hogy zavar a ruha, mert elhátrált a faltól, és velem együtt eldőlt az ágyon.