17. fejezet: Ítélet

---------------------------------------------------------------------------------
Engedve a nagy nyomásnak megírtam ezt a fejezetet. Nem lett olyan hosszú, mint az előző, de remélem azért tetszeni fog nektek.
---------------------------------------------------------------------------------

-          Üljetek le! – intett a székekre apa.

Joseph megnyugtatóan körözött a kézfejemen az asztal alatt, bizonyára észrevette a rémületet a szemembe. Az a boszorkány biztosan felhívta a szüleimet, ők pedig minden elhittek, amit Matilda mondott.

-          Megtennéd kislányom, hogy fordítasz?

Lassan bólintottam, majd tolmácsoltam Joseph-nek a kérést. Ó csak aprót biccentett, és továbbra is megnyugtatóan simogatta a kézfejem.

-          Az előbb telefonált az osztályfőnököd, és érdekes dolgokat mesélt.

-          Pikkel rám, és mindenféle hülyeséget kitalál.

-          Tényleg? Vedd le a pulcsidat, kérlek.

Éreztem, ahogy elönt a forróság, pontosan tudtam, hogy mi lesz, ha meglátja a karom. Engedelmeskedtem, de a torkomat elszorította a szégyenérzet, és a düh. Hogy lehettem olyan ostoba, hogy elfeledkeztem róla. A suliban meleg volt, így lekaptam a pulcsim, de senki nem vette észre az ujjnyomokat. Csak az, aki kereste…

-          Még is mi a francot képzelsz te magadról? – mordult rá Joseph-re apa.

-          Baleset volt. Nem szándékosan tettem.

Apa nem tűnt meggyőzöttnek, sőt… Ha anya nem tette volna megnyugtatóan a kezét apuéra, Joseph orra már biztosan betört volna. Utáltam azt a nyomorult helyzetet. Teljesen tehetetlen voltam. Hiába is magyaráznám, hogy Joseph nem bántott, a véraláfutás nem erről árulkodik.

-          Nem elég, hogy kihasználod a lányom, és kedvedre szórakozol az érzéseivel, de még meg is mered ütni?

-          De apa, nem ütött meg!

-          Fordíts!

Mikor a mondat végére értem felismertem Joseph szemében azt a dühös szikrát, amit annyiszor láttam már a tv-ben. Ezúttal nekem kellett satuba fogni a kezét, hogy ne pattanjon fel. Mikor megszólalt hangjából sütött a megvetés, és düh.

-          Nem lehetsz ennyire nevetséges. Jobban hiszel egy öregasszonynak, mint a saját lányodnak?

-          A lányomat elvakítja a szerelem, és az üres ígéreteid.

-          Higgy, amit akarsz!

-          Takarodj a házamból! Mirával nem találkozhatsz többet, és ha meglátlak a közelében, nem állok jót magamért.

Az utolsó kifejezést kicsit macerás volt átfordítnom angolra, de az üzenet lényege Joseph-nek is lecsengett. Gúnyosan elmosolyodott, majd lecsókolt. Automatikusan visszacsókoltam, de ez esetben a csókban volt valami szomorú. Mintha búcsúzkodnánk. Nem akartam elengedni. Nem akartam elveszíteni.

-          Elbúcsúzhatunk fönt? – kérdezte apától.

-          Öt perced van.

Amint felértünk az emeletre, az összes feszültség kiszakadt belőlem. Sírva borultam Joseph vállára, aki csak halkan csitítgatott. Mikor már az összes könnyem elsírtam, bementünk kedvesem szobájába, és összepakoltuk a cuccait. Mikor már minden ruhája, és könyve a bőröndjében hevertek, még három percünk maradt. Joseph édesen megcsókolt, kezével pedig végigsimított a hajamon.

-          Minden rendben lesz. Telefonon beszéltünk, és iskola után pedig találkozunk a Club kávézóban. A lényeg az, hogy ne rontsunk még jobban a helyzetünkön. Meg kell várni, míg lenyugodnak a szüleid.

Az racionális részem megértette, amit Joseph mondott, a szíve viszont sajgott a fájdalomtól. Tudtam, hogy nem lakhat velünk egy hónapig, de reméltem, hogy sok időt tölthetünk együtt. Tudtam, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

Mikor lementünk, apa elégedetten nézte az öltözködő Joseph-fet, de kicsit sem volt boldog. Ez legalább igazolta, hogy nem kegyetlen. A hiszékenységen lehet javítani.

-          Viszlát. Köszönöm, hogy itt lakhattam.

-          Szia.

Anya engedte ki Joseph-fet a kapun, és felrohantam az emeletre, és az erkélyemről néztem, szerelmem távolodó alakját. A látásomat elhomályosították a könnyek, a szívem pedig majd megszakadt. Torkomat elszorította a sírás, és akárhogy is próbáltam összeszedni magam, csak még mélyebbre rántott az örvény. Az egész világ forogni kezdett, majd minden elsötétült.

Arra tértem magamhoz, hogy valaki az arcomat simogatja. Az ágyamban feküdhettem, éreztem a párnák selymességét.

-          Joseph?

-          Már elment. Elájultál az erkélyen – takargatott be aggódva anya.

Éreztem, ahogy a könnyeim lefolynak az arcomon, de nem bírtam megmozdulni. A kezem sajgott, a fejem pedig még mindig ködös volt az ájulástól.

-          Kificamodott a csuklód, most borogatás van rajta. Próbálj meg aludni.

-          Beszélni akarok Joseph-fel. JoMo-ként van beírva a száma a telefonomba.

Anya megkereste a telefonom, majd miután kikereste a névjegyzékből Joseph-fet, az ép kezembe nyomta a telefont, és magamra hagyott. A telefon hosszasan búgott, és már azon voltam, hogy leteszem, mikor végre felvette.

-          Szia, édesem.

-          Szia. – A hangom akarom ellenére is elcsuklott, pedig a Hello igazán nem volt hosszú szó.

-          Mi a baj?

-          Elájultam, és kiment a csuklóm. Hiányzol.

A vonal recsegni kezdett, és csak pár percnyi hallgatás után esett le, hogy Joseph bizonyára dohányzik, és a recsegés a kifújt füst hangja lehetett. Annyira vágytam az ölelésére, hogy fájdalmat okozott a hiánya.

-          Erősnek kell lenned. Nemsokára együtt leszünk, ígérem.

-          Te nem ismered a szüleimet.

-          Te pedig még engem nem ismersz eléggé. Nehogy azt hidd, hogy egy vén nőcske majd legyőz engem. Végül is, én játszom a világ leggonoszabb hibridét. Volt mit eltanulnom Klaustól.

Imádtam, mikor a karakterével viccelődött, de ebben az esetben még ez sem tudott mosolyt csalni az arcomra. Minden sötétnek, és kilátástalannak tűnt. Főleg úgy, hogy Joseph nem volt mellettem.

-          Ne sírj! Hallom, hogy sírsz.

-          Bocsánat, csak hiányzol.

-          Te is, drágám, de most ki kell bírnunk. Ha beteg vagy, hogyan fogsz iskolába menni holnap?

-          Rohadjon meg az iskola!

-          Szóval akkor mégse találkozunk a kávéházban?

-          Megyek suliba.

Még senki nem tudott ilyen könnyen rávenni, hogy iskolába menjek. Joseph-nek igaza volt, fenn kellett tartani a látszatot, hogy találkozni tudjunk. Persze nem viselkedhetek rögtön normálisan, és bizonyára nem is fogok, de nem szabad lázadnom, és hisztiznem. Ha apáék látják, hogy milyen felnőttesen tudok viselkedni, talán adnak nekünk még egy esélyt Joseph-fel.

-          Jó éjszakát, Joseph.

-          Még nem fogok aludni egy ideig. Van itt egy nagyon édes kis drágaság, aki szórakoztat.

-          Ugye most csak viccelsz?

-          Persze, hogy viccelek. A whiskysre gondoltam. Szép álmokat, drágám.

Dobtam egy csókot a mobilnak, majd befordultam a falhoz, és elhatároztam, hogy meggyógyulok az éjszaka folyamán. Bevackoltam magam, sérült kezemet a díszpárnára helyeztem, és készen álltam az alvásra. Anya persze pont ezt az alkalmat választotta arra, hogy bejöjjön beszélgetni.

-          Mira, mond el az igazat. Bántott Joseph?

-          Nem. Nem bántott, csak veszekedtünk. Hülyén viselkedtem, ő pedig csak közel akart rántani magához. Nem szándékosan szorított meg olyan erősen. Matilda utál, és tönkre akarta tenni az életemet.

-          Ne beszélj hülyeségeket! Ő csak félt téged.

Na persze! Még, hogy félt? A bögyében vagyok, amiért megszégyenítettem az osztály előtt. Ha valami nem úgy zajlott, ahogy ő akarta, akkor mindenkire rászállt. Na, ennyit a keresztény megbocsátásról, amit mindig annyit emleget.

-          Szeretem Joseph-fet, és ő is szeret. Miért baj ez?

-          Majdnem tizenhárom év van köztetek, drágám.

-          Köztetek meg tíz apuval.

Anya is tudta, hogy igazam van, így nem firtatta tovább a korkülönbséget. Ha tudná, hogy milyen nehezen jöttünk össze Joseph-fel, és hogy mennyi ideig tartott, még átadtam magam a szerelemnek, talán nem lenne velem ilyen szigorú. De hát még is hogy mondjam el neki? Most nem alkalmas. Talán sosem lesz alkalmas. Úgysem értené meg.

-          És ti már…? Szóval…

-          Igen, lefeküdtünk. De nyugi, védekeztünk. Nem leszel nagymama, nem kell félned.

-          Akkor jó. Figyelj, én bízom benned, de a jelek Joseph ellen beszélnek. Remélem be tudja bizonyítani, hogy szeret téged. Nem szeretlek ilyen szomorúnak látni.

-          Szeretlek anya. És Joseph is szeret engem. Be fogja bizonyítani.

Ebben az egyben biztos voltam. Tudom, hogy szeret, és tudom, hogy nem fogja feladni. Látom a szemében, mikor rám néz, hogy tényleg fontos helyet foglalok el a szívében.

Miután anya kiment, még sokáig nem sikerült elaludnom. Elképzeltem, ahogy Joseph mellettem fekszik, és óvatosan simogatja a hátam. Szinte érezni véltem az érintését.

Alig vártam, hogy másnap legyen, és végre ismét megcsókolhassam.

16. fejezet: Nem mondod komolyan…

----------------------------------------------------------------------------------------
Elnézést, hogy ilyen sokára jött a frissítés, de kárpótlásul egy hosszabb fejezetet írtam nektek. Remélem, hogy tetszeni fog. A folytatást megpróbálom minél előbb hozni. :)
----------------------------------------------------------------------------------------

Apró, édes csókokra ébredtem. Olyan érzés volt, mintha ezer, apró hangya szaladgálna fel s alá a testemben, édes kínt okozva.

-          Sajnálatos tény, de iskolába kell menned – morgott a fülembe.

-          Nem akarok.

-          Muszáj. Amúgy jó reggelt – fordított magához, majd lágyan megcsókolt.

Még pár percig lustálkodtunk az ágyban, kiélveztem Joseph mámorító ölelését, majd öltözködni kezdtem. Magamon éreztem párom kutató pillantását, de nem jöttem zavarba, pontosan tudtam, hogy már ruha nélkül is látott.

-          Drágám, sajnálom – húzott vissza az ágyba Joseph.

-          Mit sajnálsz? Nem csináltál semmi rosszat.

-          Szebbé kellett volna tennem az első alkalmadat. Romantikusabbá…

-          Nyugi, lesz még alkalmad kiengesztelni.

Joseph láthatóan meglepődött kacérságomon, én viszont csak felszabadultnak, és boldognak éreztem magam. Leesett a vállamról a teher, már senki rosszállásával, vagy véleményével nem kellett törődnöm. Szerettem őt, ő is szeretett engem, a többi dolog, pedig mellékes.

Úton az iskola felé, a legnagyobb gondom már nem az volt, hogy milyen lesz Joseph-fel az ágyban, vagy hogy hány évvel is idősebb nálam, hanem az, hogy mennyire hideg van.

-          Meg fogok fagyni. Mire oda érünk jéggé válok.

-          Akkor majd feltüzellek, hogy kiolvadj.

Azonnal elöntötte az arcom a forróság, így még nehezebben viseltem a jeges fuvallatokat. Joseph kesztyűbe bújtatott keze szorosan ölelte körbe ujjaimat, míg hosszú szempilláira apró hópelyhek tapadtak. Eszméletlenül helyes volt. Annyira megbabonázott az arca, hogy majdnem neki is mentem egy hirdetőoszlopnak.

-          Látom, még alszol.

-          Előfordul.

Már az iskola utcájában jártunk, és alig öt perc választott el attól, hogy odaérjünk, mikor ismerős hang szólított a nevemen. Hanyagul hátrafordultam, és éreztem, ahogy a gyomrom összeszorul. „Kedvenc” angoltanárom állt mögöttem, és ugyanazzal a bárgyú, hamis mosollyal fixírozott, mint mindenkit az osztályból.

-          Végre hazajött az elkóborolt lány?! Milyen volt Amerika?

-          Szép nagy.

-          És ki a kedves fiatalember?

Gyors bemutatás következett, és ezúttal szerencsére nem kellett fordítanom. Erősen bámultam a kirakatokat, és reménykedtem benne, hogy a tanár mihamarabb lelép. Joseph udvarias, és kedves volt, de mikor Matilda lelépett, megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőle.

-          Borzasztó kiejtése van. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de valami borzasztó volt vele beszélgetni.  Fáj a fülem.

-          Ne aggódj, én se szeretem.

Hatalmas diadalérzés hatalmasodott el rajtam. Mindig is utáltam hallgatni Matilda kiejtését, de azt hittem csak az ellenszenvem miatt hallott olyan pocséknak. Hát, nem így volt.  YES!!!

Mikor a kapuhoz értünk, Joseph gyengéden az állam alá nyúlt, majd lecsókolt. Olyan alaposan csókolt, hogy éreztem, ahogy a pír kiül az arcomra. Mikor nagy nehezen elváltunk egymástól, megígérte, hogy kettőre értem jön.

A suliban persze azonnal letámadtak a barátaim, és faggatni kezdtek. Minden elmeséltem, kezdve a nyelvi zavarommal, egészen addig, míg Joseph be nem jelentette, hogy velem tart. Azt persze kihagytam, hogy összejöttünk, és hogy már le is feküdtünk, nem kellett mindenről azonnal tudniuk. Elég, ha kezdésnek azt hiszik, hogy barátok vagyunk.

Az első óránk angol volt, Matilda pedig olyan sunyi mosollyal sétált be a tanterembe, hogy azonnal tudtam; nem fog nekem kegyelmezni. Azzal kellett kezdenem, hogy milyen is volt a szállásom, és hogy miket láttam, na meg persze arról, hogy rendesek-e az amerikaiak. Annyira izgultam, és annyira feszélyezett Matilda gonoszan villogó, barna szeme, hogy folyton elrontottam valamit az igeidőkben.

-          Mindenkinek adok egy jó tanácsot – fordult az osztály felé. – Biztosan, és hiba nélkül tanuljatok meg angolul beszélni, nehogy külföldön kellemetlen szituációba kerüljetek.

Enyhe, de egyértelmű utalás volt a hibáimra. Legszívesebben felpattantam volna, hogy arcon vágjam, de persze ezt nem tehettem meg. Kezemet a pad alatt ökölbe szorítva szúrtam tekintetem az övébe, és szuggerálni kezdtem, hogy végre témát váltson.

-          And who was that handsom guy? [1]– kérdezte gonoszan Matilda. – I met with Mira in the morning, and she was walking with a good looking man[2] – mesélt a többieknek.

-          He is my boyfriend.[3]

-          And how old is he?[4]

-          Thirty.

-          Harminc?! – kérdezett vissza Matilda. Szemöldökei a homlokáig szaladtak.

-          Igen, harminc. Nem érti talán angolul?

Felment bennem a pumpa. Pontosan láthatta, hogy Joseph nem egy nyálas tizenéves, szándékosan kérdezett a korától, hogy utána pamoghasson a nagy korkülönbségről. Büszkén mondtam meg Joseph korát, nem érdekel a véleménye. Senki nem tilthat el tőle, és ha a szüleim nem akadékoskodnak, hát Matilda se tegye. Csak egy tanár. Nem tartozom neki magyarázattal.

-          Nyissátok ki a munkafüzeteteket a 86. oldalon, és oldjátok meg a feladatokat.

Mindenki engedelmeskedett, csupán Erika, és Laura bámultak rám lenyűgözve. Már régebben is voltak szócsatáink a tanárral, de még sosem voltam ennyire bátor. A hangom mindig remegett az izgalomtól, és a dühtől, most azonban hideg, és kimért voltam. Joseph jót tett nekem.

-          Beszélhetnék veled? – marasztalt Matilda angol végén.

-          Igen?

-          Beszélni akarok anyáddal. Nem lehetsz ilyen bolond, kislányom. Az a férfi tizenhárom évvel idősebb nálad. Mit gondolsz, még is mit akar tőled valójában. Vigyázni kell a mai világban…

-          Tudja mit, nem érdekel, mit mond. Semmi köze ahhoz, hogy kivel vagyok együtt. Hívja csak fel anyukámat, mindenről tud. Boldog vagyok, és ha igazán törődne velem, akkor nem vádolná meg a barátomat úgy, hogy nem is ismeri.

Köszönés nélkül faképnél hagytam. Még is mit képzel ez magáról? Hogy van képe kioktatni? Nem az anyám, de még a rokonom se! Persze csak nagy bátorságomban mondtam azt, hogy nyugodtan hívja fel anyát. Ha megteszi, akkor aztán lőttek a kedveskedésnek. Ahogy a szüleimet ismerem, biztosan Joseph-fet fogják okolni a neveletlenségem miatt. „Az a fiú elront!”- hallottam a vészjósló hangokat.

-          Nem voltál semmi. Jól kiosztottad a vén szipirtyót – gratulált Erika.

-          Csak meg ne üssem a bokám.

-          Amúgy ki a barátod? Csak nem összejöttetek Joseph-fel? – érdeklődött Laura.

-          Ez titok. Kérlek, ne áruljátok el senkinek.

-          Lakat a szánkon – simított végig bizalmasan a kezemen Erika.

Jó volt két ilyen barátnővel, mindig mellettem álltak, ha szükségem volt rájuk. Persze voltak apró nézeteltérésink, de sose vesztünk össze véglegesen. Tudtam, hogy az iskolában senki másra nem számíthatok, csak rájuk.

Az órák úgy repültek el mellettem, hogy semmit nem fogtam fel az leadott anyagokból. Csak Joseph járt a fejemben. A csókja, az érintése, az édes kiejtése. Szerelmes voltak, és jó érzés volt. Csak hagynom kellett, hogy minden a maga medrében folyjon. Ha nem izgultam, és nem kombináltam túl a dolgokat, minden sokkal egyszerűbb volt.

Úgy futottam ki az iskolából, hogy majdnem lezúgtam a lépcsőn. Joseph nevetve a karjába kapott, majd nem törődve a bámészkodókkal, megcsókolt. Mikor lábam újra szilárd talajt érintett, egymásba karoltunk, és hazafelé vettük az irányt.

-          El se hiszem, hogy ilyen bátor voltál – reagálta Matilda-ügyre.

-          Úgy tűnik, jó hatással vagy rám.

Joseph már épp azon volt, hogy ismét megcsókoljon, mikor a pokoli banya megjelent mellettünk. Nyakában vastag, narancssárga sál lógott, kabátja sötétzöld volt, táskája pedig rózsaszín. Majdnem kitört belőlem a nevetés, ahogy végignéztem pocsék szerelésén.

-          Csak szólni akartam, kislányom, hogy beszéltem az anyáddal. Nem hagyom, hogy tönkretedd az életedet.

Már épp válaszolni akartam, mikor Matilda figyelmét elvonta Joseph öngyújtójának kattanása. Bár kedvesem nem tudta, miről beszélünk, annyit leszűrt belőle, hogy feszkó van. És úgy tűnt, rá akar még tenni egy lapáttal.

Matilda arcára kiült a diadal, utálta a dohányosokat, és az, hogy Joseph cigizett, még egy pont volt a „miért ne legyél vele együtt, kislányom” listáján.

-          Kíváncsi vagyok, mit fog szólni édesanyád, ha elmondom neki, hogy még a dohányzásra is rászoktat ez a fiú.

-          Talán beszélhetne angolul, hölgyem. Akkor én is érteném a beszélgetést – szólt közbe Joseph.

Matilda negédesen elmosolyodott, majd elkezdett fordítani – persze nem azt, amit beszéltünk. Már éppen közbe akartam szólni, hogy nem is a dohányzás káros hatásait tárgyaltuk, mikor Joseph megszorította a kezem. Úgy tűnt, tökéletesen tisztában van azzal, hogy hülyére próbálják venni.

-          Igaza van, leszokom a dohányzásról. Úgyis borzasztó íze van a fű után.

Majdnem felröhögtem, mikor Matilda elszörnyedt arcára néztem. Hebegni-habogni nem tudott, úgy tűnt, Joseph teljesen kiakasztotta.

-          Ön drogozik?

-          Ezt mondtam volna? Néha össze-vissza beszélek. Tudja, a whisky mindig a fejembe száll.

Gondolatban a fejemet vertem a falba, Joseph most pontosan azt csinálta, amit velem is tett még Amerikába. Megvárta, még teljesen kijövök a sodromból, és utána bevitte a kegyelemdöfést.

-          Szóval iszik is?

-          Na ide figyeljen, kedvesem, mert csak egyszer mondom el! Mira azzal van, akivel akar, azt csinál, amit akar, akkor, amikor akarja, és magának nincs beleszólása. Most pedig szépen fogja magát, és leszáll rólunk. Világos voltam?

-          Modortalan!

-          Öröm volt megismerni – mosolygott rá gúnyosan Joseph, majd karon ragadott.

Láttam, hogy remeg a keze az idegességtől, és a szokottnál kétszer gyorsabban szívja el a cigijét, de szerencsére hamar lenyugodott. Nyugtatóan a karjába simultam, majd apró puszit nyomtam az arcára.

-          Ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyok Klaus. Lenne pár öletem az elhallgattatására.

-          Ne törődj vele! Bolond.

Az amúgy egy félórás utat másfél óra alatt tudtak csak megtenni, mert Joseph minden második utcában hosszas csókolózásba kezdett velem. Minden érintése gyengéd, és gondoskodó volt, a szemében viszont ott égett a vágy lángja. Alig vártam, hogy újból egy ágyba legyünk. Szerettem volna sokkal aktívabban részt venni a kényeztetésében.

Boldogan, és szerelemittasan léptem be a házba, oldalamon Joseph-fel, ám mikor tekintetem találkozott a szüleim bosszús pillantásával, örömöm azonnal szertefoszlott. Joseph ösztönösen megérezte, hogy megfeszül a testem, így bíztatóan a derekamra helyezte kezét. Tudtam, rázós beszélgetés előtt állok. Ha a dolgok rosszul sülnek el, talán soha többé nem láthatom Joseph-fet.

---

[1] És ki volt az a helyes fiú?

[2] Reggel találkoztam Mirával, aki egy helyes férfival sétált.

[3] Ő a barátom.

[4] És hány éves?

16. fejezet: Áttörés

Mikor reggel magamhoz tértem észrevettem, hogy Joseph nincs mellettem. Kicsit sem örültem neki, de végül elkönyveltem magamban, hogy biztos csak cigizik. Tíz perc után kimentem az erkélyre, de senkit nem találtam ott. A konyhában anya épp a reggelit készítette, apa pedig fát vághatott, mert ütemes csapódások zavarták fel a fákon szunyókáló szarkákat.
-    Nem láttad Joseph-fet?
-    Apáddal fát vág.
-    Apával? És mi van, ha leüti, és elássa a kertben?
-    Ne hülyéskedj már, apád nem olyan! Nem örülünk neki, hogy ilyen idős barátod van, de eddig úgy tűnik, rendesen bánik veled.
Részben megnyugtatott, amit anya mondott, az viszont változatlanul zavart, hogy Joseph apával lógott. Apa tudott angolul, vajon elmondja neki, hogy puskával kergeti egészen Amerikáig, ha meg mer bántani engem? Apa nagyon szeretett, és én is őt, viszont nagyon szigorú ember volt, egész életemben féltettem a jövendőbeli barátaimat.
Joseph csak az arcomra adott csókot, mikor apával bejöttek, a szüleim előtt nem akart nyalni-falni. Apa elégedettnek látszott, nyomott egy puszit a homlokomra, majd leültünk reggelizni. A húgomnak még hajnal volt, általában délután ketttőkor kelt fel, úgyhogy viszonylag csöndben kellett lennünk. Mikor beléptem a szobába, azonnal megakadt a szemem a könyves szekrényemen, valami nem stimmelt rajta. Végül rájöttem, hogy Joseph betuszkolta a saját regényeit is a fantasy könyvek közé, a baloldal az övé volt.
-    Bocsi, csak zavart, hogy annyi könyved van, és semmit nem tudok kezdeni velük.
Nem mondtam semmit, csak kuncogni kezdtem, majd szájon csókoltam. Összeölelkezve csókolóztunk, egészen addig, míg anya be nem kopogott.
-    Este alapítványi bálra megyünk, vigyáznátok Táliára? Dani bulizni megy, már megvette a jegyet.
-    Persze, semmi gond.
Miután anya magunkra hagyott gyorsan lefordítottam a történeteket, Joseph szeme egy pillanatra felragyogott, de mikor megkérdeztem, hogy mire gondolt, témát váltott. Egész nap zenét hallgattunk, beszélgettünk, kártyáztunk, és még egy családi kockapóker bajnokságot is rendeztünk.
Este anyuék távozása után épp a nappaliba akartunk bemenni, hogy megnézzünk egy filmet, mikor valaki csengetett a bejárati ajtón. Klári állt a küszöbön, kezében egy doboznyi sütivel, és egy nagy üdítővel.
-    Szia, épp filmet indultunk nézni.
-    Fanni nincs itthon, ha akartok átmehettek Joseph-fel, legalább kicsit kettesben lehettek, én meg vigyázok Táliára.
Hatalmas szemeket meresztettem rá, a szavaiban ott bujkált a kétértelműség, mikor azt mondta, kettesben lehetnétek, de az is lehet, hogy csak én képzeltem bele. Közöltem Joseph-fel a hírt, amiről még nem igazán tudtam, hogy jó-e vagy rossz. Egy kis ideig mi is néztük a Csak barátok-at, de az első tíz perc után megszöktünk. Kláriék háza nagy volt két embernek, de csodásan rendezték be, otthonos volt, a színek vidámságot sugalltak, minden ablakban szebbnél-szebb virágok bontották szirmukat, könyvkészletük pedig nagyobb volt, mint a miénk. Elsétáltam a hűtőhöz, töltöttem magunknak egy pohár gyömbért, Klári azt mondta bármihez hozzányúlhatunk, ami a hűtőben van. Joseph a nyakamba csókolt, keze a hasamat simogatta, majd mikor hátradöntöttem a fejem, a combomra csúszott.
-    Joseph…
-    Hmmm?
-    Ne…
-    Miért ne? – A szokásostól eltérően dühösen kérdezett, nem megértően, vagy kíváncsian.
-    Nem ezért jöttünk át. Legalább is azt hiszem…
Joseph ellépett tőlem, felkapta az italát, és bement a nappaliba, hogy megnézze a könyveket. Mérges volt, nagyon, de én egyáltalán nem gondoltam, hogy ő azt hiszi, hogy azért jövünk át.
-    Joseph…
-    Meg se próbálod. Szerintem megértő voltam, de még csak a próbálkozásaidat se látom, kicsit kezdtem megunni a makacsságodat.
-    Szerinted ez olyan egyszerű?
-    Az lehetne, ha nem bonyolítanád túl. – Faképnél hagyott, kiment a teraszra, hallottam az öngyújtójának kattanását.
Ez volt az első veszekedésünk azóta, hogy hivatalosan is együtt voltunk. Zavart, borzasztó érzés volt haragban lenni vele, de nem értett meg, és hogy őszinte legyen én se értettem meg őt. Persze, biztos idegesítő lehet, hogy folyton visszautasítom, de ő könnyen beszél, már egy tucat nővel együtt lehetett. Leültem a zongora elé, és játszani kezdtem, Brams darabjai mindig megnyugtattak.
-    Nem is tudtam, hogy zongorázol.
-    Mert nem mondtam.
-    Haragszol.
-    Ahogy te is.
Joseph leguggolt mellém, gyengéden megfogta a csuklóm, és maga felé fordított. Nem néztem a szemébe, nem akartam beszélgetni, bocsánatot kérni meg főleg, nem volt miért bocsánatot kérnem.
-    Csak próbáljuk meg. Ha nem akarod, ígérem, hogy békén hagylak, de ha meg se próbáljuk, akkor…
-    Jó oké, akkor feküdjünk le.
Joseph lehunyta a szemét, az álkapcsa megfeszült, közel állt ahhoz, hogy felrobbanjon, én pedig nem könnyítettem meg a helyzetét.
-    Nem tudom mit mondhatnék.
-    Akkor ne mondj semmit.
És ekkor robbant a bomba, Joseph kiakadt, nem is kicsit.
-    Visszaélsz a türelmemmel. Elegem van abból, hogy hülyére veszel. – Kiabált velem, nem is kicsit, kísértetiesen hasonlított Klaus-ra, ráadásul olyan erősen szorított a karom, hogy biztos voltam, az ujjainak nyomai meg fognak látszani. A vendégszoba felé kezdett rángatni.
-    Eressz el! Mit akarsz? Nem megyek veled sehová.
-    Nincs választásod.
Belökött a szobába, de a karomat nem engedte, bezárta az ajtót, majd a falnak szorított. Nem mondott semmit, nem is nézett a szemembe, hogy engedélyt kérjen, egyszerűen lecsókolt olyan sürgetően, és erőszakosan, hogy néhány csókja kifejezetten fájt. Az ajkaim feldagadtak, a karomat nem éreztem, csak a fájdalmat, amit Joseph szorítása okozott. Három percnyi állatias csókolózás után Joseph megnyugodott, a szorítása enyhült, majd teljesen elengedte a karom, de a hozzám simuló testétől nem tudtam mozdulni. Sokkal gyengédebben csókolt, ujjai kutakodva simogatták az oldalam, a nyakam, a karom, a hátam, mindenhol, ahol értek. Átkaroltam a nyakát, elmerültem a csókban, ezt a Joseph-fet jobban szerettem, mint azt, amelyik erőszakoskodott velem. Ledöntött az ágyra, kibújt a pólójából, majd az enyémtől is megszabadított. Végigcsókolta a mellkasom, majd a hasamat, és egy határozott mozdulattal a farmeromat is a sarokba dobta. Nem szóltam semmit, feleslegesek voltak a szavak, csak lehunytam a szemem, és élveztem a kényeztetését. A teste meleg volt, a bőre puha, és selymes, nyelvemmel a szegycsontját simogattam, majd végigcsókoltam az egész felsőtestét. Mielőtt újból maga alá temetett volna megvált a nadrágjától, és a boxerétől is, amitől egy kicsit megijedtem. Úgy terveztem, hogy majd én veszel le róla, ezzel is üzenve, hogy oké, mehet. Persze nem kételkedtem Joseph-ben, elég tapasztalt volt ahhoz, hogy észrevegye, ha esetlek kitáncolnék a szituációból. Eszem álltában sem volt meghátrálni, minden túl intenzív, és túl jó volt ahhoz, hogy leálljak. Minden összefolyt, nem tudtam megmondani, hogy mióta csókolózunk, vagy hogy éppen mit is csinálunk, csak az érzésekre összpontosítottam, arra, hogy mennyire jó minden. Egy apró, de éles fájdalom térített némileg magamhoz, elég csúnyán Joseph hátába mélyesztettem a körmeimet, de nem morgott rám, csak felszisszent. Mélyen, alaposan megcsókolt, majd egy kicsit feljebb húzta a derekán a lábam, és mozogni kezdett.
Pihegve feküdtem mellette, az arcom kipirult, és úgy kapkodtam a levegőt, mintha épp egy testnevelés óráról jöttem volna. Nos, jobban elfáradtam, mint tesin szoktam, tekintve, hogy nem tesizek. Joseph is lihegett, de ő hamarabb összeszedte magát, megnyugtatóan simogatta a hátamat, majd mikor már helyére állt a lélegzetem felém fordult.
-    Nem akartalak megijeszteni. Láttam, hogy félsz tőlem. A rossz karakterek átka.
-    Hülye voltam, megértem, hogy mérges lettél. Végül is, jól sült el a dolog.
-    De ugye nem…
-    Nem, dehogy. Akartam, tényleg.
-    Oké.
Még nagyon sokáig feküdtünk egymás karjában, összegabalyodva, boldogan és fáradtan, az örökkévalóságig képes lettem volna úgy maradni. Végül a telefonom zúgása ösztökélt minket arra, hogy felöltözzünk, és visszamenjünk, anyáék nemsokára hazajönnek. Klári adott két puszit, mikor elbúcsúzott, a mosolyában volt némi hamisság, mikor meglátott a kócos engem, és a gyűrött ruhájú Joseph-fet.
Együtt aludtunk, nem érdekelt, hogy mit szólnak a szüleim, sokat csókolóztunk, ezerszer elmondtuk egymásnak, hogy mennyire szeretjük a másikat. Minden tökéletes volt, Joseph-nek igaza volt, csak túlreagáltam az egészet. 

15.fejezet: Egy nyugodt nap

-------------------------------------------------------------------------------------------
Szerintem elég egyértelmű, hogy ki milyen nyelven beszél, így nem jeleztem külön. Jó szórakozást.
--------------------------------------------------------------------------------------------

Az első gondolatom reggel, mikor felébredtem ez volt: „Jaj de finom puha az ágyikóm.” A második pedig ez: „Hol a fenében van Joseph?”. A függönyöm félig el volt húzva a napsugarak pont az arcomra estek, Joseph árnyéka elnyúltan terült szét az erkély kövezetén. Magam köré tekertem a paplanomat, és kicsoszogtam a hidegbe. Joseph a karosszékben ült, és békésen dohányzott, miközben néha bele-bele kortyolt a kávéjába.
-    Meg fogsz fázni – ültem az ölébe.
-    Reméltem, hogy én ébreszthetlek.
-    Akkor majd úgy csinálok, mintha aludnék, mikor visszamegyünk, és engedem, hogy felkelts.
-    Jó reggelt, édes – nyomott egy puszit a számra, majd egy utolsó slukkot szívott a szálból, és elnyomta a hamutálban.
Nagyjából betakargattam magunkat a pokróccal, és teljesen összegömbölyödtem Joseph ölében. A meleget nyújtó anyagba dugta az ujjait, és úgy simogatta a karomat. Olyan szép és békés volt minden, Joseph szívdobogása elálmosított, majdnem elaludtam a karjaiban.
-    Gyere kicsim, menjünk be.
Úgy tettem, ahogy korábban mondtam, visszabújtam a finom meleg takaróm alá, és hagytam, hogy Joseph puszikkal halmozza el a nyakam. Majd mosolyogva, és nagyot ásítva felé fordultam, mintha éppen akkor keltem volna.
Fél órába telt, míg elhatároztam magamban, hogy végre kikelek az ágyból, de mikor ezt megtettem volna Joseph visszarántott. Boldogan simultam az ölelésébe, imádtam a közelében lenni. A keze a trikóm alá csúszott, úgy simogatta a hasam, de nem merészkedett se lejjebb, se feljebb.
-    Ma nézitek a TVD részt?
-    Szerintem igen.
-    Délután?
-    Igen. Nem akarsz jönni?
-    De, csak kérdeztem.
Nem csak az arca, de a szeme is mosolygott, mikor rám nézett, gyönyörűnek éreztem magam. Nyomtam egy gyors csókot a szájára, majd végre valahára kikászálódtam az ágyból. Miután elvégeztem kisebb-nagyobb reggeli teendőimet, vetettem egy pillantást a tükörképemre, és szörnyedve vettem tudomásul, hogy csupa kóc vagyok. Joseph miért néz ki olyan tök jól reggel is? Igazságtalanság. Gyorsan átfésültem a hajam, megmostam az arcom, és a hálószobák ajtajaihoz somfordáltam, szerencsére mindenki aludt még. Visszaosontam a szobámba, magunkra zártam az ajtót, hogy nehogy anyukám rossz szokása szerint rám nyisson, hogy reggelizni hívjon.
-    Alszanak – bújtam vissza mellé.
-    Szóval…?
-    Szóval, senki nem fog zavarni minket.
-    Miért mit fogunk csinálni?
-    Nem tudom, te mit szeretnél?
Féloldalasan rám mosolygott, majd az állam alá nyúlva közelebb húzta az arcom az övéhez, és megcsókolt. Készségesen hozzásimultam, mint egy kiscica a gazdájához, miközben fölé másztam. Egész testemben beleremegtem az érintésébe, pedig csak épp hogy végighúzta az ujjait a gerincemen. Nem is gondoltam, hogy ilyen érzékeny a hátam.
-    Mit szólnál, ha megmasszíroználak?
-    Oké.
Két okból is csodás ötlet volt. Büntetlenül tapizhattam, és anélkül, hogy félreértésbe keverednénk sikerül leszednem róla a pólóját. Ha valaki még a zárt ajtón keresztül is berontana, vagy az erkélyről közelítene, védekezhetnék azzal, hogy én csak masszíroztam. Nem volt könnyű dolgom, majdnem elolvadtam a simogatása közbe, pedig elvileg ő volt az, akit kényeztettek. Gondosan végigsimítottam minden egyes izmot, ujjbegyeimmel gyengéden köröztem néhány helyen, ahol hangosabb sóhajt váltottam ki belőle a nyomkodás közben. Apró csókokat nyomtam a hátára befejezésképpen, majd lepattantam róla.
-    Ez nagyon jó volt… - morogta Joseph a párnába.
-    Örülök, hogy élvezted.
 Joseph az oldalára fordult, majd megragadta a derekam és odarántott magához. Édesen tapadt a számra, keze a fenekemet simogatta, én pedig odaadóan simultam a karjába. Még percekig nem bírtunk szabadulni a másiktól, végül korgó hasunk győzedelmeskedett az érzékeink felett.
A reggeli majdnem olyan furcsa volt, mint az ebéd, mindenki beszélgetett, de jóformán senki se szólt Joseph-hez, még rajtam keresztül se. Ő nem különösebbképp bánta ezt, megreggelizett, megköszönte, majd felvonult a szobájába, hogy utcai ruhát öltsön magára, és elmenjünk sétálni a környéken a nap filmnézés előtt. Arra számítottam, hogy úgy be fog öltözni, mint egy eszkimó, de csak egy napszemüveg volt rajta, még a baseball sapkát is lehagyta a fejéről. A napszemüveg kicsit furcsa volt tél elején, de láttam én már pólóban rohangáló srácot is, akin napszemcsi volt úgy, hogy nem is sütött a nap, Joseph legalább a minimális napfényre ráfoghatja.
-    Csak itt sétálunk, nem fog lerohanni egy csapat lány, néhány ezer fotóssal karöltve – ölelt magához, mikor kérdőre vontam, hogy mi ez a lazaság.
-    Bátor ember.
Igaza lett, tényleg nem vett észre minket senki, pár lány utána fordult a szomszéd utcában, összesúgtak valamit, de nem követtek – talán azért, mert összefontam az ujjaimat Joseph-ével, és szorosabban haladtam mellette.
-    Miért vagy olyan biztos abban, hogy senki nem fog felismerni?
-    Senki nem tudja, hogy itt vagyok, és azt se tudják, hogy barátnőm van. Azt hiszik, hogy egy Joseph hasonmás láttak.
Volt logika abban, amit mondott, ha nem tudtam volna, hogy ő az, biztosan én is ezerrel meséltem volna a húgomnak, hogy „Úristen, láttam egy pasit, tiszta Joseph volt, annyira, de annyira jól nézett ki”.  Fordult már elő velem, hogy a buszon utazva ült szembe velem egy srác, aki napszemcsiben nagyon hasonlított újdonsült barátomra, de persze nem kiköpött ő volt. Azért pár percre megállt bennem az ütő a 44-esen. Joseph „leparkolt” az egyik fánál, egyik kezét a csípőmre tette, másikkal a fatörzsnél támaszkodott, majd lassan megcsókolt. Minden egyes pillanatát élveztem, olyan volt, eltávolodni tőle, mintha nem kaptam volna levegőt, folyton utánakaptam, magamhoz öleltem, egy milliméter távolságot se akartam hagyni kettőnk között.
-    Most engedsz magadhoz eddig a legközelebb – suttogta a fülembe, mielőtt a csókjai lecsúsztak volna a nyakamra.
Mind a ketten tudtuk, hogy az utcán vagyunk, így nem gabalyodtunk túlságosan össze, pár csókot nyomott a nyakamra, majd megfogta a kezem, és tovább sétáltunk. Tízpercnyi séta után kezdtem fázni, így hazamentünk, ahol a nagynéném egy tál popkornál várt. Felmentünk a plazma tv-hez, és megnéztük az ötödik, hatodik, hetedig részt, majd elkezdtük kibeszélni, Joseph pedig csak akkor szólt bele, mikor meghallotta Klaus nevét, olyankor fordítót kellett játszanom. Klári megjegyezte, hogy az ötödik részben, mennyire kiérződik az akcentusa, és mivel ezen szó magyar kiejtése nem sokban tér el az angol megfelelőjétől, Joseph nem kérte, hogy fordítsak, csak elmosolyodott, és megette az én popcorn adagomat is. Igazából nem osztott, nem szorzott, hogy van-e ott valaki, vagy sem, ugyanúgy elérzékenyültem a szellemes részen, mikor mindenki elköszönt, Joseph le is törölt egy könnycseppet a szemem sarkából, majd nyomott egy puszit az arcomra. Amint kedvesem kiment a szobából, hogy hódoljon rossz szokásának Klári arca azonnal megváltozott, alig várta, hogy kettesben maradjunk és kérdezősködjön, nyelvi problémák ide vagy oda, nem akart Joseph előtt kérdezni a kapcsolatunkról. Nem dorgált meg azért, mert idősebb pasim volt, persze elmondta, hogy furcsa, és hogy vigyázzak, meg hogy védekezzünk – ennél a résznél erősen bámultam a szőnyeget -, de összességében jó véleménnyel volt Joseph-ről, azt mondta, hogy látszik, hogy milyen tisztelettel bánik velem, és hogy borzasztóan türelmesnek tűnik.
Végül este sikerült elérnem, hogy ne tessékeljenek olyan gyorsan aludni, összebújva feküdtünk Joseph-fel az ágyban, ő néha-néha gonoszul a könyveimre meredt, borzasztóan zavarta, hogy ennyi olvasni valóval van körbevéve úgy, hogy egy mukkot sem ért belőlük.
-    Mit beszéltetek a nagynénéddel?
-    Csak rólunk, tudod figyelmeztetett.
-    Hogy túl öreg vagyok?
-    Nem, hogy legyünk észnél ha…tudod…
-    Kínos.
-    Igen.
Nyomott egy csókot a számra, majd átment a saját szobájába, hogy „aludni” térjen, de direkt nem húztuk le az erkélyajtóra szerelt redőnyt, így hangtalanul tudtunk közlekedni egymás szobája között. A szüleim nem gondoltak arra, hogy átszökünk egymáshoz. Milyen szerencse…

14.fejezet: Megérkezés

----------------------------------------------------------------------
JoMo Magyarországra jön, a valóságban is! JEEEEE!
----------------------------------------------------------------------

Tiszta ideg voltam a repülőn, és egyáltalán nem amiatt, mert tériszonyom volt, a szüleimmel való találkozás zaklatott fel, nagyon. Joseph már nem győzte simogatni a kezem, úgyhogy befordult az ablak felé, és vagy kifelé kémlelt, vagy lehunyt szemmel lazított. Én képtelen voltam lenyugodni, a lábam folyamatosan dobolt, és a kezemmel a combomat ütögettem.
-    Ha nem fejezed be, akkor az első repülővel visszautazom az Államokba.
-    Bocsi – hajtottam a vállára a fejem bűnbánóan.
Csak nem akarom, hogy a szüleim csalódjanak bennem, vagy bármi rosszat gondoljanak Joseph-ről. Egyértelműen az lesz az első gondolatuk, hogy csak AZT akarja tőlem, pedig az eddigi példás viselkedése teljes mértékben megcáfolja ezt. Persze ki akar ilyen kényes témákról a szüleivel beszélni?
-    Legfeljebb elásnak a kert végében.
-    Ez nem vicces – ráncoltam össze a homlokomat.
-    Túldramatizálod – puszilta meg az arcom, és visszavonult a zugába.
Mikor földet értünk a szívem majd kiugrott a helyéről, a kezeim jéghidegek lettek, és remegett a lábam. Én nem akarok kiszállni. Nem lehetne odaragadni az üléshez?
-    Essünk túl rajta – próbált mozgásra ösztönözni Joseph.
Kikecmeregtem valahogy az ülésből, és el is jutottunk épségben a parkolóba, bár nekem az egész egy nagy katyvasznak tűnt, csak rakosgattam egymás elé a lábam, és azt se tudtam, hogy mit csinálok. Majdnem elütött egy beparkolni vágyó autós, Joseph rántott el az útból.
-    Látod valahol a szüleidet?
-    Nem.
Joseph magához rántott, majd alaposan lecsókolt. Az gyomorgörcsöm azonnal elmúlt, hálásan simultam bele a karjaiba, az se zavart, hogy a tüdőm levegőért sikoltozott. Ha kell megfulladok, de nem akarok kikerülni ebből a csodás közegből.
-    Nyugi, minden rendben lesz.
-    Remélem.
-    Ha látod a szüleidet, sikíts – halászta elő a bagóját a tatyójából, és rágyújtott.
Szuper, ennyi erővel rögtön le is dobhatná a felsőjét, és mutogathatná a tetkóját. Vagy felvehetne egy „30 éves vagyok” feliratú pólót. Legszívesebben baseball sapka, és napszemüveg alá rejtettem volna a csodás arcát, de a magyarországi furcsa időjárásnak köszönhetően lefagyott volna a feje egy olyan vékony sapkában, a napsütés miatt viszont belement a napszemcsibe. Fura idő, süt a nap, de hideg van. Most már én is csak az időjárásról tudok beszélni? Joseph mellett elbritesedtem.
-    Mira! – hallottam apa mély hangját, majd megpillantottam integető alakját.
Oké, ha most Joseph eldobja a csikket, akkor még bunkónak is fogják gondolni. Kellett neki rágyújtania!
Jól esett az apai ölelés, lehet, hogy szigorú ember, de akkor is engem szeret a világon a legjobban. Őszülő haját fekete, kötött sapka alá rejtette, és a bajszától is megvált a távollétemben. De fura, így sokkal fiatalosabbnak néz ki. Anya barna haja kontyba volt kötve, sminket egyáltalán nem viselt, hatalmas kabátjában kétszer akkorának tűnt, mint valójában volt – egy ruhaméretet hordtunk. A húgom el se akart engedni, az arca kipirosodott a széltől, barna szemei könnyel teltek meg.
-    Joseph, this is my family. Család, Joseph – játszottam fordítósat.
-    Joseph Morgan – fogott kezet mindenkivel.
Anya enyhén elképedt arcot vágott, apa összevonta a szemöldökét, Tamara pedig úgy nézett Joseph-re, mintha isten lenne. A mellkasa az isteni az biztos…Oké, vissza a valóságba.
-    Ha valamit mondani akartok, majd fordítok.
Joseph elnyomta a csikket az egyik kukánál, majd kézen fogva elsétáltunk az autóhoz, ahol bedobtuk a csomagokat a csomagtartóba, majd beszálltunk a négykerekű  csodába – 10 éves az autó, de a legjobb.
Hátul ültünk a húgommal, Joseph volt középen, így volt igazságos. Úgy szorítottam a kezét, hogy féltem kárt teszek benne, de szükségem volt a közelségére, mert minden egyes pillanatban, mikor belenéztem a visszapillantó tükörbe, apa rosszálló tekintetével találtam magam szembe. Legszívesebben sírva fakadnék.
Otthon végigmutogattam a házat a vendégnek, aki álmélkodva szemlélte a rengetek könyvespolcot, ami a közlekedőt tette színesebbé. A szobámba érve rögtön csúfondáros mosoly terült szét az arcát, mikor megpillantotta a szobám falát díszítő posztereket. Volt Twilight, TVD, és a már kihunyó, de egy-két helyen feltűnő HSM. Nem tehetek róla, szép emlékeket idéznek egyes poszterek.
-    Én miért nem vagyok a faladon?
-    Mert te itt vagy élőben. Amúgy azért, mert még nem jelent meg rólad poszter a magyar magazinokban.
-    Borzasztó.
-    De akkor majd nyomtattatok rólad egy életnagyságú képet, és a plafonra rakom az ágyam fölé.
-    Csak kérned kell és bármikor láthatsz magad fölött – döntött el az ágyon.
Elvörösödtem a kijelentésétől, de szerencsére nem az arcom színváltozásával, hanem az ajkammal volt felfoglalva. Az utazást megelőző éjszaka olyan ideges voltam, hogy egyáltalán nem csókolgatott, csak magához ölelt, és próbált álomba simogatni. Annyira jól esett hozzáérni, minden egyes érintésétől ezer fokon kezdtem el égni, egyre többször éreztem, hogy vágyon arra, hogy végigsimítson a csupasz testemen. Egyedül a már felettébb utált kopogás zavarta meg a csodás pillanatot. Joseph úgy leugrott rólam, mintha sósavval lenne kenve a ruhám, és a könyveim között kezdett el kotorászni, mintha eddig is azoknak szentelte volna a figyelmét.
-    Kész az ebéd – szólt be húgom, majd végigmasírozott a közlekedőn.
-    Irány enni! – adtam ki az utasítást Joseph-nek.
Az ebédlőben hirtelenjében sokkal többen lettünk, mint a kocsiban voltunk, a bátyám is kimászott a szobájából, és a szomszédban lakó nagynéném és keresztanyám is átjött köszönteni. Apa nővére még a villát is kiejtette a kezéből, mikor meglátta Joseph-fet, keresztanyu reakciója csak egy szájtátás volt.
-    Klári ő a barátom, Joseph. Édesem, ő a nagynéném, Klára.
-    It’s nice to meet you. Can I call you Claire?
-    Örülök, hogy megismerhetlek. Hívhatlak Claire-nek? – fordítottam gyorsan.
-    Yes – válaszolt, röviden, tömören, és angolul Klári.
Nagynéném halkan odasúgta nekem, hogy „Élőben is ugyanolyan helyes, mint a filmvásznon”, miközben apa bemutatta a húgát is Joseph-nek. Apu valamennyire beszél angolul, az alapokat ismeri, úgyhogy képes lesz megérteni magát vele, ha nagyon akarja. Az étkezés első szakasza csöndben telt, majd elkezdtek kérdezgetni, hogy milyen volt Amerika. Kicsit sajnáltam Joseph-fet, amiért nem értett semmit. Eszembe jutatta, hogy milyen pocsékul éreztem magam idegenek között.
-    Mira, megtennéd, hogy fordítasz? – kérdezte apa húga.
-    Persze.
-    Joseph, voltál már valaha Magyarországon ezelőtt?
-    Nem, de valamelyik nap szeretném megnézni a nevezetességeket.
Sokkal könnyebb volt angolról magyarra fordítani, mint fordítva. Hozzászoktam már, hogy angolul forog az agyam, a kenyeret is angolul kértem, amivel sikerült mosolyt csalnom az egybe gyűltek arcára. Kérdezgették még pár általános dologról Joseph-fet, például, hogy mi a kedvenc színe, állata, milyenek Ian-ék, szeret-e Klaus lenni, és mit gondol a buta szőke lányokról.
-    Túl sok van belőlük.
Klári teljesen bele volt habarodva a pasimba – ezt nem csodáltam -, és Fanni is kezdett egyre jobban Joseph bűvkörébe kerülni. Szép, magába bolondítja itt a családom női tagjait!
-    Mira, akkor gondolom nem fogjuk tudni pótolni az elmaradt Vámpírnapló részeket – fordult hozzám szomorúan Klári.
-    Dehogy is nem. Feliratos, Joseph legfeljebb megnézi magát.
-    Mi van velem? – szólt bele a beszélgetésbe Joseph is.
-    Meg szeretnénk nézni pár VD részt holnap, vagy holnapután. Csatlakozol? Angol hang, magyar felirat.
-    Rendben.
Nálunk a filmnézés olyan, mint egy imádkozás, minden pontosan meg van szervezve, mindenkinek meg van a saját helye, a rolót lehúzzuk, és a rész után minimum fél órát beszélgetünk az adott epizódról. Olyan teóriákkal szoktunk előállni, hogy Julie-ék leesnének a székről, ha hallanál, vagy az is lehet, hogy leszerződtetnének minket szerzőtársaknak.
A nap további részében Joseph a könyveim közt turkált, és többször megjegyezte, hogy kár, hogy nem angolul vannak, mert akkor lenne mit olvasnia. Persze nem kellett félteni, hozott magával egy halom regényt, úgyhogy ha éppen megengedem olvashat. Ha szállodában fog lakni úgy se tudok mindig mellette lenni. Remélem azért sokáig maradhat.
Este miután mindenki végzett a fürdéssel, bementem Joseph-hez és elhalmoztam egy csomó jó éjt csókkal. Anya rám parancsolt, hogy hamar feküdjek le, mert nagyon karikásak a szemeim, pedig én szívem szerint tizenegyig dumáltam volna Joseph-fel.
Már épp szenderedtem volna el, mikor megnyikordult a padlóm. Visszafojtottam a lélegzetem, és úgy tettem, mintha aludnék.
-    Édes, ébren vagy?
Oké, egy betörő se tudja ilyen édesen mondani, hogy sweetheart, ez csak Joseph lehet. Olyan, mint egy rossz gyerek. Most komolyan átlopózott hozzám?
-    Menj arrébb! – bújt be mellém.
-    Ha az apám…
-    Apád alszik, és mindenki más is.
-    És mit szeretnél itt?
-    Téged.
-    Joseph…
-    Elfejtetted, hogy rossz vagyok? – mosolygott bele a nyakamba, majd felhúzta a csípőjére a lábam.
Én teljesen megőrültem. Itt szórakozok Joseph-fel, miközben bárki kijöhet wc-re, és akkor meghallja, hogy fent vagyunk, és sodrófával szétcsap minket?! Ha csak fele ennyire lenne szívdöglesztő sokkal könnyebb lenne megálljt parancsolnom magamnak.
Élveztem Joseph kényeztetését, csodásan csókolt, mindegy volt, hogy hol, mindenhol ugyanannyira csillagokat láttam tőle. Kibújt a pólójából én pedig nem bírtam visszatartani a kitörő sóhajomat, mikor végigsimítottam a mellkasát. Eddig mindig fenntartott kettőnk között némi távolságot, most viszont teljesen hozzám simult. Nagyon rám lehetett pörögve, mert mikor megmozdítottam a lábam, amiben a hangyák szaladgáltak belesóhajtott a nyakamba. Még sose hallottam hogy örömet okoztam volna neki, legfeljebb csak hevesen vette a levegőt az oxigénhiány miatt. Beletúrtam a hajába, miközben másik kezemmel átöleltem a nyakát, és teljesen hozzápréseltem a testem az övéhez, mire olyan erővel taszította el a csípőmet az övétől, hogy visszapattantam a matracról.
-    Egyszer nálam is elszakad a cérna… - motyogta a fülembe rekedtesen.
-    És ha el akarom szakítani?
-    Rossz lány. Komolyra fordítva a szót, nem hiszem, hogy el tudnál úgy lazulni, hogy folyton a szüleid miatt aggódsz.
-    Igaz.
Adott egy hosszan tartó, szenvedélyes csókot, majd lehuppant rólam, és szorosan magához ölelt. Most már értem, miért volt olyan nehéz elaludni. Túlságosan hozzászoktam, hogy a karjában szundítok el. Legalább lesz magyarázatom arra, ha a szüleim felelősségre vonnak az átlógásért.   

13.fejezet: Szervezkedés

Már csak egy hetet tartózkodhattam Atlantában, és a pizzázós este óta nem találkoztam Joseph-fel, megállás nélkül dolgoztak. Így, hogy ne jelentkezhessenek az elvonási tünetek, az összes film és sorozatszereplését megnéztem, amit a Youtube-on találtam. Épp a Casualty-t néztem, mikor kopogtak.
-    Gyere be – állítottam le a videót, majd az ajtó felé fordultam.
-    Hoztam neked reggelit – manőverezett be Joseph egy pizzával és egy pohár teával egyensúlyozva.
Végül sikerült eljutnia a székig, és úgy letennie rá az elemózsiát, hogy az ne landoljon a földön. Szokás szerint eszméletlenül jó nézett ki, fekete dzseki, sötét farmer, szürke póló, a haja pedig tökéletesen be volt lőve.
-    Mit nézel? – támaszkodott rá a szék karfájára.
-    Téged.
-    Casualty? Hogy tetszik?
-    Alice helyében nem is tudom, hogy félnék-e, vagy inkább meg akarnálak-e csókolni.
-    És Mira helyében mit akarsz? – fordított székestül maga felé Joseph.
-    A másodikat.
Annyira rég csókoltam már meg, borzasztóan hiányzott az érintése, a közelsége, mindene. A kezemmel bele akartam túrni a hajába, de gyengéden megfogta a csuklómat, és a combomra tette.
-    A fodrász megöl, ha elrontom a hajam.
-    Sikít, hogy érintsem meg. Nem hallod?
-    Rajtad is sok minden sikít, hogy csókoljam meg.
Engem nem ölt meg senki azért, ha megcsókolt, így lehunyt szemmel tűrtem, hogy végigcsókolja az egész nyakam. Hülye fodrász, nem is tudja, hogy milyen kínszenvedésen megyek végig miatta.
-    Egyél.
Elgondolkodtam, hogy miket is ettem mostanában, és rá kellett jönnöm, hogy Amerikában nem étkeznek túlzottan egészségesen. Persze a lehetőségek sem adottak, de ha hazamegyek, kezdhetek újból diétázni.
Joseph letelepedett az ágyra, nem szólt egy szót se, csak nézte ahogy eszem. Megpróbáltam nem arra figyelni, hogy engem bámul, de elég nehezen mentek le a falatok a torkomon, zavarba jöttem attól, hogy engem nézett. Vajon mi járhat a fejében? Olyan jó lenne, ha gondolatolvasó lennék.
-    Hiányoztál – feküdtem oda Joseph mellé.
-    Van egy ötletem. 13.-án befejeződnek a forgatások, és csak Újév után kell visszamennünk dolgozni. Veled megyek Magyarországra december közepéig, a szünet másik felét pedig Angliában töltöm a családommal. Mit szólsz?
Leesett az állam több okból kifolyólag is. Sose gondoltam volna, hogy velem akar jönni Magyarországra, hogy arra akarja pazarolni a szabadidejét, hogy a világ másik végébe látogat miattam. El se hiszem, hogy egy hónapig velem lesz még. Legszívesebben az ágyon ugrálnék sikítozva, mint egy ötéves, de az nem vetne rám túl jó fényt. Ráadásul oké, hogy eljön velem, de hol fog aludni? Egy hónapig nem engedik meg a szüleim, hogy nálunk legyen, ráadásul nekem iskolába kell járnom. És akkor ez azt is jelenti, hogy be kell mutatnom a szüleimnek. Szinte látom magam előtt: „Szia apa, ő a barátom. Tudom, hogy egy évvel idősebb csak a bátyámnál, de kit érdekel?!” Szobafogságban leszek életem végéig, és még fejmosást is kapok. Egyáltalán hogyan álljak elő vele? „Összeismerkedtem egy sráccal, és velem akar jönni Magyarországra, szóval ne lepődjetek meg, ha nem egyedül szállok ki a gépből, jah, és egyébként ő Klaus a Vámpírnaplókból.” Te jó ég, mit vállaltam magamra.
-    Azt hittem jobban fogsz örülni.
-    Nagyon örülök, nagyon, nagyon, nagyon, de… Be kell mutatnom a szüleimnek.
-    És mi ezzel a baj?
-    Hogy idősebb vagy.
-    Majd megbékélnek vele – húzott közelebb magához, majd megcsókolt.
Joseph velem lesz még egy hónapig, nem kell búcsúzkodnom, annyiszor csókolhatom még meg, ahányszor akarom. Jaj istenem, ez jobb, mint az ötös lottó megnyerése! Remélem, hogy zökkenőmentesen fog menni a bemutatás.
-    Segíts megírnom a levelet a szüleimnek.
-    Nem tudom magyarul.
-    Te mondod angolul, én meg fordítok.
-    Legyen.
Ez így kimondva nagyon szépen hangzott, hogy majd én fordítok, de végül az lett belőle, elakadtam a mondat felénél, mert nem értettem egy szót, és segítségül kellett hívnom a google fordítót. Joseph végül rávett, hogy ha nem értek valamit, akkor kérdezzek vissza, és így legalább hozzászokom, hogy nem ciki visszakérdezni. Végül ez lett a levélből:

Kedves Otthoniak!

Egy hét és otthon vagyok, itt minden nagyon szuper, olyan, mintha egy mesevilágban lennék. Remélem ti jól vagytok. Megismerkedtem egy fiúval idekint, akinek pont akkor lesz szabadsága, mikor utazom, és szívesen velem jönne Magyarországra, hogy megismerkedjen veletek, meg persze az országgal is. Nem lehetne, hogy esetleg egy-két napig nálunk aludjon a vendégszobába, amíg ki nem találunk valamit?
Várom válaszotokat.

Puszi, Mira

A levél írása közben égett az arcomról a bőr, pedig nem is láttam a szüleimet. Te jó ég, mit fognak szólni, ha meglátják Joseph-fet?
-    Szerintem egész jó lett.
-    Apa meg fog ölni.
-    Szigorú?
-    Igen.
Enyhe kifejezés volt, hogy szigorú. Voltak különböző kikötései a jövendőbelimet illetően. Ne legyen szemébe hulló haja, ez kipipálva. Ne legyen piercing-je, és tetoválása, Joseph a másodikon megbukott. A vicc az egészben az, hogy rajtam kívül nem nagyon beszélnek angolul otthon, úgyhogy játszhatom a fordító szerepét.
A nap további részét azzal töltöttem, hogy idegeskedtem, és percenként nézegettem a e-mail fiókomat, hogy jött-e válasz, de Magyarországon épp éjszaka volt, úgyhogy kevés esély volt rá. Joseph-fet hamar munkába hívta a kötelesség, úgyhogy egyedül rághattam a körmeimet.

Helyi idő szerint este fél hétkor megjött a válasz, de nem mertem egyedül rákattantani. Mondjuk úgy is csak én fogom érteni a szövegét, de azért szeretném, ha Joseph ott lenne mellettem. Remegő ujjakkal, és zakatoló szívvel lecsuktam a laptopomat, és kimentem sétálni egyet. A csillagok alig látszódtak az erős lámpák miatt, vágytam rá, hogy otthon ülhessek az erkélyemen, és a csillagokat bámulhassam. Útközben belefutottam Ninába, aki először mindenféle apróságról csevegett, majd kibújt a szög a zsákból, és rákérdezett, hogy pontosan mi is van Joseph és köztem. Nem tagadtam, hogy együtt vagyunk, ő pedig gratulált, bár azt nem tudtam eldönteni, hogy ez mennyire őszinte. Ezek az amerikaiak nagyon jó kaméleonok. Persze Nina kedves lánynak tűnik, de nem tudom, hogy neheztel-e még azért, amiért beszóltam Ian-nek.

Végül sikerült elkapnom a hulla fáradt, de lelkes Joseph-fet, aki egy pohár kávétól, és egy szél cigitől azonnal életre kelt, és leplezett idegességgel leült az ágyba, magához ölelt, majd várta, hogy fordítsak.
-    Kedves Mira, örülünk, hogy jól vagy, nagyon hiányzol, várunk haza.
-    Ez eddig jól hangzik.
Joseph-nek igaza volt, addig jól is hangzott, de utána jött csak a fekete leves. Mindig így van, ha egy versenyből kiejtesz valakit, először az égig dicséred, aztán jön az a fránya de.
-    Örülnénk, ha mondanál valamit erről a bizonyos barátodról. Hány éves, mit dolgozik, hogyan ismerkedtetek meg? Természetesen maradhat pár napig, de a házunk nem motel.
-    Nem terveztem, hogy feleszem a hűtőszekrényeteket – csattant fel Joseph.
Ezek az érzékeny lelkű britek! Egyértelműen üzenet volt a motel, hogy ne nálunk dekkoljon a végtelenségekig, de nem gondoltam volna, hogy ezt levélben is leírják. Olyan fogok kapni otthon, hogy nyulat fogok.
A levél vége a szokásos nagyon hiányzol, és érezd jól magad zárás volt, de a középső etap épp elég durva volt ahhoz, hogy a szép befejezés ne nyugtasson meg. Joseph nem volt túlzottan elégedett, nagyon a szívére vette, hogy meggyanúsították azzal, hogy rajtunk akar élősködni.
-    Hihetik azt, hogy épp most érettségiztél, és egy lusta alak vagy.
-    Lusta… Legalább lesz mit bizonyítanom. Na, mit írjunk rólam? Linkeld be az IMDb oldalamat.
-    Nem terveztem, hogy elmondom, hogy ki vagy.
-    Fel fog nekik tűnni.
-    Igen, egy hét múlva, addig nem kell azon aggódnom, hogy kiszámítják hány éves is vagy.
Joseph kikapta a kezemből a laptopomat, és gépelni kezdett. Nem engedte, hogy elolvassam, mit írt, csak akkor adta oda, mikor már végzett. Meghűlt az ereimben vér, mikor megláttam, hogy az elküldött levelek között van az irománya. Most komolyan levelet küldött a szüleimnek angolul.

Kedves Mr. és Mrs. Kovács,

Ezúton szeretném megköszönni, hogy beengednek otthonukba, és biztosíthatom Önöket arról, hogy minél előbb találok egy mindkettőnk számára kényelmesebb lehetőséget. Válaszlevelükben olvastam, hogy szeretnének tudni pár információt rólam, ez természetes, én is így tennék a helyükben. A Vampire Diaries stábjában munkálkodom, a show téli szünete miatt van lehetőségem az utazásra. A lányukkal az egyik stábbal tartott ünnepségen ismerkedtem meg, nagyon zárkózott volt, így szóba elegyedtem vele, majd összebarátkoztunk.
Alig várom, hogy személyesen is megismerjem önöket.
Joseph

Szépen ködösített, de az aláírás félelmeket keltett bennem. Rendben, hogy több Joseph is dolgozhat egy helyen, de nekem erről rögtön ő jutna eszembe, és nem a varrófiú. A szüleim most fordítgathatnak szépen, hogy megértsék, mit is üzent nekik a pasim.
-    Taníthatnál egy-két szót magyarul. Jó estét, jó reggelt, köszönöm, nagyon finom.
-    Legyen.
Jókat kacarásztam Joseph kiejtésén, amit ő nem vett túl jó néven, de egyszerűen képtelen voltam visszatartani a nevetésem.
-    Én is sokszor nevethetnék a te kiejtéseden – vágott nekem egy párnát.
-    Nagyon nehéz a nyelvem. Annyira imádom, mikor egy külföldi magyarul beszél. Annyira aranyos.
-    Szóval azért nevetsz ki, mert aranyos vagyok?
Adtam neki egy engesztelő csókot, amit örömmel elfogadott, a nyelvoktatást szüneteltettük is pár percig, majd el is vetettük.
-    Hogy kell mondani, hogy szeretlek?
-    Van benne „r”, úgyhogy nehéz lesz neked.
-    Ne gúnyolódj, mert megjárod!
-    Szeretlek.
-    Ezt inkább nem próbálom meg.
Pedig ez lett volna a legjobb. Vajon hogy mondja? Szeetlek? Tutira halálra röhögném magam, ha hallanám. Joseph tényleg eszméletlenül édes, nem szeretném megbántani a mimóza lelkét.
-    Szeretlek – súgta angolul.
-    Én is.